Kezdőoldal Ágak A vezetővé válás képzése ­– a Molnár-ág félszáz tagja két napot fektetett a jövőjébe Mórahalmon

A vezetővé válás képzése ­– a Molnár-ág félszáz tagja két napot fektetett a jövőjébe Mórahalmon

Nyitott csapat vett részt a Molnár-ág kétnapos képzésén

Több, mint 50 nyitott, barátságos ember találkozott a Molnár-ág kétnapos vezetőképzőjén, a mórahalmi Colosseum Hotelben. A március 20-án és 21-én tartott tréningen, mely a vezetővé válást volt hivatott elősegíteni, több Arany HV is irányt mutatott a csapattagoknak az arannyá minősülés útján… Erre utalt az ágvezető, Szélpál Andrea, aki szerint a fotókon a jelen és a jövő Arany HV tagjai láthatóak. Köztük például olyan szerbiai munkatárs, aki 700 (!) kilométert utazott, hogy ott lehessen a tréningen  – ez már eleve arany hozzáállás. A részleteket Zsóriné Bözse foglalta össze.

Az ágvezető páros, Andrea és Ferenc szeflije a bázis, a Colosseum előtt

Nyitott szív és változtatni akarás a kulcs

A vasárnap reggelt ágvezetőnk, igazgatónőnk Szélpál Andi nyitotta meg szokott lendületével és végtelen energiájával. Mi kell ahhoz, hogy vezetővé válj, vagy vezetőket nevelj? – kérdezte. Mindenekelőtt: nyitott szív és változtatni akarás! A legfontosabb tanács mellett azért a HV szint eléréséhez szükséges gyakorlati lépések és sarokszámok is elhangzottak. És egy régi, lényeges üzenet: MLM = felemellek magam mellé, vagy másképpen: Mondd Lazán Mindenkinek. Tarts tükröt a munkatársaidnak, hogy fejlődni tudjanak!

Imádnak együtt fejlődni

Engedd el, ami nem szolgál!

Dankó János Arany HV sok értékes gondolatot osztott meg velünk előadásában, íme néhány az én jegyzetfüzetem alapján:

  • Minden jó fordulat az életünkben, egy kis halál és egy kis feltámadás…
  • Minden, amire vágysz, a félelem másik oldalán van. Engedd el mindazt, ami nem szolgálja a fejlődést!
  • „A Biocom számít rád, mint elkötelezett, sikeres vezetőre!” (Kovács Zoltán, hálózatalapító)

Légy áldás!

János a megszokott profizmusával a passzív jövedelemről és a cashflow négyszögről tartott előadást, aminek a végső mondanivalója, hogy „változtassunk, hogy változhassunk”, mert „mindig van feljebb”,  ezért “”Légy áldás mások életében!”.

Legyen kitartásod és hited a célod mellé!

Harmat Csaba vajdasági Arany HV a tőle megszokott nyugalmával a vezetővé válás gyakorlati megvalósításáról beszélt, hogy ez egy példakép-üzlet, és az életed főbb területeit hogyan rendezheted be úgy, ahogy te akarod. „Egészséged, az anyagi függetlenség és a szabadság is elérhető, ha van célod, miérted, kitartásod és hited!” – emelte ki.

Csapatépítés

Üzleti anyukánk, Andi gyakorlatias, konkrét útmutatásai után lazulás következett a wellnessben, kötetlen beszélgetésekkel, szaunázással, majd vacsora után csapatépítés, ahol játékos formában gyakoroltuk Somogyi Tibi segítségével, hogy mi kell egy csapat összehangolt működéséhez.

Kérdezéstechnika

Hétfő délelőtt Nyíri Zoli profi kommunikációs trénertől tanulhattunk kérdezéstechnikákat. Abban segített nekünk, hogyan legyünk még hatékonyabbak és sikeresebbek a kommunikációnkban.

Kötelező talpra állni!

A délelőttöt Farkas Ildi Arany Hálózatvezetőm folytatta a tőle megszokott kirobbanó energiával. Nagyon büszke vagyok rá, mindannyiunkat túlszárnyalt, hiszen már az 5. vezetői csapata is megszületett a szponzorálásával! Nagyon jó, motiváló előadást tartott, és rengeteget változott, fejlődött, csupa szív, céltudatos vezetővé érett. Fő mottója: Talpra állni kötelező!

Először magunkat kell rendbe rakni

Ebéd után igazgatónőnk, Szélpál Andi tanított minket arra, hogy először magunkat kell rendbe rakni. Néhány kulcsgondolat tőle:

  • Soha ne engedd meg senkinek, hogy visszahúzzon!
  • Mindig egyenesen előre haladj az úton!
  • Ha visszanézel, mosolyogni fogsz, és azon kapod magad, hogy az álmaidat elérted…
  • Te vagy az életed vezérigazgatója. Olyan kulcsemberekkel haladj, akik arra érdemesek és tanítsd az önállóságra őket!

Majd az új munkatársak indítását és a szponzori feladatokat is részletezte nekünk.

Felemelő, szeretetteljes hangulat

A kétnapos vezetőképzőt Dankó János zárta gyakorlatias, a konkrét jutalékokkal kapcsolatos előadásával. Felemelő és építő, szeretetteljes hangulatban telt a 2 napunk, csodálatos egy ilyen közösséghez tartozni!

A Farkas-falka vezetője, Farkas Ildikó az ötödik vezetői láb felépítésénél tart

A szerbiai vezető, Szeles Béla mellett álló hölgy, Danijela 700 kilométert utazott, hogy itt lehessen a Belgrádból érkező szponzorával, Oliverával együtt!

Nyíri Zoltán trénert az ágvezető is elismerte

Zsóriné Bözsének (középen) köszönhetjük a beszámolót

Aktív részvétel a képzésen

Harmat Csaba bölcs előadást tartott

Nyíri Zoltán a kérdezéstechnikáról beszélt

Dankó János többször is szerepet kapott a tréningen

 

 

Ezeket olvastad már?