Kezdőoldal Ágak Nagy létszámú, élménydús vezetőképzéssel ünnepelte 15 éves jubileumát a Czentlaki-ág

Nagy létszámú, élménydús vezetőképzéssel ünnepelte 15 éves jubileumát a Czentlaki-ág


2021. október 3. és 5. között tartották a Czentlaki-ág őszi vezetőképzését. A késő nyári időjárást idéző napok tökéletessé tették a tréninget a Visegrádi hotel Silvánusban, melyre 53 fő jelentkezett. Már maga a találkozás ténye is nagy boldogsággal töltött el mindenkit, hiszen az offline találkozók hangulatára nagyon vágyott az ág minden tagja. Paluk Mariann hálózatvezető pedig a történések és tanítások mellett a három nap hangulatát is visszaadja képekkel gazdagon illusztrált beszámolójában.

Fejlődés az online időkben is
Biocomos berkekben mindenki számára köztudott, a Czentlaki-ág szeretet-marketingje – ami itt is beigazolódott –, az önfeledt ölelkezések és csillogó szemek rengeteget elárultak a csapat összetartozásáról. Sok új vezetővel, illetve kulcsemberrel bővült a létszám, ez is jól mutatja, hogy mekkora fejlődés indult meg az ágban.


Bemutatkozás, motiváció, manózás
A szokásokhoz híven először az új résztvevők bemutatkozásával kezdődött a vasárnap délelőtt, majd a 20.000 pont fölötti vezetők szólaltak meg, ezzel is motiválva az újonnan érkezőket. Ezt követően minden résztvevő húzott egy kis cédulát, amin az a név szerepelt, akinek az elkövetkező napokban, mint egy kis „manónak” a kedvében kell járnia. Már nagyon vártuk ezt a „manójátékot”, mindenki készült egy kis otthonról hozott ajándékkal a „választottja” számára.


A ma épp alkalmas rá
Czentlaki Zoltán Ezüst Hálózatigazgató-ágvezető igazán élvezetes előadást tartott a „Vezető feladatai” címmel. Mindenki szorgalmasan jegyzetelte az inspiráló szavakat, töltekeztünk az új ismeretekkel. Több elgondolkoztató mondat hangzott el az előadások során, mint például:

  • Minden nap meg tudom változtatni az életemet. A mai nap éppen alkalmas erre!

Sokan arra készülünk, hogy a főállásunkat váltsuk ki hálózatépítéssel, ágvezetőnknek erre is volt egy meghatározó mondata:

  • Amikor a passzív jövedelmed meghaladja a kiadásaidat, akkor válsz függetlenné.

Csináljunk életünkből álmot!
A fenséges ebéd elfogyasztása után Ferenczy László Arany Hálózatigazgató és párja, Szász Laura tiszteltek meg bennünket a tanításukkal. Igazán élvezetes, izgalmas, délutánt töltöttünk együtt. Hatalmas érdeklődés és tudásszomj jellemezte a hallgatóságot. Ha egy idézettel kellene összefoglalnom kettejük tanítását, akkor ez lenne az –„Értenünk kell ahhoz, életünkből álmot, álmainkból valóságot csináljuk.” Erre ők ketten igazán hiteles példák! Úgy éreztük, hogy eljött a képzés csúcspontja, hogy ezt már nem lehet fokozni.

Példakép a Kónya-ágról
De másnap délelőtt a Kónya-ág Gyémánt Hálózatvezetője, Baranyi Virág ejtette ámulatba az őt hallgatókat. Fiatalos, lendületes, és izgalmas előadást köszönhetünk neki. Sokunk szemében új példakép született személyében, amikor személyes tapasztalatairól beszélt.

Hogyan kommunikálj?
Több társammal együtt talán a legnagyobb félelmünk a helyes kommunikáció, de vezetőink erre is gondot fordítottak. Surányi Ágnes Arany Hálózatvezető fantasztikus útmutatást nyújtott nekünk, „Kommunikálj, de hogyan?” címmel. Szabályosan ittuk a szavait, nagyon hálásak vagyunk a tanításért neki, és minden vendégelőadónak, aki megtisztelt bennünket azzal, hogy az életidejéből szánt ránk, és megosztotta a tudását velünk.

Minket segítenek a képzések
Czentlaki Beatrix az ág offline és online képzésekről és azok fontosságáról beszélt nekünk. Nagyon lényeges témakör volt ez is, hiszen a további fejlődésünk záloga a megfelelő képzettség. Az offline képzések, terméktapasztalatos estek, business- és startképzések mind-mind a mi boldogulásunkat és az áttörést hivatottak segíteni a munkánkban.

Jubiláló ág
Hatalmas büszkeség egy olyan ághoz tartozni, ami most ünnepli 15. évfordulóját! (Ágvezetőink 2006 októberében csatlakoztak a hálózathoz.) A 15 év alatt vezetőink minden tudásukat átadták, és a mai napig is folyamatosan tanítanak. Nincs más teendőnk, mint követni a már bevált utat…

Nem akármilyen jövőkép
Zárásként egy olyan kisfilmet láthattunk Beatrix és Zoltán elmúlt 15 évéről és a csapatról, ami mindegyikőnket megérintette. Tudatosság, kitartás, előre gondolkozás, kreativitás, pozitív életszemlélet – egytől egyig arról tanúskodtak, hogy jó helyen vagyunk. Van jövőkép, méghozzá nem is akármilyen! A vetítést vastaps zárta, és a képsorok láttán néhol egy-két könnycsepp is megcsillant a szemekben.

Hála a cég- és ágvezetésnek
Az esti csapatépítések hangulatát sokáig emlegetni fogjuk, abban biztos vagyok. Csodálatos emberek, fantasztikus hangulat, varázslatos élmények, meglepetések és olyan feltöltődés fizikális és szellemi síkon egyaránt, amiért nagyon hálásak vagyunk a cégvezetésnek, hogy lehetővé tették számunkra ezt a vezetői képzést. Külön köszönet ágvezetőinknek, Czentlaki Zoltánnak és tündéri feleségének, Czentlaki Beatrixnek a szervezésért, a rengeteg élményért, és a bennünket körülvevő mérhetetlen, önzetlen támogatásukért.

Értékelés, jövőtervezés
A három napos képzés egy vezetői megbeszéléssel zárult, az előző hónap értékelése, majd a jövő tervezése volt napirenden. Az új csapattagok beszámoltak a tapasztalataikról, az érzéseikről, hogy milyen feltöltődést jelentett számukra ez a három nap. Megbeszéltük az októberi programnaptárt és kitűztük a következő időszakra a céljainkat! A napi manójátékot is lezártuk és minden manó „felfedte” magát.

Feltöltődve
Nagyon jó hangulatban, feltöltődve, új célokat kitűzve indultunk haza, hogy mi is megvalósítsuk a magunk 15 évét, ahogy azt a vezetőinktől tanultuk! Hálás köszönet mindenért, magam és csapattársaim nevében!

Ezeket olvastad már?