Kezdőoldal Ágak Sikergaranciák a Biocommal – Kirchner Hajnalka HV, a Czentlaki-ágon

Sikergaranciák a Biocommal – Kirchner Hajnalka HV, a Czentlaki-ágon

Kirchner Hajnalka, egy sümegi, Czentlaki-ág által szervezett rendezvény moderátoraként

Kirchner Hajnalka, egy sümegi, Czentlaki-ág által szervezett rendezvény moderátoraként

Sokat hallottunk már a zalaegerszegi vonalról, melynek vezetője az a Forgácsné Anett, aki a szeptemberi országos rendezvényen színpadra is állhatott, gyors fejlődésük alapjait a Biocom tagok elé tárva. A Czentlaki-ág egyik erősödő vonalán Kirchner Hajnalka személyében hamar hálózatvezetője is lett. Mint kiderült: volt már közös üzletük, így a Biocom által adott keretek között profin és gyorsan dolgoznak, miközben végre megtalálták számításaikat. S ez nemcsak nekik, hanem sokaknak okozott örömöt (egészségi javulást) a környezetükben. S mint az alábbi, Hajnalkával készült interjúból kiderül: most kezdenek belemelegedni!

Beczőkné Zakócs Mónikával, leendő HV-jával a sümegi képzés pódiumán

Beczőkné Zakócs Mónikával, leendő HV-jával a sümegi képzés pódiumán

– Milyen korábbi üzleti tapasztalatok alapozták meg a gyors sikereket?
– Nagyjából húsz éves voltam, amikor először voltam egy MLM-es előadáson. Akkor nem csatlakoztam be… Aztán pár évvel később elhívtak egy másikra. A cégnek volt egy teája, amivel ott megkínáltak, s ami nagyon jó volt az akkori egészségügyi problémámra. Persze a többit is kipróbáltam, s elégedett voltam, így elkezdtem dolgozni, ami csak rövid ideig tartott.

Sok idő elteltével, 2012-ben újra egy előadáson találtam magam, és éreztem, hogy ez kihagyhatatlan lehetőség… Egy évig egészen jól működött, aztán még egy lehetőség… és még egy… De valami miatt nem volt az igazi egyik sem. Aztán 2015 tavaszán jött a Biocom. Mintha csak erre vártam volna! Itt értettem meg, hogy eddig miért nem tudtam sikereket elérni.

Csatlakozott a társaságukhoz az ágvezetés részéről Czentlaki Beatrix, egy aktuális elismerés okán

Csatlakozott a társaságukhoz az ágvezetés részéről Czentlaki Beatrix, egy aktuális elismerés okán

– Mikor csatlakoztál?
– 2015. április 28-án regisztráltam Forgácsné Anetthez. Anettel korábban együtt dolgoztunk az állapotfelmérés segítségével, amivel egy új dolgot hozott be akkor. Nagyon örültem neki, jó ötletnek tartottam. De mivel a korábbi cégben a termékpaletta nagyon szűkös volt, nem tudtunk igazi sikereket elérni. Anett elmondta, hogy találkozott Biocom vezetőkkel, a Czentlaki-házaspárral, akik a hálózat termékeiről és üzleti lehetőségéről egyaránt beszéltek. S azt is, hogy becsatlakozott, csakúgy, mint a hozzánk közel álló Farkasné Andi is…

A kép előterében szponzorával, Forgácsné Anettel és a Czentlaki-házaspárral mosolyog azon a sok élményt adó, csapatépítő fonyódi hétvégén

A kép előterében szponzorával, Forgácsné Anettel és a Czentlaki-házaspárral mosolyog azon a sok élményt adó, csapatépítő fonyódi hétvégén

– Sokat hezitáltál?
– Őszintén mondom, hogy egy percig se gondolkoztam, hogy mit is szeretnék. Most már tudom, hogy akkor egy nagyon jó döntést hoztam! Bíztam abban, hogy itt nagyobb siker vár rám, mint eddig. A cég bizonyos termékeit (háztartás, kozmetikumok) már korábban is használtam, s nagyon szerettem. Örültem, hogy most nemcsak termékhasználó leszek.

Újabb fonyódi pillanat: szponzorával, Forgácsné Anettel (balról a második) és a felső ágvezetéssel, a Lőrincz-házaspárral

Újabb fonyódi pillanat: szponzorával, Forgácsné Anettel (balról a második) és a felső ágvezetéssel, a Lőrincz-házaspárral

– Mi az, ami miatt itt Neked is működik?
– Az a munkamódszer és csapatösszefogás, amit a Czentlaki házaspár megmutatott, kicsit más volt, mint amit eddig tapasztaltam. A fonyódi hétvége a csapattal, a szponzorommal és barátnőkkel – felejthetetlen élmény. S nagyon sokat köszönhetek a vezetőmnek, Forgácsné Anettnek, mindenben, nemcsak a munka terén. Az állapotfelméréseket is ő végzi, nagyon profin!

Kirchner Hajnalka, egy parádsasvári vezetőképzőn. A képen is látható, hogy a csúcsra törekszik...

Kirchner Hajnalka, egy parádsasvári vezetőképzőn. A képen is látható, hogy a csúcsra törekszik…

– Elégedett voltál az újonnan megismert termékekkel is?
– Mindig nagyon odafigyeltem az egészségemre, az étkezésre, rendszeresen sportolok. Mikor beregisztráltam, hamarosan csináltam egy méregtelenítő kúrát. Pár kilót fogytam is és sokkal jobban éreztem magam. Természetesen ez a Reg-Enor kúra segítségével történt! Több, mint tíz éve használjuk a víztisztítót, a háztartási dolgokat szinte mind. A Botanifique kozmetikumok a kedvenceim! A táplálék-kiegészítők közül pedig az MSM C-vitaminos italpor, az alga (Immun Supreme), a Flavonoid Komplex, a Coral Calcium… és még sorolhatnám, mivel sok terméket fogyasztok, családommal együtt.

Együtt a szponzori vonallal, Parádsasváron. Balról: Forgácsné Anett, Czentlaki Beatrix, Demeter Katalin, Kirchner Hajnalka, guggolnak: Czentlaki Zoltán és Demeter Katalin.

Együtt a szponzori vonallal, Parádsasváron. Balról: Forgácsné Anett, Czentlaki Beatrix, Demeter Katalin, Kirchner Hajnalka, guggolnak: Czentlaki Zoltán és Demeter Katalin.

– Ha Neked tetszik, nyilván a fogyasztóidnak is…
– Valóban elégedettek a termékekkel, csak jó tapasztalatom van, általuk is. Főleg így év elején a Reg-Enor a sláger, de valljuk be, ez a legjobb időszak is egyben, hogy bárki elkezdje a kúrát.

A zalaegerszegi csapat vezetői: Hajnalka és Anett

A zalaegerszegi csapat vezetői: Hajnalka és Anett

– Hogyan indulnak a kapcsolatok?
– Az állapotfelméréskor szembesülnek az emberek a problémáikkal, így könnyen elfogadják, amit javaslunk. De vannak olyanok is, akiket csak a háztartási dolgok érdekelnek. Voltak, akik fogyasztóként indultak és mivel nagyon jó tapasztalatuk lett a termékhasználat közben, munkatárssá váltak (például Máté Erzsébet, Beczőkné Zakócs Mónika). De sok a panaszkodó ember, nekik egyből ajánlom az állapotfelmérést, tanácsokat adok étkezéssel kapcsolatban, hogy egészségesebbek legyenek. A zalaegerszegi Reg-Enor klub is jól működik.

– S mik a visszajelzések?
– Nagyon jól működnek az ajánlások. Mikor valaki eljön hozzánk, nagyon tetszik neki, másnap már hív, hogy jönne a szüleivel, meg küldi a barátnőjét is! És ez nagyon jó. Érzik, hogy jó helyre jöttek. Sajnos, nem egy eset volt, mikor több éves orvosi tortúrán vannak túl és a probléma csak rosszabb lett. Nálunk célba érhetnek!

– Mik a céljaid?
– Hónapról hónapra előre tervezek, s szerencsére eddig mindig sikerült elérnem, amit kitűztem célul, több esetben túl is teljesítettem. Hálózatvezetői szinten vagyok most, s a tervem, hogy a munkatársaimat erre a szintre mihamarabb felhozzam. Ők is tapasztalják meg, milyen az IGAZI siker.

– Vannak rá konkrét jelöltek?
– Például Beczőkné Zakócs Mónika. Nagyon komoly betegségből van kigyógyulóban, több mint három évig járt orvostól orvosig, ami nem kevés pénzébe került. Eredmény mégsem lett pozitív irányban, sőt, mondhatjuk rosszabb… Mindent elfogadott, amit javasoltunk neki, mikor eljött hozzánk. Október 22-én csatlakozott, rövid idő elteltével számolt be arról, hogy az ajánlott termékek segítségével milyen sokat változott az állapota, amivel az orvosok évekig semmit nem tudtak kezdeni. A céljaim eléréséhez a képzéseken is részt veszek. Nagyon fontosnak tartom, a siker elengedhetetlen részének, hiszen ezek által nagyon sokat tanulok. A csapat miatt is nagyon fontos, itt együtt vagyunk. Igazán motiváló! Felejthetetlen élmény volt a parádsasvári vezetőképzés, nagyon sokat adott a munkámhoz.

– Mennyi időt szánsz rá?
Átlagosan napi 4-5 órát dolgozom. De, ami a legfontosabb, én osztom be az időmet. Voltam régebben alkalmazott is, tudom a különbséget, pedig ott is az irányító szerepét töltöttem be.

Többen mondták, hogy ez a nekem való munka, vezetőnek születtem.

13

– Tulajdonképpen mit szeretnél elérni a Biocommal, hálózatépítéssel?
– Szeretnék minél több embernek segíteni egészségileg és természetesen anyagilag is. Aki velem tart, a siker garantált! Nagyon hálás vagyok a szponzoromnak, Forgácsné Anettnek, a munkatársaimnak, s a vezetőimnek: a Czentlaki- és Demeter-házaspárnak is, hogy ilyen rövid idő alatt ezt elértem. Nélkülük nem sikerült volna! A családom is támogat, a munkámat tudom csinálni, ahogy szeretném. A vezérlő elvem pedig a következő: „Ha hiszel abban, amit nem látsz, meg fogod látni, amiben hittél”!

Az Év Hálózatépítőinek választott Czentlaki-házaspár által vezetett ág tagjaként az évzáró rendezvény színpadán (jobbról a harmadik)

Az Év Hálózatépítőinek választott Czentlaki-házaspár által vezetett ág tagjaként az évzáró rendezvény színpadán (jobbról a harmadik)

 A Demeter-csapat részeként

A Demeter-csapat részeként

Egy országos rendezvényen, a Reg-Enor feltalálója, Szabó Sigfrid oldalán

Egy országos rendezvényen, a Reg-Enor feltalálója, Szabó Sigfrid oldalán

Egy tavaly tavaszi kirándulás egyik pillanata: napfürdő a parton

Egy tavaly tavaszi kirándulás egyik pillanata: napfürdő a parton

Csapatépítő "tréning": közös kirándulás

Csapatépítő “tréning”: közös kirándulás

Jókedvből nincs hiány

Jókedvből nincs hiány

A Biocom család mellett van persze "igazi" is, bár üzleti megoldást tekintve Hajnalka számára a Biocom az IGAZI

A Biocom család mellett van persze “igazi” is, bár üzleti megoldást tekintve Hajnalka számára a Biocom az IGAZI

Ezeket olvastad már?