Kezdőoldal Ágak Torma Tünde csak szórta a varázsport csapatával e hittel, hálával és csodával teli évben, így ült be újra az Audiba a Turóczi-ágon

Torma Tünde csak szórta a varázsport csapatával e hittel, hálával és csodával teli évben, így ült be újra az Audiba a Turóczi-ágon


„Mindig megtörténik az, amiben igazán hiszünk, éppen a hitünk teszi megtörténtté, és úgy vélem, semmi sem történik addig, míg teljes szívünkből nem hiszünk benne.” Ezzel a gondolattal indította Szovátán Péter Ágnes a 2024-es évet, és erre az évre Torma Tünde a csapatával együtt vezérgondolatnak nevezte ki ezt az idézetet, ezzel indították minden napjukat. Mondani sem kell, lett eredménye! A leglátványosabb kétségkívül a romániai legjobb vezetőknek egy hónapra járó luxusautó, melynek vezetési élményét Tünde már tavasszal megtapasztalhatta, így az Arany Hálózatvezető ezzel duplázott idén. De ettől talán még fontosabb az Audi kulcsáig vezető út, és az a csapat, mely közös munkával mindezt elérte. És sokadszorra is: a hit, amely a győztes szerint az egész 2024-et meghatározta – a hála és a csodák mellett.

Torma Tünde: A legfontosabb a hit
A romániai kocsigyőztes, Torma Tünde úgy látja, a legfontosabb az volt, hogy egész évben a hitüket erősítették az élet minden területén. – Hinni magunkban, hinni a vágyainkban-céljainkban, hinni a szponzorainkban, hinni a cégben, hinni a termékekben, hinni a fejlődésben, hinni abban, hogy jobb sorsra vagyunk érdemesek! Köszönet Vass Szombatfalvi Zsuzsának ezért a megerősítésért. És persze hinni abban, hogy jó emberek jönnek a csapatunkba!

Szerveztünk terveztünk, dolgoztunk
Hittel terveztünk meg minden hónapot és vágyakozva vártuk mindig az eredményt. A cél ez volt: minél több embernek megmutatni ezt az életmódot és kedvezményhez juttatni. Szerveztünk, terveztünk, dolgoztunk, új kapcsolatokat építettünk és ápoltunk, ezt mind jó érzéssel. Hittünk az isteni gondviselésben, tettük a dolgunk. Szórtuk a varázsport és a csoda munkálkodott!

Gyöngyike friss lendületet hozott versenyzésével a csapatba
A céges Téli Kihívás nagy lendületet adott. Új munkatársunk, aki októberben regisztrált, benevezve a versenybe 4200 ponttal zárta a novembert, így erőt és lendületet hozva az egész Torma csapatnak. Csog Gyöngyike jó tapasztalatait megosztva szárnyal. Ahogy ő fogalmaz, a Biocom visszaadta az egészségét, a fizikai erőnlétét, lendületét az élethez. A termékeket használva pedig hitelesen tudja továbbadni ezt az életmódot és az érzést, amit ettől a közösségtől kapott.

A hála, a hit és a csodák éve volt
A Mikulás hozzánk az Audit hozta, hogy decemberben az autó segítségével is hirdethessük a Biocomos életmódot, és hogy ide tartozni jó. Hálásak vagyunk Turóczi Melindának, aki mindig biztat, bátorít és önzetlenül tanít. Köszönet Péter Ágnesnek, aki olyan energiát, erőt ad a képzések által, hogy csak szárnyalni lehet. Ez az autó a nagy csapat érdeme, hálásak vagyunk vezető munkatársainkért, együtt vagyunk jók. 2024 a hála, a hit és a csodák éve volt. Áldásos 2025-öt mindenkinek!

Turóczi Melinda: Szórd tovább a varázsport!
Az ágvezető, Turóczi Melinda legfontosabb kijelentése, hogy nagyon-nagyon büszke Torma Tünde Arany Hálózatvezetőre. – Igazán megérdemli az autót!  Hónapról-hónapra lendületesen, lelkesedéssel dolgozott a fejlődésen, fejlesztésen, a csapat felemelésén, összetartásán és gondozásán. Az elért sikerek mögött kifinomult üzleti stratégia, háziinfók, életmód estek, munkatársi együttműködés, utánkövetés és képzés áll, on-off üzemmódban. Mindezt alázat, szeretet, hatalmas lendület és céltudatosság egészítette ki. Csak szórd a varázsport! Áldás kísérjen utadon! További sok sikert!

Ezeket olvastad már?