Kezdőoldal Ágak Közös siker a rekordfejlődés az erdélyi Péter-ágon – nagyszerű dolgokra képesek együtt, amit a 45%-os növekedés is bizonyít

Közös siker a rekordfejlődés az erdélyi Péter-ágon – nagyszerű dolgokra képesek együtt, amit a 45%-os növekedés is bizonyít

A Péter-ág vezetői, Ágnes és Csaba gratulálnak csapatuk minden tagjának és sok sikert kívánnak 2022-re is!

„A Biocom határtalan lehetőségeket jelent számunkra és ezt tapasztaltuk meg 2021-ben is. Csodálatos eszköz van a kezünkben!” – ezzel az emelkedett és a teljesítmény-értékelést illetően sokat sejtető felkiáltással kezdte 2021-es visszatekintőjét a Péter-házaspár. Péter Ágnes és Csaba, erdélyi Arany Hálózatigazgatók hozzátették, a Biocom, mint „eszköz” által jobbá, szebbé és boldogabbá tehetjük a világunkat. Ami a száraz tényeket illeti: egy pandémiás esztendőben is 45 százalékot fejlődött a Vass-ág romániai ékköve, s van mire büszkének lenniük. Jöjjenek a részletek az ágvezetőktől.

Csapatuk legsikeresebb hálózatépítője, dr. Fejér Gyöngyi Ezüst HV elismerésben is részesült

Az ágvezetők is köszöntötték Gyöngyiéket

Újabb rekordok
A 2021-es év indulása is – mint ahogyan az egész év – a változásról, alkalmazkodásról és ezek eredményeképpen a sikerekről szólt. Nagyon jó visszatekinteni úgy, hogy növekedést láthattunk a csapatban, ismét rekordokat érhettünk el. A Péter ág 45%-ot fejlődött a 2020-as évhez viszonyítva.

Büszkeségeink
Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy csapatunkban is járt a céges autó. Nagyon büszkék vagyunk a Csibi-ágon, Madaras Gyöngyike csapatában Lázár Emőke új vezetőjére, Sava Cristinára.

Év végi ünneplés Német Kata és István csapatában

Év végi ünneplés vezetőikkel. Az ágvezető házaspár mellett: Szabó Hajnal és Attila, Vass Adina és Szilárd, Bakcsi Kata és Gábor, Péter Teréz és János, Benedek Katalin.

Offline és online
Munkánkat úgy végeztük mindig, ahogy lehetett és ahogy a körülmények engedték. Alkalmazkodtunk, s néha offline, megerősítve a kapcsolatokat, örülve egymásnak dolgozunk, máskor meg igyekeztük kihozni az online világ adta lehetőségekből a maximumot.

Német Kata és István elismerése kiemelkedő munkájukért

Doboli Rubinka Ezüst HV vezetőivel, Szakács Beátával és Bausche Melindával


Erre tanított az esztendő
Amire ez az év tanított, a legjobban egy idézettel kifejezhető: „A fán ülő madár soha nem fél attól, hogy letörik alatta az ág, mert nem az ágban hisz, hanem a szárnyaiban. Mindig higgy magadban, és teljesítsd az álmaid.” Megtanít, hogy higgyünk magunkban és cselekedjünk a céljainkért.

Önállóan dolgozó nagy ágak
Megújult erővel indítottuk az évet, mert 3 ág önállóan kezdte a tanítást a csapatukban, online és offline is. Nagyon hálásak vagyunk az ágvezetőinknek éves munkájukért!

Céltudatosság, szeretet
Turóczi Melinda Gyémánt Hálózatvezető-ágvezető csapatát céltudatosan, odaadóan, kitartóan vezette, oktatta csapatát és mindezt szeretettel. Hálásan köszönjük ágvezetői munkáját!

Igazgatókká váltak
Csibi Margitka és Tamás – hálózatigazgatók – önállóan, tudatosan, következetesen, példamutatóan tanították a csapatukat. A legnagyobb erényük, hogy cselekedeteik révén tanítanak, hisz ezt az évet úgy zárják, hogy elérték az igazgatói szintet. Gratulálunk és köszönjük az éves ágvezetői munkájukat!

Ők is nagyszerű példák
A Részegh-ág vezetői is teljes elköteleződéssel, szeretettel, céltudatosan végezték ágvezetői munkájukat. Részegh Magdika és János – Arany Hálózatvezetők – nagyon tömören bemutatták az előzőkben csapatuk eredményeit. Nagyszerű példák a csapat számára és mutatják az utat. Köszönjük ágvezetői munkájukat!

Növekedés, kiteljesedés
A negyedik águnk vezetője Péter Marika Arany Hálózatvezető – ezt az évet képzések szempontjából még együtt csináltuk. Nagyszerű volt látni, ahogy kinőnek a csapatban az újabb és újabb vezetők, és teljesednek ki a meglévő vezetők. Köszönjük közreműködő munkáját és azt, hogy szeretettel és céltudatosan vezeti csapatát, neki is olvashatjuk a sikereit egy következő cikkből.

Új vezetőink
Azok közül, akik még nem önálló ágak, de közvetlen vezetőink, közülük is egyre többen válnak nagyobb vezetőkké. Hálásak vagyunk a 2021-ben elért teljesítményeikért! Sok új, eredményes vezető nőtte ki magát ebből a csapatból is. Vezetők között köszönthetjük ebben az évben:

  • Bálint Orsolyát,
  • Szakács Beátát,
  • Német Istvánt,
  • Péter Terézt,
  • Bálint Gáspár Tündét,
  • Ursache Cristinát.

Kívánjuk, hogy csapatukban sok új vezető legyen.

Hálózatfejlesztői sikerek

Vannak olyan vezetők, akik úgy fejlődtek, hogy tovább adták a tudást, fejlesztettek és vezetőket neveltek. Gratulálunk:

  • Bakcsi Katának,
  • Bálint Erzsébetnek,
  • Fejér Gyöngyinek,
  • Doboli Rubinkának,
  • Bausche Melindának és
  • Német Katának.

Köszönjük hálózatfejlesztői munkátokat!

Német Kata kiemelkedik
Kiemelkedő vezetői munkájáért külön gratulálunk Német Katának! Céltudatosan, lelkesen, elkötelezetten építi csapatát és neveli ki vezetőit. Büszkék vagyunk rá!

Dr. Fejér Gyöngyi fejlődte a legnagyobbat
A csapatunkban legnagyobbat fejlődő vezető 2021-ben dr. Fejér Gyöngyi, aki nagyszerű vezető és hálózatépítő. Csapatát szeretettel tanítja, példamutató a hozzáállása a munkához és az élethez. Nagyon büszkék vagyunk Rá és hálásak vagyunk, hogy ismerhetjük.

Nagy dolgokra vagyunk képesek együtt
Szívből gratulálunk a csapatunknak a közös teljesítményért. Együtt nagyszerű dolgokra vagyunk képesek, ezt bizonyítják a 2021-es év eredményei is. Kívánunk sok sikert mindenkinek a csapatban és az ünnepek után is ragyogjátok be fényetekkel másokat, s viszonzásképpen titeket is tündöklő világosság ölel majd körül. Add azt, amid van, és cserébe tiéd lehet az, amire vágysz! Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk!

 

Ezeket olvastad már?