Kezdőoldal Ágak Öt év alatt kipipálták a Marketing Tervet: Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali Gyémánt Hálózatigazgatóként hatalmas tudásátadó-gépezetet működtet

Öt év alatt kipipálták a Marketing Tervet: Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali Gyémánt Hálózatigazgatóként hatalmas tudásátadó-gépezetet működtet

Kettejük kapcsolatára jellemző, hogy ezt a fotót Lali úgy nevezte el: „babámmal”…

Másfél milliós hitelkerettel, tehát jelentős mínuszból indultak közös útjukon négy, a házasságukba hozott gyermekkel. Úgy, hogy pénz híján soha nem nyaralhattak közösen, mind a hatan… Ez volt a kiindulópont bő évtizeddel ezelőtt, ami ideálisnak kevéssé mondható. De semmiképp sem olyannak, amire most bárki hivatkozhatna, hogy „ja, nekik könnyű volt!”. Visszatekintve persze igen, mert öt éve megérkezett az életükbe a nagy lehetőség. A Biocom, mely történelmének szerves részeivé, alakítóivá váltak. Tény: ők lettek a társtulajdonos-ágvezető Lőrincz János és Marika sikerét követően a második olyan páros, akik végigcsinálták a Marketing Tervet. Kipipálták! Az is tény, hogy a Gyémánt Hálózatigazgató szint elérése nekik mindössze öt évükbe telt, igaz, egy megváltozott és az online térben is korlátlan lehetőségeket nyújtó, felgyorsult világban. De ehhez a kimagasló sikerhez nem az eszközök kellettek elsősorban (az továbbra is, mindenkinek adott…), hanem ŐK. Ők, így ketten, akik csodálatosan kiegészítik egymást, s akik rendszerben gondolkodva, a szívet és az észt mesterien kombinálva alkottak egyedülállót. Illetve, alkotnak. Mert bár látszólag nincs további cél (egyelőre nem bővült „felfelé” a Marketing Terv), attól szebb elképzelés nem is lehet, mint az ő szintjükre felhozni a társaikat. S lássuk be: nem ez a feladata már egy „sima” hálózatvezetőnek is? Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali (igen, Lali, mindenki így hívja és a gyémánttól sem vált Lajossá…) az alábbi beszélgetésben osztják meg velünk a sikerhez vezető gondolataikat, módszereiket. Csak másolni kell – működik!

Azt mondják, beléjük volt kódolva ez a siker, de csakis így, párosan. Az egyik nagy MIÉRT-jük az volt, hogy együtt tudjanak utazni a gyerekekkel, közösen. Ez az első törökországi, vezetőknek járó jutalomút során valósult meg először. De mivel ők már Kenyába is eljutottak a cégvezetéssel, oda is visszamennének és elvinnék őket. Szóval, akad még cél bőven… S hogyan indult az ő közös útjuk? Ahogy fogalmaznak, „drótszerelem” volt. 2009-ben találtak egymásra a világhálón, pedig Lali aztán végképp nem olyan keresgélős. De véletlenek nincsenek…

Nem kérdés, kiegészítik egymást. S ez így, csakis együtt sikerülhetett nekik!

Hatással voltunk egymásra

Erika: – Fodrásznak tanultam annak idején, a szerb határhoz közel nőttem fel. Mindig tevékeny voltam, például spárgát szedtem Németországban, mert autót szerettem volna… Rövidítve a lényeg, hogy 23 évesen házasodtam össze gyermekeim apjával, aki a házasságunk 10 évéből 8 évet külföldön dolgozott, így éltem vele, még pontosabban az anyósommal a messzi Hevesben, mert ő sosem volt otthon. Már 3 éve egyedül neveltem a gyerekeket, s éppen haza akartam költözni, amikor Lalit megismertem. Abban az időben megjártam a poklot, másfél évig is eltartott, mire kijöttem belőle, amiben a prána-reiki-agykontroll hármas is sokat segített. Megtanultam „olvasni” magam és a környezetem. Képzeld csak el, hivatásos anya voltam, azt se tudtam, mihez fogjak, újra kellett volna tanulni a fodrászatot…

Lali: – Én is elvált voltam. Mikor megismertem, egyszerűen letaglózott Erika intellektusa, a világlátása, s hogy micsoda erő van benne! Nagy hatással volt rám, s az a szemlélet, hogy bemegy abba az alagútba is, aminek nem látszik a vége, mert mindig érezte a támogatást, s tudta, nincs egyedül. Istenhite, bátorsága, tiszta szándéka megerősítette. Kihúzott engem is a „csak” racionális világomból, sokkal rugalmasabb lettem.

Összedolgoznak a malomkerekek

Erika: – Inkább mondjuk úgy, hogy a malomkerekek megtanultak összedolgozni. Lali mindent beír a naptárba előre, akár hónapokra, én pedig fogom magam és indulok. Így élünk tíz éve… Az összecsiszolódás volt igazán a munka, hogy nem mindig kell a sajátot érvényesíteni, hanem bőven kell elfogadni a másikból is. Ez a táptalaja az egésznek, persze csak utólag látjuk így… amúgy egyszerűen belecsöppentünk.

Lali: – A racionalitásomról még annyit, 23 évig dolgoztam multicégnél, ebből tizenévet vezetői poszton, az utolsó 6 évben felső vezetőként. Akaratlanul is ragadt rám a rendszerből, a gondolkodásból. Szeretem a szabályokat, a kiszámíthatóságot. A Biocomban az a csodálatos, hogy itt én irányítok, nem másokon múlik a siker, s hogy velünk mi lesz… Itt tényleg nyomot hagyunk. Régi szakmámból vett kifejezéssel: látom a kezem nyomát a gyártásban!

Hatan, a gyerekekkel. Régen egy közös nyaralás is elképzelhetetlen volt pénzügyi szempontból, mostanra az egész életük a teljes szabadság, függetlenség jegyében telik.

Jövőkép, bejárónőként

Erika: – S hogyan lett ebből Biocom? Nem elsőre. Multicégnél én is dolgoztam, de mivel falun nőttem fel, nem bírom a kötöttséget. Éreztem, hogy ezt nem, de akkor mit? Janka kislányom éppen elsős volt, ezért kötetlenebb munkahelyet kerestem. 2014-et írtunk. Egy ötgyermekes családnál voltam bejárónő, akkor láttam életemben először, hogy így is lehet élni: egyfolytában utazás, wellness – én pakoltam ki a bőröndjeiket. Ez mérföldkő volt számomra, adott egy jövőképet!

Lali: – Erikának pedikűrös-masszőr szakmája is volt, gondoltuk, akkor vállalkozzunk. Gyöngyösön nyitottunk egy stúdiót, nem messze Markaztól, ahol élünk. Tudtam, hogy Erika számára a kudarc nem ismert. A magunk erejéből kell újjáteremteni magunkat! S mikorra megérett a helyzet, akkor jött a Biocom. Mert igen, rajtam is erőt vett a „multifásultság”, és nem akartam azt sem tovább, hogy a munkával töltött hétvégék felőröljék az életemet. Bár félmillió forint körül kerestem, de jönnie kellett valami másnak…

Kettejük kapcsolatára jellemző, hogy ezt a fotót Lali úgy nevezte el: „babámmal”…

Ujvári Zsuzsi fontos szerepe

Erika: – Egy régi ismerős, Ujvári Zsuzsi szólított meg, aki egy időben szemben lakott velem. Kétszer is elutasítottam, de ő berakott a Facebook csoportjába, így folyamatosan láttam a teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúrához kapcsolódó előtte-utána képeket. S eljött a pillanat, hogy én szóltam neki: na, kezdjük!

Lali: – Én azért nem voltam túl lelkes ettől a gondolattól. Bár nem dolgoztam korábban hasonló üzletben, megvoltak az MLM sztereotípiáim, így elutasítottam. De azt gondoltam, legalább örül Erika, fogyogat tőle, lelkes lett a pedikűrben… Tulajdonképpen onnan nőtte ki magát. Még fogadtam is vele, nem hittem, hogy le fog fogyni. Ő meg csak duruzsolt a fülembe. Akkor költöztünk Markazra, egyfolytában nézette velem a Szabó Sigfrides videókat felújítás közben… Mondtam, oké, bizonyítson! Ha lemegy 10 kg, én is megcsinálom! Szerencsére „vesztettem”, Erika 17-et fogyott, így nekifogtam, de addigra már volt jövedelem is belőle. Jeleztem, ha kikeresi az árát, akkor megveheti a víztisztítót!

Egy szelfi, valahol útközben. Mert a veszteségmentes tanításon alapuló rendszer természetesen csak úgy működik, ha ők is csinálják!

Mire képes egy nagyrendezvény…?

Erika: – Érdekes kettősség, Lalit a rendezvények fogták meg jobban, engem nem annyira. Azt sulykolták, hogy a folyamatos fejlődés ára a tanulás, de én viccesen csak „vidámvasárnapnak” neveztem a képzéseket, amiket Sinka Gyusziék profin szerveztek Miskolcon – ma persze utólag is nagyon hálásak vagyunk érte! Aztán jött a 2016. évi, februári nemzetközi nagyrendezvény Budapesten, amikor… De ez Lali sztorija.

Lali: – Nehezen mentem el kísérőnek a Kongresszusi Központba. Aztán Lőrincz János kihúzott a színpadon egy végtelen hosszú molinót az ágai bemutatásaként és a vezetői kiálltak mellé a színpadra… Ott vett le a lábamról a Biocom. Rájöttem, nem kell parázni, megcsinálták már helyettünk a vállalkozást, csak használni kell! Ahogy a számok röpködtek, oldalba böktem Erikát. Ha Jánoséknak 20 év alatt sikerült elérni a Gyémánt Hálózatigazgató szintet, a mai viszonyok között szerintem ezt 5 év alatt is meg lehet csinálni! Aztán jött egy másik fontos állomás, egy következő nagyrendezvény. Ott pedig a ma már Arany Hálózatigazgató Vass Oszi közölte, ha valaki beletesz 2-3 évet, egy életre megcsinálja magát, szóval, ne legyünk 10 évig ötös karrierszinten… Jó, ha meg lehet, csináljuk meg! Vonzott a gépkocsipénz is, 10 évesnél fiatalabb autóm sose volt… 2 év 10 hónap alatt Ezüst Hálózatigazgatók lettünk, egyszerűen átlépve a sima igazgatói szintet. Ha jól tudom, ez is rekord volt.

Erika (nevet): – Mindezt színezi, hogy Lali eleve négyes szinten kezdett dolgozni. Ugyanis már az elején beregisztráltam, mert tudtam, hogy a társam lesz ebben is. Mire „feleszmélt”, már nem az elején tartott…

Az Arany Hálózatigazgató minősülés ünnepe offline keretek között zajlott. A teljes hálózatalapító-társtulajdonosi felső vezetés, azaz Kovács Zoltán, Kónya György és Lőrincz János egyaránt gratulált nekik egy olyan nemzetközi, budapesti rendezvényen, melyen annak idején eldöntötték, hogy megcsinálják. Megtették…

Mindent le kell bontani algoritmusra

Lali: – És tényleg, rájöttem a saját regenoros tapasztalatomból, hogy ezt minden embernek szedni kellene, hogy megtudják az előnyeit. Rájöttem, ebben van üzlet… Persze Erikának „könnyű” volt. Itt látszik, hogy két ellentétes pólus vagyunk. Neki mindez a zsigereiben van! Tudja, mi a helyes, a tiszta út, ő spontán, ösztönszerű, mély meggyőződésű, ezt tanulom tőle. Mindenre rárezeg, én meg abszolút racionális vagyok, észérvekkel le kell bontanom algoritmusra, hogy megértsem és el is tudjam mondani. Ehhez értek: másolhatóvá teszem. Az alapmotor Erika, de persze közösen agyalunk folyamatosan, lefordítom taníthatóvá a tudást, beletéve a megélt tapasztalatokat.

Erika: – Itt a közös sikerünk lényege, ehhez ketten kellettünk. Én éreztem, Lali pedig átszámolta, hozta a stratégiai gondolkodását. A matekolás kombinálva a tervekkel, lelkesedéssel, fantáziálással.

Kirúgtam a főnököm…

Lali: – Azért még volt egy fontos pont. Mikor már a Biocomból is szép jövedelem érkezett, ami jelentős húzóerő volt, eljöttem a multicégtől. Persze azt mondták, ez nagy érvágás nekik, meg gondoljam át. Elment az eszem, egy világcéget otthagyni ilyen beosztásból holmi MLM miatt? Ugorjunk az időben: már Ezüst Hálózatigazgatók voltunk, amikor bizonyos világkereskedelmi folyamatok miatt bezárt a gyár…

A másolhatóság a lényeg

Erika: – S ha valaki most azt kérdezi, mégis, hogyan csináltuk, ráadásul ilyen hamar? Ki kell ábrándítsam: nincs csodafegyver, csak egy módszerhalmaz van! Úgy dolgoztuk ki, hogy miközben mondtam a magamét a munkatársaknak, Lali figyelt és lefordította általános érvényűvé. Taníthatóvá. Ő minden mögött a szabályt kereste.

Lali: – Igen, ezekre rá kellett jönni. Sokan csak csinálják a Biocomot, de nem szánnak időt maguk megértésére, mitől működnek ők és az üzlet. Mi folyamatosan figyeltünk mindent: a termékhasználatot, azt, hogy a friss indulót milyen impulzusok érik, mik a reakciók, ezek alapján milyen szabály állítható fel, s hogy másnál is tud-e így működni.

Erika: – Sokan az elején azt sem tudják, miben vannak… Szerintem nálunk az egész azért működik, mert jól másolható tréninganyagot raktunk össze. Én annak idején nem szerettem a kulcsemberes szemináriumokat, a Startképzéseket. Mindenki arra vár, amikor 4-5-6-os szintre kerül, hogy megtudja, akkor holnap mit kell tennem a sikerért? Egyszer például ott ültem Miskolcon, s nem értettem, miért nem tudunk jutalékot számolni? Miért nem tudja ezt mindenki? Amit mi tettünk: összeraktunk egy gyors indítást a Bővítési Alappal, gyakorlatiasan, hogy mindenki minél előbb jól járjon. Megtapasztaltuk a termékek és az üzlet jó oldalát, szívesen, nagy lelkesedéssel beszéltünk róla, mert ettől jobb, tisztább dolog a világon nincs! Lali megtanulta, mik a szabályok üzletileg, aztán nekilátott stratégiailag a leghatékonyabban felépíteni, eredményorientáltan. Gondoltuk, ha már csináljuk, akkor a legeredményesebb legyen, ne járjunk üres köröket, azonnal tanuljunk. És a munkatársaink is! Máig folyamatosan elemezzük magukat, a hatásokat, s ami nem működik, dobjuk, egyben újakon agyalunk.

Magáért beszélő kép: folyamatosan, jókedvűen vezetnek. Egy nemzetközi hálózatot, a legjobbaknak járó nyereményautót, vagy épp a kocsipénzből finanszírozott saját járgányt…

Fontos alapszabályok mentén: tisztesség, becsület

Lali: – Nagyon egyszerű ez, három alapkérdés mentén haladunk. Mit, miért, hogyan? Csak azt fogod tudni tanítani, ami másolható. A 2020-ban indult járványhelyzet alatt tisztult ki ez igazán, mikor nyitottunk az online felé. Tréningek a ZOOM-on, ahol sokkal többen vannak, mint korábban egy offline rendezvényen, így nem mindegy, mit mondasz, fontos a másolhatóság. Mindent csak olyan irányba viszünk el, ami tovább tanítható. Amiből üzlet és eredmény lesz. Pénz beszél… Egyébként meg hiába mondjuk el módszereket, ha nem értik a miértet. Onnantól tudnak tanítani. Ha a „miért jöttél ide?” kérdést nem tisztázzák magukban, nehéz lesz. Ha van magas cél és van (sok) levált HV, akkor megérkezik a passzív jövedelem. De ehhez tanítani kell… Mindehhez számunkra a tisztesség az alap! Tiszta szándék és bátorság is kell egy nagy üzlet felépítéséhez. Nem közhely: igenis azt keresd, hogy a másiknak jó legyen!

Erika: – Tudom, hogy amit teszek, másokra hatással van, mindegy, hogy kúráról, vagy üzletről beszélünk. Betyárbecsületem alapja: amit tudok, muszáj megtanítanom, mert nem akarom, hogy ő csalódjon. Egyszerűen tartozok neki ennyivel! Ha bizalmat szavazott, cserébe minimum a maximum tanítás. Szeretném őt tovább vinni az útján…

Törökországi pillanat, melyet egy megérdemelt, Biocomos nyaraláson örökítettek meg. Temérdek hasonló offline élmény vár rájuk a járványhelyzet enyhülésével.

Lali: – És most bontsuk három részre az egészet. 1. Az elindítás, avagy hogyan hozz be minél többeket, hogyan indítsd el őket? 2. Hogyan nevelj belőle vezetőt? 3. Ő hogyan vigye tovább vezetőként a tanítást, eredményorientáltan? Ez a lényeg.

Erika: – Az elindítás alapja: minél többeket érjünk el, hogy minél több ember kezdhesse az üzletet. Mindenkire úgy tekintünk, mint egy üzlet leendő vezetőjére, s ezt is adjuk át. Nem gyógyítunk, nem eladni akarjuk például a Reg-Enort, hanem az első pillanattól hálózatépítőt látunk benne. Ezt persze csak úgy tudod csinálni, ha minél jobban megtanulsz kommunikálni, nemcsak szavakkal. Kell egy kis „rárezgés” a jelöltre, hogy „levedd” az igazságot.

Lali: – Azért nem kell megijedni, azok is simán képesek rá, akik az elején nem profik benne. Az online világban amúgy is „könnyebb”, vagy egy kicsit lazább mindez. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy összeraktunk – akkoriban még offline – egy munkatársi elindító anyagot, az úgynevezett „Instal” tréninget. Ez egy betűszó: „induló start alapok” tréning – mindig tisztul, folyamatosan csiszolunk rajta. Ha valakit érdekel az egész, innentől egyszerűbb a dolga, mert hasonló, mint amikor a gyereket elkezded tanítani. Tele van fontos aprósággal is, kicsit mindenhez érteni fog általa, tudja a technikai részleteket, marketing tervet egyaránt.

A percről-percre bővülő csapattal, melynek tagjaira végtelenül büszkék és folyamatosan azon dolgoznak ma is, hogy munkatársaik, barátaik minél feljebb emelkedjenek

Veszteségmentes tanítás

Erika: – Létrehoztunk a céges alapjaira építve még egy belső etikai-működési szabályzatot is. Van például olyan zárt csoportunk, ahol minden munkatárs bent van, csak onnan lehet elvinni a Reg-Enor kúrához kapcsolódó előtte-utána fotókat, engedéllyel. Adunk egy keretet, vannak szabályok. Az emberek pedig hamar felveszik a ritmust, egy 4-es szintű új ember ugyanígy el tudja indítani az ő friss regisztráltját. Nem a hálózatvezetőjére vár, hogy tartson neki tréninget, hanem behívja a saját munkatársait, és kezdi őket tanítani. Rájöttünk, úgy tanul leghatékonyabban, ha közben tanít, s mire eléri a HV szintet, ragyogó vezető lesz belőle. Márpedig, ha ezt a példát mutatja és adja át, gyors a másolódás.

Lali: – A pandémiás időszakban azonnal reagáltunk, felkutattuk az online platformokat, bár a digitális világ, a közösségi média nem volt ismeretlen előtte sem. Létrehoztunk például egy képzéseken túli „nyugiszobát”, csak beszélgetésre… Először 100, majd 300 fős install kisközösségi tréningeket tartottunk, már online is. Ennek az előnye, hogy sokkal több a hírvivő, a képzések intenzívebbé lettek. Aztán van eseményünk külön a terméktapasztalatokra, történnek vezetőképzések, kéthetente tartunk úgynevezett ZOOM-mozit, melyen a legjobban sikerült tréningek részleteit vetítjük le megvágva. A lényeg, hogy a munkatárs érezze a tanítás fontosságát, s azonnal tanítóvá váljon. Mindig a fülemben cseng Kovács Zoltán hálózatalapító-cégvezető egyik mondata: „Ha nem tanítasz jól, nem lesz önálló, leváló hálózatvezetőd.” Ezért nálunk a fő cél a veszteségmentes tanítás. Mindent úgy adni át, hogy ne értsék félre, ehhez minden muníciót megadunk. Összcsapat szinten legalább heti 40 óra tréning zajlik a Tóth-Wolford-ágban és ez a szám folyamatosan emelkedik. Nagyon fontos, hogy a nagy tréningeken túl a „kicsik” is csinálják a magukét. Ez egy hatalmas tudásátadó-gépezet.

Erika: – Mindketten szeretjük a visszajelzéseket, örülünk neki, ha valaki megmondja a véleményét, vagy folyamatosan tisztázó kérdéseket tesz fel. Egy új indulónál (is) fontos visszaellenőrizni, hogy sikerült-e a megértése egy információnak, mert addig nem megyünk tovább. Érdekes, sokan félnek vezetőként a kontrolltól. Szerintem pedig ez a legfontosabb attitűdök egyike, ha ez nincs, akkor nem vagy vezető. Tudni kell, milyen a folyamat kimenetele, nem sziklára pergett-e mag… Mint ahogy tudni kell, mi a cél a képzéssel – ezt is meg kell fogalmazni, majd jöjjön a feedback. Részünkről folyamatos a kontroll, és figyeljük a mélységben is a dolgokat, munkatársakat. Ekkora üzletet menedzselve is ismerjük a csapatot. Például szóvá tesszük, amikor azt látjuk, hogy valakinek 450 saját pontja van, mert akkor nem ment át a tanítás…

Olyan szeretettel mosolyognak a kamerába, ahogy a teljes csapatuk viszonyul hozzájuk…

A hatékonyság adja a szabadságot

Lali: – Arra törekszünk, hogy a rendszer a leghatékonyabban működjön, ne térjen el a már kipróbálttól. Egyébként érdekes megfigyelni, hogy az emberek jól veszik a törődést, igénylik a jelzést. Így nő meg mindenkinek a szabadsága. Ezzel együtt folyamatosan fejlődni kell, ez nem afféle hátradőlést jelent. Mivel mindenki az online térben mozog, ha ebből kimaradok pár hónapra, vagy abbahagyom, nem fogom tudni fél év múlva, mi történik a csapattal, olyan szinten változik minden… Csodálatos dolog, amit csinálunk, most már tömegeket tanítunk, és óriási dolog megfigyelni, mitől működik az egész! Ezt muszáj élni!

Erika: – Előbb-utóbb rá kell ébrednie mindenkinek, hogy a saját hasznossága és érdekei ugyan fontosak, de az is, hogy ne csak magunknak, hanem másoknak, a társadalomnak is hasznosak legyünk! Ha értékes vagyok, akkor tudnak belőlem táplálkozni, akkor saját magamból kiindulva tudok tanítani. Itt van a mi esetünk. Elvileg több célunk nem lehet a Biocomban, mert megcsináltuk a Marketing Tervet. Nincs feljebb, legalábbis egyelőre, amíg esetleg nem írják tovább… Pedig dehogynem! Az „alattunk” lévő, velünk dolgozó új igazgatók jelentik a lényeget! Őket kell felhoznunk a mi szintünkre, nekik meg a sajátjaikat… Ezért sem bírunk leállni!

Lali: – Soha nem a „sznob” világ és milliárdok vonzottak minket, bármennyit keresünk, megmaradunk ugyanilyen embernek, az allűrök taszítanak minket. Persze, jólesik úgy számolni a jövedelmet, hogy lassan közel vagyunk a nyolc számjegyhez… De egy olyan afrikai út, amin például a felsőbb vezetőinkkel, különösen Kónya Gyurival és Krigel Zsuzsival részt vettünk, nagyobb élmény bárminél. A barátság mellett is folyamatos a tanítás, imádjuk őket is!

Erika: – Igen, Kenya óriási volt! Oda vissza is kell menni majd a gyerekekkel…

Kenyai pillanat az afrikai jutalomútról. Egy hasonlóra a gyerekekkel is visszamennének.

Ezen a ponton, amikor egy félig-meddig végszóval az első, családi vonulatra utaltak vissza, messze nem ért véget a beszélgetés. Inkább csak nagy levegőt vettek a lelkesedéstől így is kipirult arccal, gondolkodás nélkül másfél órája egyfolytában „valló” új gyémántok, amit szívesen folytatnak majd ezernyi képzésen. Ha a kedves olvasónak hiányérzete támadna, a riporter kérése volt, hogy a szokásos „köszöngetős” formulákat ne írja bele az anyagba külön – az a rész ugyanis legalább ekkora lett volna. Pedig könnyű elhinni a fentebbiek alapján, hogy végtelenül hálásak: a cégnek, a szponzoroknak, a saját vezetőiknek, tagságuknak – és egymásnak. Mert ők ketten kellettek ahhoz, hogy 16 közvetlen HV vonalat felépítve (közben jönnek az újabbak…), benne már 9 db legalább 20 ezres lábbal Gyémánt Hálózatigazgatóvá váljanak. Azért legalább, mert 4-5 100 ezer PÉ feletti águk van… Hogy egy 968 ezer pontértékes, most 212 HV vállain álló, nemzetközi csapatot menedzseljenek. (Még pontosabban: 176 HV, 36 új hatos, a Katona házaspáré már igazgatói vonal. Van 3 Gyémánt HV csapatuk Szabó-Gyarmatiék, Törköly-Ferencziék és Baranyi Virág vezetésével, és még 8 Arany és 29 Ezüst HV lábuk – egyelőre…) S hogy a tízmilliós jövedelem ne legyen távoli cél. Hogy rengeteg kalandot, utazást megéljenek, bővüljön a baráti körük. Hogy egy MÁS életet éljenek. Olyat, amiről álmodtak. Most újra megkérdezhetjük: nekik könnyű volt…?

Fontos felvétel: Erika és Lali a szponzorokkal, felső vezetőkkel. Balról: Krigel Zsuzsi, Tóth-Wolford Erika, Ujvári Zsuzsi, Kónya Gyuri, Tóth Lali, Ujvári Norbi.

KÓNYA GYURI: A rendszerépítés leghatékonyabb verzióját működtetik

Az egyik hálózatalapító-társtulajdonos-ágvezetőt, a Kónya-ág Ezüst Hálózatigazgató névadóját is megszólalásra kértük az új gyémántok teljesítményének értékelésénél. Az alábbiakból kiderül, hogy Kónya György az emberi, szakmai minőségüket egyaránt nagyra értékeli, s az is felsejlik, hogy hasonló rezgésszinten vannak. Talán az sem véletlen, hogy mindkét ágvezető a „becenevén fut”, így az alábbiakban Gyuri szól szívesen Laliról és Erikáról…

– A hálózat alapelvei és Laliék emberi minőségei találkoztak, számukra ideális közeg a Biocom adta lehetőség, amiben ki tudnak bontakozni. Az ő sztorijuk az egyik legjobb visszajelzése annak, hogy mások segítésén, támogatásán keresztül tudunk előrébb jutni. Ezt a támogató rendszert ők dolgozták ki a leghatékonyabban. Erika női, zsigerből jövő, ösztönös energiái, meglátásai alapján és segítségével Lali – átlátva a nagy rendszert és megfigyelve a sikeres folyamatokat – összeállított egy végtelenül eredményes módszert a tanítás veszteségmentes továbbadásra. Ezzel a szemlélettel megfogalmazhatóvá, másolhatóvá tette a működés alapelveit, s ezeket nagy hatásfokkal tanítják. A rendszerépítésnek ez az általam eddig látott hatékonyabb verziója… A munkatársaik olyat metódust kapnak általuk kézbe, ami egyedülálló a Biocomon belül, így kijelenthető, hogy nagy hatással vannak az egészre. Amikor valaki egy hálózatba érkezik, az eddigi élettapasztalatát, tudását, erősségeit, szemléletét is magával hozza, ami a Biocom belül még a csapat össztudásával is kiegészül. Mi, itt a Kónya-ágon csapatban gondolkodunk, együtt vagyunk erősek. Nem direkt vezetés zajlik, hanem a csapat vezet, ahol az előnyök visszahatnak az egyes ágakra. Ráadásul ők nem titkolóznak: a teljes ágon belül megmutatják a modellt. Ami a személyes kötődésemet illeti, az első pillanattól látszott, hogy Erikával és Lalival hasonlóan gondolkodunk, amit ők zseniálisan szavakba tudnak önteni és remekül kiegészítik egymást. Az, hogy ŐK vannak, s a látványos sikereik az én elmúlt, hálózatban töltött 25 évem és tapasztalataim visszaigazolását is jelentik. Óriási érzés! Amit tudok, amit gondolok erről a szakmáról, azt megosztom, s náluk megvalósul minden, fantasztikus a megértési, elfogadási és kreativitási szintjük – jó táptalajra hullott a tanítás. Az igazság az, hogy én is rengeteget tanulok tőlük az együtt dolgozás során… Mindig hasonló dolgok járnak a fejünkben, s ők mindig hozzátesznek valami pluszt. S tudom, hogy ez csak egy állomás! Nagyon büszkék vagyunk rájuk Zsuzsival (Krigel Zsuzsi – a szerk. megj.), s további sikereket kívánunk a kedves barátainknak – mert régóta nem „csak” munkatársaink!

ÚJVÁRI ZSUZSI: Ők az egyik legnagyobb tanítók

Aki hálózatban építkezik, pontosan tudja, mekkora a szerepe annak a személynek, aki elviszi hozzá egy jobb élet üzenetét. Ez Erika (és Lali) esetében Ujvári Zsuzsi, a „volt szomszéd”, aztán szponzor, aki maga is óriási csapatot menedzselő Gyémánt Hálózatvezető. Az alábbiakban ő teszi még kerekebbé a történetet.

– Erikát Mezőkövesden ismertem meg akkor, amikor 2008-ban a szüleim szomszédjába költözött 3 gyermekével. Miután Erika elköltözött, csak a Facebookon tartottuk a kapcsolatot ritkán, viszont egyik alkalommal úgy éreztem, fel kell hívjam azért, hogy ő is tudjon a Reg-Enor jótékony hatásairól. Az 5-6. beszélgetésünknél sikerült is elérnem, hogy csatlakozzon és elkezdje a kúrát… Amikor a teljes életmódváltással járó kúra bizonyított Erikánál, úgy döntöttünk, hogy személyesen is meglátogatjuk őket Markazon, ahol megismertük a férjét is, Lalit. A fordulópont és az a bizonyos kattanás akkor történt, amikor végre el tudtuk hívni őket egy Nemzetközi Találkozóra, mikor is Lőrincz János a színpadon Gyémánt Hálózatigazgató lett. Akkor még nem gondoltuk, de szerintem ők sem, hogy ez a csodás házaspár lesz a Biocom történetében a második, akik kipipálják végig a Marketing Tervet, és Gyémánt Fokozatú Hálózatigazgatók lesznek. Szinte a kezdetektől együtt dolgoznak, cégszinten az egyik legnagyobb tanítók, akik önzetlenül adják át a tudást az egész Kónya-ágnak. Mára a csapatukban több száz vezető munkatárs van, s a márciust közel 1.000.000 ponttal zárták. Hálásak vagyunk, hogy a sors újra összehozott minket, és hogy Rád találtam Erika, és köszönöm Lali, hogy hittél nekem. Büszke szponzoraitok vagyunk!

Sugárzik a bőség és a béke a képről, de ők a csúcs elérése ellenére is megmaradtak Erikának és Lalinak, sznobizmus és allűrök nélkül…

Tarczy Gyula

Ezeket olvastad már?