Kezdőoldal Ágak Novemberi Startnap a Molnár-ágon: Ferenczy László vendégként tette teljessé a tanulás élményét

Novemberi Startnap a Molnár-ágon: Ferenczy László vendégként tette teljessé a tanulás élményét

Ők kerülhettek közelebb önmagukhoz a rendezvény segítségével

A nap koordinátora: Dankó János

November 5-én sok új vendéggel, remek hangulatban indult a szegedi központú csapat Startnapja, Dankó János vezetésével. A Molnár-ág Arany Hálózatvezetője a Novotel Hotelben tartott rendezvény céljaként ezt fogalmazta meg: „Ez a nap kiváló lehetőség lesz arra, hogy mindenki közelebb kerülhessen önmagához.” Laskai Nóra hálózatvezető beszámolójából kiderül, a motiváló példákon és elgondolkodtató előadások révén ez meg is valósult…

Küldetés
A nap első részében egy sikeres és inspiráló apa-lánya párost hallhattunk. Harmat Csaba Arany Hálózatvezető tolmácsolásában megtudhattuk, mi kell a teljes élethez és mit adhat mindannyiunk számára a Biocom. Jelentőségteljes az információ áramoltatása annak érdekében, hogy a következő generáció tovább vihesse ezt az érzést, küldetést, mely biztonságot, lehetőséget és támogatást kínál.

Harmat Csaba: Jövőd és életre szóló lehetőséged a Biocommal

Belenőtt az üzletbe
Haskó Harmat Anita hálózatvezető, kisgyermekes édesanyaként építi a csapatát Vajdaságban és ő maga is ebben a szemléletben nőtt fel. 9 éves kislány volt, amikor szülei az Ökonet lehetősége mellett döntöttek és azóta is ezzel teljes az életük. Így Anita felelősségteljes felnőttként még a családtervezés előtt döntött az üzlet mellett, a szülei példáját követve. A szabadságot és a saját életének irányítását választotta, hiszen célja volt, hogy a kisfiával minél több időt tölthessen. Kulcsszavai: jövőtervezés, jövőépítés – otthonról. A megvalósítás során megtapasztalta, hogy rengetegen várnak arra, hogy jobbá váljon az életük, csak az eszközt keresik hozzá.

Segíteni öröm

„Ha nem tudsz mosolyogni, ne nyiss üzletet”

A világ legegyszerűbb üzlete
A nap folytatásában Tóth Gábor hálózatvezető mindenki számára jól érthetően mutatta be a „világ legegyszerűbb üzletét, miszerint abból csinálj üzletet, amit amúgy is csinálsz minden nap.” A Biocom egy hétköznapi életre épülő rendszer, ahol a pénzvisszafizetés alapja, hogy támogasd önmagad és másokat is.

Radó Csilla és Tóth Gábor: Egységben az erő!

Elismerések a lépésekért
Ezután az elismerések következtek, amikor minden jelenlévőt, aki magasabb karrierszintre minősült október hónapban, megajándékozott a hálózatvezetője.

Kommunikáció és szervezőkészség a jövőkép beteljesítéséhez
Folytatásként a hároméves jövőkép ismertetésénél megtudhattuk Szeles Béla Ezüst Hálózatvezetőtől, a szerbiai kirendeltség igazgatójától, hogy a legfontosabb te magad vagy. Ahhoz, hogy sikeres hálózatépítőként teremts magadnak boldog, elégedett jövőt nem kell más, mint kommunikáció és szervezőkészség. Az sem baj, ha az út elején nem tudsz túl sokat, csak hozz el minél több embert a képzésekre. Ez a sikered kulcsa!

Szeles Béla: 2-3 év alatt miben változhat az életed, ha komolyan veszed magad?

Ferenczy László óriási sikert aratott


Tapsvihar a szeretettel átadott tudásért
A Startnap fénypontjaként érkezett körünkbe Ferenczy László Arany Hálózatigazgató, aki óriási szeretettel osztotta meg tudását és gondolatait a világról, az üzletről, a hálózatépítésről, a világlátásáról. Kihangsúlyozta a jelenlévőknek, az, hogy ma itt vannak, az egy befektetés. Felhívta a figyelmet arra, hogy éljünk szívből és merjünk szeretni. Ismertette az emberek egyik legnagyobb tévhitét, melyet Buddha fogalmazott meg: „A legnagyobb tévedésed, hogy azt hiszed, van időd.” Ő az életét tanítja és volt, akiket személyes kérdésekkel szólított meg. Az oldott hangulat, az értékes információk, a szeretetteljes elfogadás volt jelen az együtt töltött időben. A jelenlévők álló tapssal köszönték meg a közösen eltöltött másfél órát, majd a szünetben kezdetét vették a közös fotózások, a személyes beszélgetések.

Farkas Ildikó: a Hónap Hálózatvezetője 4000 PÉ fejlődéssel, 18 új beiratkozóval

A legnagyobbat fejlődték
A nap záró részében Farkas Ildikó Arany Hálózatvezető és csapata mutatta be a jelenlévőknek a siker 8 pontján keresztül, hogyan érdemes hálózatot építeni. Eredményességüket mi sem mutatta jobban, hogy október hónapban az ő csapatuk fejlődte a legnagyobbat!

Jutalmak a legjobbaknak
A nap zárásaként Szélpál Andrea ágvezető megköszönte a csodás napot az előadóknak. Ezt követően a folyamatos fejlődés, a célok felé haladást értékelve kiosztotta a jutalmakat az eredményes munkát végző munkatársak között.

  • Így kapta a vándorserleget a legtöbb pontot fejlődő csapat vezetője, Farkas Ildikó Arany Hálózatvezető.
  • A Tehetség Díjat Sipos István, az előző havi eredményes munkája elismeréséért.

Andika a még sikeresebb november előrevetítésével, az aktuális online és személyes programokkal, valamint a Téli verseny inspirációjával engedte útjára a jelenlévőket. Most is elhangzott zárómondata: „Menjünk Bicom hírével!”

Sipos István 5. szintű munkatárs 2 hónapos munkája nyomán Tehetség Díjas

Minősültek köszöntése (2-3. szintig)

5. szintű munkatársak köszöntése

Megérdemelték az elismerést

Sikeres Emberek sikeres szokásai – Somogyi Tibor 6. szint, szponzora: Farkas Ildikó

Sikeres Emberek sikeres szokásai – Laskai Nóra és munkatársai

Sikeres Emberek sikeres szokásai – Átyimné Veronika, 4. szint, ágvezetői biztatással

Köszönet a vendégelőadónak!

Az alma nem esett messze a fájától: a példamutatás apáról-lányára száll! Haskó Harmat Anita, aki 9 éves kora óta szívta magába szülei példamutatásán keresztül a Biocomos létformát, ma már sikeres vezető.

Sikeres Emberek sikeres szokásai – Ocsovszky Orsolya: Hogyan segítettek a képzések a vezetővé válásomhoz?

Több mint 70 kíváncsi tekintet

És még mindig a minősülteket interjúvolja Tóth Gábor

 

Ezeket olvastad már?