Kezdőoldal Ágak Pünkösdi Startolás a Molnár-ágon

Pünkösdi Startolás a Molnár-ágon

Állva tapsolás a Farkasfalka új vezetőinek

– Szenzációs napot zárt a Molnár-ág HV avatással, Kitűzős HV ünnepléssel, ami szinte már bulihangulatba csapott át – fogalmazott rövid visszapillantójában Szélpál Andrea. Az ágvezető hozzátette, aki ismeri a csapatot, tudja, miről beszél… A mórahalmi Colosseumban pünkösdkor tartott Startképzés részleteit Olasz Ildikó bontja ki, a makói HV sok fontos tanítást is beleírt az összegzésbe.

Ismét sokan voltak a Colosseumban a Molnár-ágból

Az hálózatvezetői oklevél és kitűző átadása mindig nagy pillanat

„Miért vagy itt?”
Nagy Szilvia
szerbiai hálózatvezető társam nyitotta meg a napot, ragyogó mosolyával (aki látta már, érti, miről beszélek). Feltette a kérdéseket nekünk, mindannyiunknak: Miért vagy itt? Másképp akarsz élni? Vagy szponzori nyomásra jöttél? Kinek akarsz megfelelni? S még sorolhatnám, mert mind-mind elgondolkoztató volt…

Harmat Csaba büszke lehet új munkatársára

„Húú” érzés az ágvezetőtől
Az első etap ugyan Harmat Csabának, a szerbiai aranycsapat vezetőjének jutott volna, ha fennakadás nem történik a határátkelőn. Mivel kalandos az élet (és ezen már meg sem lepődünk), Szélpál Andi ágvezetőnk vette át a szót. Személyes példáján keresztül mutatta meg a jövőnk lehetőségét ebben a rendszerben. Ismét azt tudom mondani, hogy aki hallotta már őt, tudja, hogy az energia bele lett adva a mondandójába. Szóval már itt megkaptuk a „húú” érzést.

Jó hangulatban a mórahalmi Startképzésen

Zsóriné Deák Bözséék csapata már 50 ezer pontos

A Biocom biztosítja a hátteret
Következett Zsóriné Bözse, a hódmezővásárhelyi központú, közel 50 ezer pontos csapat vezetője, aki a háttér biztonságáról beszélt. Természetesen a rendszer biztosítja a mi munkánkhoz a hátteret. Egy-egy emlékezetes mondással vezette fel a cégvezetőket és ebben minden IS benne van. Kónya György: „Egy boltba járunk vásárolni!” Kovács Zoltán: „Érezd jól magad!” Lőrincz János: „Jobb sorsra vagy érdemes!” Beszélt még Bözse a képzéseinkről, a webportálokról, az MLM rendszerről is.

Terméktapasztalatos sztorik
–          Dankó János, az egyik aranycsapat vezetője a termékekről, főként a tiszta ivóvíz fontosságáról szólt,
–          Farkas Ildi „falkavezér” témája a fogyás volt (mínusz 50 kg-val elég hitelesen…),
–          Szélpál Andi az allergia-búcsúról mesélt,
–          Laskai Nóri a kozmetikumok világába nyújtott betekintést,
–          Vituska Albin megmutatta a háztartásukban található vegyszermentes termékeket,
–          Németné Szécsi Mariann a férje egészségének helyreállásáról beszélt,
–          végül Dankó János megmutatta az új termékeket, amelyek nem rég kerültek be a webshopokba.


Mitől működik az üzleted?

Mindezt Sajbenné Ildi HV társam bizony részletesen elmagyarázta, hogy a kezdők is értsék. A 200 pontérték jelentősége és az üzleti hozzáállás kiemelése. Tóth Gábor HV társam a kereseti szintekről, az azokban rejlő lehetőségekről szólt. Az egyre olcsóbb vásárlásról, az ebből fakadó jövedelem megszerzéséről. Azaz mit is kell tenni az anyagi függetlenséghez? Mekkorák is a Biocom jövedelmek?

„A kabátba bele kell nőni”
Farkas Ildi,
az egyik aranycsapat vezetője a megteremthető jövőképet tárta elénk saját útján át vezetve bennünket. Először légy saját magad vezetője, mert csak utána tudsz másokat is vezetni. A kabátba bele kell nőni. Ehhez képezni kell magad = képzésekre járni!

Szintlépők köszöntése
Szívből, szeretettel köszöntöttük a szinteket lépőket, a képeken látható, mennyire sokan vannak.

Az ágvezetői üzenet elolvasható a diaképről…

Hogyan csináld jól?
Következett újra Szélpál Andink a „Hogyan csináld jól a hálózatépítést?” témával. Ha valaki csinálja már jó pár éve, az bizony úgy tudja előadni, hogy még az is hálózatot akar építeni, aki eddig nem…

Mindenkinek jár a gratulációTükörbe kell nézni néha
Imre Zsuzsi HV a „Sikeres emberek sikeres szokásairól” beszélt. Mivel volt egy kis megfeneklése az üzletében, azt mondta el, hogy jutott ki a kátyúból. „Mi történt? Hiszek magamban! Kire hallgatok? Akik előttem járnak és példát mutatnak! Amit csinálok, az közelebb visz a célomhoz?” A cél változtatása és a rossz munkamódszerek lerakása. Igen, sok esetben fel kell tennünk magunknak a kérdéseket (vagyis tükörbe kell nézni néha)…

Imre Zsuzsanna fontos dolgokról tartott előadást

Már 5-ös szinten is lehet érvényes gondolatokat megfogalmazni

Fontos a jó cél
Huszák Ági 5. karrierszintre lépett Imre Zsuzsi csapatában, sokáig nézelődött a 4-esen, de változtatni akart, ezért a szponzoraitól kért és kapott segítséget. Ennek az eredménye az 5. szint. Jövő év januártól otthagyja gyári munkás állását, ami napi 4 óra utazással is jár. Fontos a jó cél!

Sikerszokások ötös szintről

Bizalomból fejlődés
Lévainé dr. Kovács Mariann 2 hónap alatt lett 5-ös. Mondhatnám, hogy jól vizsgázott – mint középiskolai tanár – a mi rendszerünkben is. Tóth Gábor HV csapatát erősíti új munkatársként. Elmondása szerint 13 éve tartó fájdalmat sikerült csökkentenie a termékeknek köszönhetően, ezáltal meglett a bizalom is. Megvan neki a céges verseny első hónapja is!

Szeret versenyezni és nyerni
Molnár Mónika Ani csapatát erősíti, nagyon határozottan robog a céljai felé. Mondhatnám, komolyan kilép a komfortzónájából, mert hónapok óta csinálja az 1000 pontos fejlődést. A HV verseny első hónapját és a céges verseny első hónapját is teljesítette, miközben nyert egy ágvezetői, 3 napos wellness élményt is férjével. Szóval, úgy tűnik, imád versenyezni és versenyt nyerni legfőképp. Amit kimond, azt meg is csinálja. Gratulálunk Nektek!

Kiemelkedni a langyos vízből
Szonda Róbert a Farkasfalkát erősíti, azon belül pedig Fejér Hajni és párja, Lukács Józsi HV csapatát. 1-ről 4. szintre lépett, az első Startképzésén megerősödött abban, hogy ő is képes lefogyni és hálózatot építeni is. Idézem: „Szomorú bohócból, vidám bohóc szeretnék lenni.” Ő még nem tudja (de lehet, már azóta ez is megtörtént), de már érzi, hogy jó helyen van és sikerül az állig érő langyos vízből kiemelkedni és valami nagyot alkotni! A fogadalma: 14 hónap alatt 140 kg-ra fogyni (most 200 kg felett van), 1400 euró fizetést adni magának. Sikerülni fog! Hajrá!

Szerbiában is egyre aktívabbak

Egy Startnap segített a döntésben
Forró Hajni és párja, Zoli, Vituska Albin vezette szerbiai ezüstcsapatot erősítik, mint újak. 2022. januárban Reg-Enorral jöttek be a rendszerbe, áprilisban jöttek el először Startnapra, meghallgatták Ferenczy Lászlót Szerbiában és végleges döntést hoztak, hogy jó helyen vannak és dolgozni akarnak. (Ami nem mást jelent, mint segíteni embertársainknak megoldandó feladataiban az egészség és az anyagi jobblét felé.) A céges verseny első hónapja kipipálva! Év végéig meg van a 6-os szint!

Az ágvezető páros

„Miért akarod?”
Most újra Andit hallgattuk zárásként. Mi motivál? Miért akarod megcsinálni? Hogyan? Szerintetek választ kaptunk? Persze, messzemenőleg…

A kitüntetések sem maradhattak el
Szeles Béla szerbiai Ezüst HV lett a Hónap HV-ja. Az övé egy hónapra a gyönyörű vándorserleg, 2000 PÉ fejlődéssel.
Kozma Palágyi Szilvia szerbiai Harmat Csaba Arany HV új üdvöskéje.
Fejér Hajni és Lukács Józsi pedig kitűzős HV-k lettek.

Gratulálunk minden új munkatársnak a döntéséért és a munkájukért, sikereikért is! Hajrá tovább az úton!

 

 

 

Ezeket olvastad már?