Kezdőoldal Ágak Példaadó ágvezetés: Molnárné Andrea új vonalakkal és versenygyőzelemmel mutatja az utat Szegeden

Példaadó ágvezetés: Molnárné Andrea új vonalakkal és versenygyőzelemmel mutatja az utat Szegeden

025

Molnárné Szélpál Andrea ágvezető, aki napi szinten mutat példát a hálózatépítésben – most éppen versenygőzelemmel

Elképesztő lelki erőről tett tanúbizonyságot a szegedi Molnárné Szélpál Andrea. Mikor szeretett férje, az egész hálózat által kedvelt és elismert Anti sírjánál álltunk márciusban, tudtuk, hogy mi is siratjuk őt, de a családjának lesz a legnehezebb. Andi azt mondja: ma sem érti, honnan kapott annyi erőt, hogy a legnehezebb napokban is tudta folytatni az általuk közösen, évtizedekkel ezelőtt elkezdett munkát. De segítették az égiek: ha lehet, még nagyobb egységben, szeretetben és sikeresen dolgozik szegedi központtal a Molnár-ág. Andrea pedig mutatja az utat: most éppen a vezetőknek szóló havi verseny megnyerésével.

„Munkaterápia”, sikerrel
Mit csinálsz ennyire jól? Tettem fel neki óvatosan a kérdést, tudván, hogy a seb még csupán néhány hónapos, ugyanakkor az látszik, hogy ő az, aki mellett hálózatvezetők nőnek fel, s rendre új, aktivizálódni vágyó regisztráltak jelennek meg. – Tudom, hogy a vezető feladata az útmutatás, a példaadás, mindig is ezt vallottuk Antival. Ő sokszor hangoztatta: mintának kell lenni! Nem engedhettem meg magamnak, miatta sem, hogy összezuhanjak. Most már biztosan tudom: ha akarsz, felállsz, bármilyen nehéz helyzetben is vagy – mondja.

Közvetlen vonalak és mélységépítés
S hogy a szavainak nagyobb nyomatékot adjunk: a vezetés döntése értelmében, a júniusi teljesítménye alapján ő lett a HV-k között a havi versenygyőztes. Ez közel 50 új csatlakozót jelent a lefedetlen vonalain, s nem csak a belépőszám volt példás, hanem a tudatos mélységépítés is: másolható, fejlődésre képes struktúrákat rakott össze. Ráadásul 5 új saját, közvetlen vonalat is nyitott, valamint dolgozott jó pár olyan csoportban aktívan, ahol még nem nélkülözhető a rendszeres jelenléte.

Katalógusból aktív munkatárs
– Nagyon szépen halad Ocskó Erzsébet, aki elképesztő gyorsasággal és pontszámmal érte el a Társult Hálózatvezető szintet, itt rengeteg új ember van, ez adta a (közös) siker gerincét. Nagyon szépen haladnak Majoros Jánosék is. Török Mariann friss indulóm, aki 200 ponttal iratkozott be, majd elutazott, de júliusban ő is komoly eredményt érhet el. Gyakran ott vagyok még Kmetyóné Piroskának segítve Dunapatajon, és heti-kétheti rendszerességgel Makón, a „sasoknál”, valamint Szentesen. Nagyon érdekesen került az aktív munkatársak közé a sándorfalvai Ámon Orsolya. Épp egy ezer éves víztisztító katalógus került a kezébe, amin szerepelt az elérhetőségem. Felhívott, azóta sok pontja és munkatársa is van…

Mellé álltak, szeretik, amit ő sok munkával, segítéssel (is) viszonoz. Itt éppen előadást tart a kulcsembereknek.

Mellé álltak, szeretik, amit ő sok munkával, segítéssel (is) viszonoz. Itt éppen előadást tart a kulcsembereknek.

Mellé álltak a nehéz helyzetben
Mindezt talán a szokottól is lelkesebb hangon és szélesebb mosollyal mondja, miközben jelzi: hogy belül mit élt át az elmúlt hónapokban, csak ő tudhatja. – A rengeteg adminisztráció és akadály mellett, a gyerekekre odafigyelve kellett teljesítenem. De sok erőt kaptam, a munkatársaktól is. Bár külön vonalaink is voltak, de együtt vezettük a csapatot Antival, s szerencsére az üzlettársak elfogadnak, mellém álltak. Még olyanok is, akik korábban távol kerültek tőlünk… Nekik is, és ezért is hálás vagyok. Tudom, hogy sok ágat erősítenünk kell, de van hozzá energiám – magyarázza Andi.

Gyakran segít nekik személyes jelenlétével, előadásaival a hálózatalapító, Kovács Zoltán. Itt éppen Andival demonstrálják: a vidámság, jó hangulat elengedhetetlen a sikerhez.

Gyakran segít nekik személyes jelenlétével, előadásaival a hálózatalapító, Kovács Zoltán. Itt éppen Andival demonstrálják: a vidámság, jó hangulat elengedhetetlen a sikerhez.

Csapatösszetartás, vidámság
Mindez a számok alapján is látszik, hiszen 100.000 pont környékén tart a Molnár-ág, melynek most már hivatalosan is ő a vezetője. Mindent meg is tesz értük, a szokott képzések mellett kulcsember találkozókat is szervezve, ahonnan nem hiányozhat a vidámság sem, mint az az ezekről készített beszámolóinkban látható képekről sugárzik. – A szeretetben és a jó hangulatban hiszek! Csak így lehet egy csapatot összetartani. Ha másképp kell fogalmaznom: a sarkosság helyett sokkal jobb a lendület. A szervezett-rendezett-tervezett munka a kulcs, amiben nagyon sokat segít a szponzorunk, a hálózatalapító Kovács Zoltán. Nagyon nagy köszönettel tartozunk neki, hiszen a sok tennivalója mellett sem engedte el a szegedi ág kezét, rendszeresen jön és tanít minket. S láthatóan jól is érzi magát a társaságunkban.

Pár gondolat útravalónak
S miközben további sikereket és sok erőt kívánunk Andreának és az egész Molnár-ágnak, álljon itt tőle végül néhány útravaló gondolat. Hátha talál benne valaki lélekerősítést, s olyat, amit le tud fordítani a mostani élethelyzetére…

– Az életet nem leélni kell tudni, hanem megélni.
– Élvezd az élet minden pillanatát!
– Legyél hálás azért, amid van, ne azon keseregj, amid nincs!
– Nincs probléma: kihívásokat ad az Élet azért, hogy megoldd és erőssé válj!
– Soha senkinek ne engedd, hogy befolyásoljon a döntéseidben, szárnyalj szabadon az álmaid felé vezető úton!

Igazi csapatmunka a siker!

Igazi csapatmunka a siker!

Ezeket olvastad már?