Kezdőoldal Ágak Tíz éves a Vass-Beta-ág szlovákiai csapata, amit rendezvénnyel ünnepeltek, avagy a 16. Felvidéki Sikernap margójára

Tíz éves a Vass-Beta-ág szlovákiai csapata, amit rendezvénnyel ünnepeltek, avagy a 16. Felvidéki Sikernap margójára

Szép példa arra, hogy a családot is lehet hatékonyan szponzorálni. Pálfi Józsefet, aki épp hatos karrierszintre ért, a húga, Pálfi Katika méltatja, Kis Gergellyel.

Egy újabb élménydús rendezvényen vehettek részt február 10-én, a 16. Felvidéki Sikernapon, a Komárom melletti Pat (Patince) wellness hotelében a Vass-Beta-ág szlovákiai csapatának tagjai.

Micsoda évtized!

A nap háziasszonya, Fazekas Gizella Ezüst HV számos sikertörténetről emlékezett annak apropóján, hogy a csapat élete 10 évvel ezelőtt indult el a siker útján. Számos egészségi állapotjavulásról és sorsdöntő változásról szólt a beszámoló.


Szórakoztató csapatmunka a kezdeteknél

Barna Gizella HV – aki szintén az elejétől harcostársa a csapatnak – élménydús beszámolót tartott arról, hogyan dolgoztak a kezdeti időszakban, amikor még nem működött partnercég Szlovákiában – de a csapat már igen. Barátságokról, összefogásról, s arról beszélt, hogy milyen jó „bulinak”, szórakozásnak élték meg a biocomos csapatmunkát a kezdet kezdetén.

Egy új hatos tapasztalatai

Pálfi József mutatta be a Biocom életformát, saját tapasztalataival fűszerezve. A neve nem lehet ismeretlen, hiszen az újdonsült hatos munkatárs Pálfi Katika Arany HV csapatában dolgozik…

A bélai ovis példa

A résztvevők hallhattak egy fantasztikus beszámolót Balázs Hajnalkától, a bélai óvoda igazgatónőjétől arról, milyen csodát vitt végbe a gyermekek egészsége érdekében intézményében. Elérte, hogy beszereljék a víztisztítót, valamint azt, hogy vegyszermentesen takarítsák az ovit és tisztálkodhassanak a kicsik (szappan, fogkrém a Biocomtól), ami példaértékű.

Tiszta vizet isznak a kicsik

Vangel Monika hálózatvezető szintén segített saját faluja óvodájának, hogy az ottani ovisok is jó minőségű tiszta vizet ihassanak. Ott is beszerelték a vízszűrőt. Nyitott szívű óvónőkre talált, akik nagyon örültek a változásnak.

Szintlépők

A szintlépők elismerése sem maradt el: sok kettes, hármas, négyes, ötös minősülés volt az elmúlt hónapban is.

Pálfi József Társult HV lett

A karrierszinteknél kiemelkedett egy teljesítmény. A korábban előadást is tartó, most már Társult Hálózatvezető szintre lépett Pálfi Józsefet húga, Pálfi Katika Arany HV ismerte el.

Kis Veronika és a kupa

Kis Veronika hálózatvezető csapata fejlődött a legdinamikusabban januárban. Kis Gergely Arany HV így neki adta át a februári hónapra a Felvidéki Kupát.

Dr. Pollák Éva élményszerű előadása

Az élmények csak fokozódtak, mert a nap vendégelőadóját, dr. Pollák Éva gyermekgyógyász, gasztroenterológust hallgathatták. Előadásában számos jó tanáccsal látta el az anyukákat, apukákat. Az „Egészséges gyermek, boldog család” témára fűzte fel mondanivalóját. Kiváló, jókedélyű szakember Éva, aki frappáns történetekkel fűszerezte előadását, és nem maradt egyetlen megválaszolatlan kérdés sem. Az előadás során felmerült a Reg-Enor áldásos hatása, mely nagyon megmozgatott mindenkit. Jó volt szakembertől hallani saját tapasztalatait is a témában.

Fiatal korban is: Reg-Enor

Néhányan saját észleleteikkel is gazdagították a hallgatóságot. Köztük a legfiatalabb, a 11 éves Miriak Noémi – Miriak Klaudia lánya – is kiállt és elmondta tapasztalatait. Az édesanya (egyben a visszatekintője szerzője, a csapat ötös szintű munkatársa) személyes vallomása: „Én már egy kúrán túl vagyok, és tapasztalataim alapján most azt láttam jónak, hogy az idei tisztítókúrát együtt végezzük a kislányommal. Legnagyobb örömömre Noémi kitartó, bátor és bíztatjuk egymást.” Császár Tímea pedig beszámolt arról – aki egyébként cukrász – hogy féléves kúra után 20 kg-t fogyott, és számos pirulájától megszabadult.

Pálfi Katika köszöntése

Kedves pillanatokkal ért véget a nap, nem csak a csapat tíz esztendős jubileuma, hanem egy másik kerek évforduló, Pálfi Katika Arany HV 30. születésnapja is februárra esett. Ez alkalomból köszöntötte őt Fazekas Gizella Ezüst HV, a felvidékiek vezetője. Isten éltesse sokáig!

Folytatás március 24-én

A rendezvény szervezői továbbra is gondoskodnak arról, hogy minden hónapban találkozhasson a csapat. Jó hangulatban, színvonalas helyen, értékes tartalommal, meglepetésekkel töltik meg mindig a délutánt. Március 24-én, szintén Paton lesz a következő, immáron 17. Sikernap, ahol a vendégeink a felső ágvezetők, a Vass házaspár lesznek.

 

Ezeket olvastad már?