Kezdőoldal Ágak Sokatmondó Reg-Enor napló, félidőben – Jusztin Sarolta tapasztalatai

Sokatmondó Reg-Enor napló, félidőben – Jusztin Sarolta tapasztalatai

258
A Kecskeméten lakó Jusztin Sarolta 2015. február 10-én kezdte el a Reg-Enor fogyasztását. S bár a kúra időtartama legalább (!) négy hónap, úgy gondolta, nagyjából félidőben tollat ragad, s így végtelenül értékes gondolatokkal gazdagította a tapasztalatok bővülő tárházát. Így ugyanis nem csak a folyamat elejét (a döntést) rögzíthetjük, s az étrend korrekt betartása esetén a szinte szükségszerűen bekövetkező sikert, hanem a köztes állapotot, a folyamatot. Ebből kiderül: messze nem minden a fogyás, és „regenorozás” közben több csodás dolgot is meg lehet élni. Érthető, hogy négy hónap után sem tervezi abbahagyni ezt az életmódot, s az is, hogy a Kónya-ág fogyasztója köszönettel és hálával tartozik írása szerint szponzorának, Dömsödi Erzsikének, Krisnyák Sándoréknak és Szaszkó Dórának, akik nagyon sokat segítenek neki tanácsaikkal, mindig számíthat rájuk. Önök, kedves olvasók pedig arra számítsanak, hogy egy őszinte és részletes beszámoló következik, ami esetleg a hezitálókat is segítheti a döntésben… Egy biztos: csodát várni nem érdemes, magunknak is tennünk kell érte!

Méregtelenítés indul!
A szedés elkezdését követően 2-3 nap múlva megváltozott a vizeletem, elkezdődött a méregtelenítés.

Négy hét után: külső változások
Kb. 1 hónap után magától leesett két szemölcs a nyakamról, a többi is kisebb lett. A lábamon látszódó érszakasz érintésre már nem volt érzékeny. Fáradtság, végtag- és ízületi fájdalmak jelentkeztek. A hasam körmérete nem, viszont a formája változott. Alulról szépen felemelkedett, feszesebb lett. Direkt nem tornázom. Székrekedésem az emésztési problémámból adódóan sokáig tartott. A bőröm puhábbá, simábbá, bársonyosabbá vált. Nem kívánom az édességet.

Hat hét után: elmúlt a székrekedés
A hatodik héttől megemeltem a zsíradagot, étkezésenként 3 evőkanálra, valamint elkezdtem szedni az Immun Suprem (alga) kapszulát, reggel kettőt. Rendszeresen csíráztatok (mungóbab, retek, lucerna, vöröshere, görögszéna), figyelek a bőséges folyadékbevitelre, így a székrekedésem elmúlt.

Hetedik hét: szépülés, nassolásmentesen
A 7. héten jó a közérzetem, energikusabb vagyok, már nincsenek fájdalmaim. Az arcbőröm láthatóan tisztult, szebbé váltak a vonásaim. A témában korábban hallottakat megerősítem, tényleg szépít a Reg-Enor! A nyakam bal oldala vékonyodott, vállaimon, lábaimon is látszik a változás, tűnik el a zsír és formásabb lesz, a bőr feszes marad. Kb. 3 kg a fogyásom. A derék és csípőméretem még nem változott. Megszűnt a folyamatos éhségérzetem, nincs nassolás. A korábban kitüremkedő érszakasz a lábamon halványul, kezd visszahúzódni, feltűnő a változás.

Belső változások
Észlelt egyéb „mellékhatások”: törődés, odafigyelés, türelem, kreativitás, kutatás-fejlesztés, kitartás, sikerélmény, tudatosság.

741_largeHadd főzzek ma magamnak!
Eddig számomra nem volt fontos a rendszeres főzés, „magamnak minek?” felkiáltással. Most minden reggel készítem a rántottát, valamikor az ebédet is, rendszeresen főzök. Odafigyelek jobban magamra, fontos lettem önmagamnak.

Gluténmentesen, zsírral
A kúra kiegészült gluténmentes étkezéssel is, az alapanyagok kiválasztása, kistermelők felkutatása, összetétel figyelése, receptek keresése, kísérletezés – ez mind természetes lett. Megoldottam az ebéd kérdését, hogyan kerüljem el a munkahelyen létező egyetlen melegítési módszert a mikrót. Korábban alig ettem húst, tojást egyáltalán nem, zsírt keveset. Most azt vettem észre, hogy jólesik a napi 2 db tojás, a szalonna, a sonka, a sok zsír (persze házi készítésű).

Kitartás
Mindez kitartásra is ösztönöz azáltal, hogy korán lehet látni az eredményeket. Ma már azt is tudom, hogy 4 hónapnál nem állok meg. Türelmes vagyok, tudom, mindenkinek más a gondja, így a „gyógyulás” ideje is változó. Segít a tudatosabb gondolkodásban, életvitelben.

Ezeket olvastad már?