Kezdőoldal Ágak Szeretetteljes levél Erdélyből – Csibi Margitka és Tamás komoly sikerei a Péter Ágon

Szeretetteljes levél Erdélyből – Csibi Margitka és Tamás komoly sikerei a Péter Ágon


A Péter Ágnes és Csaba által vezetett erdélyi ágon ők fejlődtek tavaly a legjobban. S ez még nem minden: a decemberi hónap volt számukra a csúcs 32.000 ponttal – úgy, hogy mindegyik vezetőjük fejlődött velük együtt! S ha még hozzátesszük, hogy az üzleti szempontból sokak által “csonkának” tartott hónapban, decemberben már 20-án mindegyik HV neve mellett ott virított a 4000 pont, nem csodálkozhatunk, hogy az ágvezetők így írnak róluk: “remek csapat, jó velük dolgozni, büszkék vagyunk rájuk.”

A következőkben a Margitka által írt visszatekintőt adjuk közre.
“Hat éve találkoztunk a lehetőséggel, az Ökonettel és én úgy érzem, hogy éppen akkor tette elénk az élet ezt a lehetőséget, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá.  Szükségünk mindenre, amit az Ökonet,  azaz Péter Ágnes, a szponzorunk felkínált nekünk. Nagyon hálásak vagyunk Áginak, mivel nekünk nem csak egy szeletet mutatott meg a rendszerből, hanem az Ökonetet teljességében. Éltünk is a lehetőséggel és úgy érzem, életünk egyik legjobb döntése volt, hogy beengedtük az életünkbe ezt az esélyt, hiszen nagyon értékes hat évet töltöttünk el már eddig is.

Nagyon sok mindent megtanultunk, és folyamatosan tanulunk az egészséggel kapcsolatos dolgokról, a környezetkímélésről, kommunikációról, csapatépítésről, személyiségfejlesztésről, kapcsolatépítésről és kapcsolattartásról. Mindig voltak céljaink, viszont amióta az Ökonetben dolgozunk, a megvalósulásuk felgyorsult. Sokkal hamarabb elérjük a céljainkat és sokkal nagyobbakat is ki merünk tűzni és azokat is meg tudjuk valósítani.

Nagyon hálásak vagyunk, hiszen ez alatt a hat év alatt folyamatosan fejlődtünk, a 2011 decemberi hónapot 32000 pontértékkel zártuk, amit nagyon sok mindennek köszönhetünk. Köszönhetjük annak, hogy nagyon szeretjük, amit csinálunk, az életünk részévé vált az Ökonet és érezzük, hogy ezzel a munkával komoly értéket teremtünk a családunk és a nagy egész számára is.
Köszönjük annak, hogy nagyon komoly, elkötelezett vezetőink vannak. Ők a mi büszkeségeink, nagyon értékeljük azt a munkát és azt az eredményt, amit a 2011-es évben elértek.
Kercsó Orsolya ebben az évben amellett, hogy megszületett a kisfia, egy igazi,  példaértékű vezetővé nőtte ki magát. Az ő munkatársa Vitos Irma, aki a kiváló hozzáállásával, komolyságával és szeretetével vezeti a csapatát.

Madaras Gyöngyike márciusban érte el a HV  szintet, dinamikus, önálló csapatnak a vezetője, és máris kinevelte az első HV-t, Köllő Annamáriát, akinek a HV avatója februárban lesz.
Baricz Annamária szeptemberben kapta meg a kitűzőjét és a decemberi hónapot 9000 pontértékkel zárta. Van benne alázat, elfogadás és hatalmas tanulási vágy, aminek meg is van az eredménye.
Komolyan vesszük a képzéseket, mert nélkülözhetetlen a fejlődés érdekében. Havonta kétszer Csíkszeredában  színvonalas képzéseink vannak, Ferenczy László életépítő tréningjei munkatársaink számára meghatározóak, nagyon nagy igény van ezekre a csapatunkban. Az általa tartott Gyergyószentmiklósi nyílt infó is megerősítés volt a csoportunk számára. Köszönjük szépen.
Heti rendszerességgel munkatársi képzéseket tartunk, nagy hangsúlyt fektetünkaz olvasásra, CD hallgatásra, az új emberek indítására, a törzsvásárlóink gondozására, s folyamatosan hangsúlyozzuk a boltcsere fontosságát. Nagy jelentősége van számunkra a magyarországi közös Hálózatépítő Találkozóknak, erősíti a csapatunkban a tudást, a lelkesedést az elkötelezettséget.
Öröm számunkra, hogy minden alkalommal nagy létszámmal ott tudunk lenni.
Vezető munkatársakkal kihasználjuk a Visegrádi képzéseket, hiszen nagy lehetőség a fejlődésre.
Hálásak vagyunk az eredményeinkért, köszönjük szépen a szponzorainknak, vezetőinknek. Péter Áginak és Csabának mindent, amit tőlük kaptunk és a felső vezetőinknek, hiszen nagy szükségünk van az ő tudásukra, tanításukra, vezetésükre.”

Ezeket olvastad már?