Kezdőoldal Ágak Magyarországról Szerbiába – Puskás László HV lett

Magyarországról Szerbiába – Puskás László HV lett

20150517_093922

Puskás László feleségével, aki mindenben társa

Nehéz saját hazánkban prófétává válni, ezt Puskás László is meg tudja erősíteni. A Bress-ágon dolgozó gyógyító fővárosi lakosként Szerbiában vált hálózatvezetővé! Sőt, részben át is tette székhelyét déli szomszédunkhoz, hiszen most ott van rá szükség. Részben, mert a felesége pedig otthon építkezik a hálózatban. A szálak pedig terveik szerint nemsokára egyre magasabb szinten összeérnek!

Nem mondott nemet
Puskás Lászlónak nem ismeretlen a mi üzletünk, de rácsodálkozva tanulta újra a megújulási folyamat után. Korábban már társult hálózatvezetői szintig is eljutott, ám akkor visszaemlékezése szerint kapott egy „visszautasíthatatlan ajánlatot”, így egy pénzintézetnél lett értékesítési igazgató. Igaz, tulajdonképpen ott is az MLM-szisztéma szerint folyt az élet, de mégis alkalmazottként.

Kirúgta a főnökét…
Menő, „jól fizetett” biztosítósként sem volt egyszerű az élet, a sokszor követhetetlen és teljesíthetetlen elvárásrendszer miatt, s egyszer csak tele lett a pohár. Laci úgy fogalmaz: „kirúgta a főnökét”, egy péntek délutáni, vehemens számonkérés során, mikor tudta: nem rajta múltak a dolgok. Azonnal megírta a felmondását, s a hétfői, hétindító értekezletre már hiába várták…

Bress Bea, az ág vezetője és Laluja Elisabetha

Bress Bea, az ág vezetője és Laluja Elisabetha

Ugrás az ismeretlenbe, égi segítséggel
Pedig tulajdonképpen a semmibe ugrott. Igaz, egyre inkább élete részéve vált abban az időben az egyik keleti, gyógyítási módszer, melynek fokozat szerint mesterévé is vált, s csonttal kapcsolatos problémákra „szakosodott”. Ám láss csodát: egy hónap alatt kiépült egy biztos pacientúra. S jöttek a sikerek, a jó visszajelzések, amiket papírokkal is dokumentálni tudnak elmondása szerint, majd jött az áttörés, egy csúnya törés után.

A nagy át-törés
Történt, hogy a Biocom kiváló ágvezetője, Lőrincz Marika egyik ismerőse súlyos balesetet szenvedett, medence- és ülőcsontját is eltörve. Az orvosok azt mondták neki tavaly júniusban, legalább 20-30 hetet kell fekve töltenie, s aztán is csak mankóval járhat majd. Azt pedig, hogy autót vezet, végképp felejtse el. Ezzel szemben júliusban már a családját furikázta a Balatonhoz, szeptemberben pedig hegyet mászott…

Irány dél!
Annyira hiteles volt a leletekkel is dokumentálható eredmény, hogy a következmény sem váratott magára sokáig. A csodálatos javulást megélt hölgynek ugyanis Szerbiában volt kapcsolata, így oda is hívták, ahol először egy öregfiúk röplabdacsapatot vett kezelésbe. Aztán jöttek azok rokonai, majd ismerősei… S végül kint ragadt, így gyakorlatilag csak a hétvégéket tölti otthon. Eközben a felesége szintén élete részévé tette a kezeléseket, s a Biocomot is.

Vitából üzlet
S hogy jön ide az üzlet? Mindezzel párhuzamosan, 2014. januárja óta folyamatosan, csendben épült, s mostanra teljesedett ki. Másfél éve találkozott Bress Beával, egészen más, pénzügyi témában. A két karakán, heves vérmérsékletű személyiség egészen a kiabálásig jutott, majd valóban nem tervezetten a Biocomig. Noha Laci hárított, megismerve a változásokat a fogyasztói szándékú regisztrációig mégis eljutott, majd hamar az ötös szintig is… AZ MLM azonban sokáig nem vonzotta, később pedig egyre inkább nem tudta elkerülni.

Jó tapasztalatokból hálózat
Történt, hogy őszre már úgy megnövekedett a páciensek termékigénye, ami már messze meghaladta az ajánlói létet, és „kikövetelte” a rendszerszerű gondolkodást. Ebben nagy segítség volt az azóta már szintén a vezetői szint felé tartó ottani, ugyancsak gyógyításban gondolkodó Laluja Elisabetha. Lizának is volt már hálózati múltja, s tőle is távol állt az üzletépítés – egészen februárig. A sikerek ugyanis segítették a döntésben…

Csontforradás, gyermekáldás
Mert, tegyük hozzá, a termékek a szokott színvonalon működtek. Mivel döntően a csontokra koncentráltak, a sláger a glükozaminos készítmény (Joint Complex) és a Korall kalcium, az alga (Immun Supreme) mellett. Utóbbival kapcsolatban megjegyzi: a hetedik olyan párnak születik gyermeke, akik régóta vártak, ám egyre inkább reményt vesztve, a gyermekáldásra. S bizony nem tudják nem összefüggésbe hozni a csodás eredményt a termék rendszeres fogyasztásával az érintettek bevallása szerint, mivel ez volt az egyetlen dolog, amit „másképp” csináltak…

Egészség és pénz
Laci azt mondja: nagyon nyitottak arrafelé az emberek az egészségmegőrzés témakörére, így ők a nyílt infóikon elsőként e témakörben adnak információkat, második szándékból összekapcsolva a Biocommal… S mivel a visszajelzések jók, ezáltal hitelesek, egyre többen gondolkodnak a továbblépésben is.

A jó pozícionálás
Puskás Laci úgy fogalmaz, nagyon lényeges, hogyan pozícionálja magát az új üzletépítő. Aki addig átszámítva néhány tízezer forintot kereső alkalmazott volt, nem kell, hogy nagyvállalkozónak adja ki magát, hanem kereset-kiegészítésről kell beszélnie, míg a vállalkozók a tevékenységük bővítéséről. De nagyot ugrani sem érdemes fejben: fokozatosan vezetik az újakat, hogy „szokják” a pénzkeresetet, s a jövedelem szükségszerű emelkedését.

Puskás Laci nyílt infó Szabadka 2

Puskás László, amint éppen nyílt infót tart, Szabadkán

Jó utakon, két országban
Egyelőre tehát marad a „kétlaki” élet: a négygyermekes család férfitagja Szabadkán és környékén fogadja a napi akár 14-16 pácienst, és építi a hálózatot Elisabetha, s a csoportjában egyre eredményesebb Kovács Róbert segítségével, míg otthon a felesége teszi a dolgát a munkája mellett. Most alapozzák még a következő évek sikereit, az élet adta kihívással. A terv természetesen az erők egyesítése, s egy két országra kiterjedő, egyre jövedelmezőbb, passzív jövedelemre épülő hálózat. Bress Bea, a nekik minden téren sokat segítő szponzoruk szerint a legjobb úton járnak errefelé…

Ezeket olvastad már?