Kezdőoldal Ágak Négy kislány édesanyjaként, négy közvetlen vezetővel Arany HV Német Kata Erdélyben, a Péter-ágon

Négy kislány édesanyjaként, négy közvetlen vezetővel Arany HV Német Kata Erdélyben, a Péter-ágon

Német Kata Arany Hálózatvezetőként a március legdinamikusabban fejlődő csapatának vezetője is volt az ágban


Már a cím is sejteti: kitűnő példa sok szempontból Német Kata, aki az erdélyi Péter-ág gyári munkásból lett Arany Hálózatvezetője. A legtökéletesebb, ha az ágvezető, Péter Ágnes és Csaba Arany Hálózatigazgató páros jellemzését használjuk róla felvezetésként, akik egyben a szponzorai is a nagycsaládos üzletasszonynak:
Német Kata közvetlen vezetőnk és nagyon büszkék vagyunk rá is. Dinamikus, aktív, önálló csapata van. Kiváló céltudatossággal, szeretettel foglalkozik főállásban a Biocommal. Nagyszerű példa, hogy négy gyerek mellett is lehet üzletet építeni. A párja, István is, amikor csak tudja, támogatja saját vállalkozásuk mellett. Örömmel, könnyedén, eredményesen építi a csapatát. A Biocomos út során nagyszerű vezető vált!” Az ágvezetői felépítés után pedig jöjjenek az arany-szavak, Német Katától.

Több, mint karrierszint
Mit is jelent számomra ez a szint? Egy karrierszint? Annál sokkal több! Az út, ahogyan megvalósult ez az álom, sokkal többet adott annál, hogy a nevem mellett ott van az Arany Hálózatvezető megnevezés.

Gyári munkásból a vezetőket vezetőjévé fejlődtem
A saját fejlődésem, ahogyan eljutottam egy egyszerű gyári munkásból a vezetők vezetője szintig, az maga a csoda, amit már 5 éve megálmodtam. Ahogyan a szponzorom, Péter Ágnes vezetett ezen az úton, türelemmel, óriási szeretettel, azért mindig hálával tartozom neki. Ő egy kiváló, példaértékű vezető! Hálával tartozom a Biocom vezetőinek, hogy valamikor megálmodtak.

Arany rózsa az Arany HV-nak, és egy kis kikapcsolódási lehetőség

Csodálatos út vezetett idáig
Egy csodálatos út volt, ami tele volt élményekkel, új barátságokkal, fejlődéssel, egymás felemelésével, egymás tanításával. Új barátaimnak, vezető munkatársaimnak is köszönet és hála azért, hogy elfogadták azt, amit ajánlani tudtam, általuk tanulhattam a legtöbbet.

Ezt tanultam a vezetőimtől: elfogadás, türelem, nyitottság és kitartás

  • Első vezető munkatársamnak, Major Gyöngyinek köszönöm, hogy megtanulhattam általa szeretettel elfogadni minden embert, aki körülöttem van. Egy olyan láb indult el általa, ami a csapatomban az egyik legnagyobb forgalmat hozza.
  • Második közvetlen vezető munkatársam, Bálint Erzsébet által megtanulhattam a türelmet. Egy csodálatos csapat indult el általa is, akik dinamikusan, lendületesen fejlődnek, növekednek.
  • Harmadik közvetlen vezetőm, Bálint Tünde nyitottságával sikerült az ország más szegmenseibe is eljuttatnunk a Biocom lehetőségét. Hála érte!
  • A legfrissebben elismert és egyben a negyedik vezetőm Györgyi Emőke, aki megérett a vezetői szintre. Ő tanított meg arra, hogy soha ne adjam fel!

Német Kata és csapata, valamint ágvezető szponzorai (jobbról)

Német Kata és István (jobbról) szponzoraik, egyben ágvezetőik, Péter Ágnes és Csaba társaságában ünnepelnek

Új vezetők emelik csapatunkat párjaikkal
Mélységekben is nőttek ki vezetők, akik lendületet hoztak a csapatokban: Bálint Orsolya, és Silye Annamária személyében. Nagyon büszke vagyok párjaikra is, Szőcs Csabára és Silye Zsoltra, akik támogatják vezető munkatársaimat ezen az úton. Ők maguk is vezető szinten követik párjaikat, jelenlétükkel erősítik, emelik fényét a csapatunkat.

Kata és vezetői csapata


Hála a férjemnek – és a cégnek is
Ezt az utat úgy tudtam csak bejárni, hogy párommal folyamatosan a saját kapcsolatunkat erősítettük, építettük, csak így valósulhatott meg ez az álom. Ezúton köszönöm a férjem, Német István aktív segítségét, támogatását. Hálás vagyok az útnak, amit eddig bejártunk közösen, amit megtapasztalhattunk, és hála a Biocomnak azért, hogy van jövőképünk, és együtt építhetjük tovább életünket, ezzel a biztos, megbízható céggel a hátunk mögött.

Példaképek járnak előttünk
Ebben a Biocomos NAGY családban mindig vannak példaképek, akik mutatják az utat és előttünk járnak példájukkal. Hála érte! Köszönöm a lehetőséget!

 

Ezeket olvastad már?