Kezdőoldal Ágak Miénk lesz a kupa! – A Csuka-család sikerstartja a Molnár-ágon

Miénk lesz a kupa! – A Csuka-család sikerstartja a Molnár-ágon

Övék lett a kupa - ők megmondták...

Hozzá kell szoknunk, hogy a szegedi Molnár-ág egén szinte minden hónapban feltűnik egy „üstökös”, akik sikeres indulásukkal példát mutatnak az esetleg még döntés előtt állóknak. A Csuka-házaspár esete tipikusan ilyen. Nóra és Zsolt május 23-án regisztráltak, és nem volt kérdés, hogy egy hét alatt mi a teendő. Átlépve az ezerpontos határt a júniust már +14%-ért indították, tehát négyes szinten. S nem akárhogy zárták! A júniusi komolyan megtervezett, rendszeres munka eredménye: 10 közvetlen, 3 mélységi munkatárs, ebből heten minimum 200 pontot teljesítettek. Ezáltal 6 munkatárs 2-es, 1 lelkes fiatal pár 3-as szintre minősült. Nórinak és Zsoltinak a hó elején megtervezett álmai valóra váltak, 2391 ponttal 5-ös karrier szintre léptek, valamint megnyerték a havi versenyt és a vele járó jutalmat.

Na jó, meghallgatjuk…

Pedig a címben szereplő kijelentésig is hosszú út vezetett. Németh Zsolt, akinek sikereiről már korábban írtunk, folyamatosan jelezte a szegedi Gumigyárban szintén 12 órás műszakban dolgozó kollégájának, Zsoltnak, hogy volna más lehetőség. Ő hónapokig nem akarta meghallani, ám tény, hogy keresték a kiutat feleségével. Szó szerint, hiszen még ausztriai munkavállalás is szóba jött, hogy javítsanak anyagi helyzetükön. Amolyan „úgysincs vesztenivalónk” alapon mondtak végre igent hosszú hónapok után májusban arra, hogy egyáltalán meghallgassák a cég kínálta lehetőségeket. A megbeszélésen a barát-szponzor mellett Molnárné Andi Arany Hv várta őket, aki a teljes programot felvázolta, ám ők kifejezetten a lehetőség iránt érdeklődtek. Május 23-án, amikor azonnal igent mondtak, az sem volt kérdés, hogy megoldják-e egy hét alatt a víztisztító kérdést, aminek fontosságával azonnal tisztában lettek. Egymásra néztek, bólintottak, ezzel indult a karrier.

Gyorsan, minél magasabbra

Csupán a saját fogyasztással, és a szülők „boltcseréjével” elérték napok alatt a 4-es szintet. A céltudatos munka júniusban kezdődött, akkor már a 14%-os kereset lehetőségével. A cél az ötös szint elérése, és a hónap legjobb hálózatvezetőjének járó serleg, s az ezzel járó jutalom elnyerése volt. Pedig nehezen indult a nyár. Számos visszautasítás mellett mindössze 2 új csatlakozóval büszkélkedhettek. Az ijedtségre a folyamatos szponzori biztatás mellett („Andi egy szuper ember” – pontos idézet Nórától…) egy sikeres délután lett a válasz. Kiskunhalason, ahol szintén megkeresték ismerőseiket, barátaikat a Szeged melletti Bordányon lakó pár tagjai, egy délután egyből négyen regisztráltak! Ekkor hangzott el újra, lelkileg is megtámogatva a hangzatos kijelentés: miénk lesz a kupa! Sőt, nem csupán kimondták, hanem a profi tanításnak, indításnak hála, le is írták. Nóri elővett egy vonalas füzetet, s mintha napközis feladatot teljesítene, csak rótta az oldalakat ezzel a mondattal. Mint mondja: itt hamar megtanulta, hogy fejben dől el minden, s ne hagyjuk senkinek, hogy megingasson az elképzeléseinkben.

Együtt, egymásért

Azóta már ő maga is tartott háziinfót szponzori segítség nélkül. A személyes beszélgetéseken igyekeznek részt venni mindketten a férjével, ami nem is olyan egyszerű a váltakozó munkabeosztás miatt. Mint mondja, a közös erő sokat nyom a latban, s a férje szinte mindenhol időpontot egyeztet, még útközben hazafelé is. Otthon egy szerető család várja, akikért érdemes ezt a pluszt is vállalni a gyermeknevelés miatt még otthon lévő felesége mellett. Egy két- és egy hatesztendős gyermek útját egyengetik; a nagyobbik, Marci hamar megértette a tiszta víz fontosságát. Nagyon büszkék rá, hogy tudatosan a csaphoz megy a cukros üdítők kérése helyett, s a fogkrém is pillanatok alatt a kedvence lett. Nóra úgy látja: egyáltalán nem nehéz felvállalni a céget és a gyógyszerek nélküli életet. Nagyon sok jó tapasztaltuk is van már a termékek kapcsán. És igen, szívesen nyaralnának, utaznának még többet, egy jobb autó is elférne a családban, amelynek gyönyörű háza is van, az ismert, kedvezőtlen hitelfeltételekkel. Magyarán: egy szabadabb, nyugodtabb, egészségesebb élet a vágyuk. Minden esélyük megvan rá, hogy meg is valósítsák.

További sok sikert hozzá!

Csuka Zsolt és Nóra, valamint a szponzorok: Molnárné Szélpál Andrea Arany HV és Németh Zsolt HV

Természetesen nem hiányoztak a sümegi Családi Napról sem

Együtt a család - közös az irány az üzletben is

Ezeket olvastad már?