Kezdőoldal Ágak Válj kulcsemberré! – hatékony képzés a Molnár-ágon

Válj kulcsemberré! – hatékony képzés a Molnár-ágon

img_4198
Molnár Antal megmondta. A szegedi központú ág vezetője év végi, értékelő nyilatkozatában előre jelezte, hogy az idei esztendő egyik legfontosabb feladata a vezetői kör bővítése, amihez egy újfajta képzést álmodott meg. Nézete szerint ugyanis kulcsemberekre van szükség a fejlődéshez, ehhez viszont nagyon tudatosan és konkrétan át kell adni az üzletépítői alapokat, jövőképet mutatva. Január második felében meg is tartották az első kulcsember képzést, aminek azonnali szívmelengető visszaigazolása is született…

Kezdjük azonnal!
Kezdjük mindjárt ezzel, hogy megmutassuk: Antiék jó úton járnak. Az ágvezető beszámolója szerint voltak néhányan, akik úgy ültek be a sorokba szombaton, hogy előtte mindössze egy háziinfón voltak. Ám a hallottak alapján azonnal, lelkesen, munkakedvvel regisztráltak! S volt olyan is, aki viszonylag új emberként úgy nyilatkozott, hogy olyat látott, amiből szerinte nem szabad kimaradni!

A csoda bennünk van
S hogy mi az előzmény? Molnár Antal leült mindenekelőtt saját magával, mérleget vonva előző 18 évének hálózatépítői tapasztalatából, s arra jutott: pontosan az emberek elé kell tenni a jövőképet, de az annak megvalósításához szükséges munkát, s annak hatékony módszereit is. Mint mondja: még mindig sokan várják a csodát a cégtől, a képzésektől, s minden mástól…Pedig az bennünk van! Ez az újfajta képzés a legfontosabb információk tömör és gyakorlatias átadásával segíti a hatékonyságot.

Konkrét irányelvek
Anti úgy fogalmaz: olyanokat vár erre a havi második képzésre, akik nem pusztán álmodozgatni akarnak, hanem haladni és hosszú távon berendezni az életüket. A-tól Z-ig megmutatja, hogy mit kell cselekedni, s az egyértelmű irányelvek mentén való haladás garancia lehet arra, hogy ez valóban sikeres életforma legyen, ne pedig csak próbálkozgatás. Magyarán: törjünk ki a hétköznapokból, mert ezt nem érdemes középszerűen csinálni!

Gyakorlatias példák és módszerek
S hogy mik a témák? A céloktól a forgalom fontosságán, és a mélységépítésen át a felépítésig tíz témakört veséznek ki, az ágvezető irányításával. Hallhatnak gyakorlati statisztikákat a háziinfó megszervezéséről, ugyanakkor konkrét meghívás-modelleket is magukévá tehetnek, személyiség-típusokra lebontva. Egy valódi térképet kap a nyitottan beülő a gondolkodáshoz és a tennivalókhoz. S persze „akárki” nem is jöhet az egyelőre kéthavi rendszerességgel tervezett képzésre. Csak az, aki valóban életminőség-váltásban gondolkodik, s bírja, hogy tükröt tartanak neki. S nem mellesleg: ha megvan a saját 200 pontja, vagy egészen friss regisztrált…

Gondolkozz nagyban!
Molnár Antal úgy fogalmaz, ha valaki mindezekkel tisztában van, nagyjából innen kezdődik számára az üzlet. A cél az, hogy ne csupán a sima hálózatvezetői szintig lássanak az emberek, hanem legalább arany, smaragd szintig, elképzelve azt, hogy találnak 4-6 ugyanolyan elkötelezett embert, mint ők maguk. S keresve ezzel sok százezer forintot, ami valóban lelkesítő lehet! Mint emlékszik, őt sem a százötvenezer forint ígérete fogta meg. Ellenben begyújtotta egy olyan budapesti előadás az ezredforduló környékén, amikor Kónya György ágvezető a milliós jövedelméről mesélt…

Látványos fejlődés a vízió
A szegedi ágvezető tisztában van vele: a következő időszakban gondolkodásban, hozzáállásban minőségi váltás kell, hogy bekövetkezzen, az elért eredmények megbecsülése mellett. Példaként hozza, hogy jó néhány évvel ezelőtt megfogalmazott nyolc fontos pontot a feleségével, üzletépítő párjával, Andreával együtt, aminek mentén 100-150%-os fejlődést értek el. Noha tudja, hogy mások a gazdasági körülmények, most is elképzelhetőnek tart egy, a mai viszonyokhoz képest látványos fejlődést. S nem csak beszélnek erről, cselekszenek is. Az elvárható saját, személyes fejlesztésből, a csapat létszámának bővítéséből (a marketing terv bővítése alapján) ígérete szerint ők is kiveszik majd a részüket. E téren sem kell kételkednünk. Emlékezzünk csak: a tavalyi évre meghirdetett versenyt elsőként csinálta meg az ágvezető házaspár…

Sok sikert nekik, egész csapatukkal együtt 2014-re is!

Ezeket olvastad már?