Kezdőoldal Ágak Kolosszális vezetőképző a Colosseumban, a Molnár-ágon

Kolosszális vezetőképző a Colosseumban, a Molnár-ágon

121_filtered
Május végén, 29-én és 30-án a Molnár-ág jelenlegi (és részben: leendő) vezetői egy szakmai továbbképzéssel egybekötött feltöltődésen vettek részt Mórahalmon. Igen, ugyanis ez a Colosseum nem Rómában van, hanem a Szeged közelében lévő város négycsillagos hotelje… A képzés azonban ötcsillagos volt (Kovács Zoltán hálózatalapítóval és Ferenczy László hálózatigazgató-életépítő trénerrel, valamint az ágvezetővel, Molnárné Andival), amint arról a résztvevők visszajelzései is árulkodnak. Köszönet az ágvezetőnek, Molnárné Szélpál Andreának a szervezésért. A beszámoló megszervezéséért is… A többi úgyis kiderül az alábbi sorokból!

065_filtered

Molnárné Andrea előadóként, és a szünetekben ágvezetőként is helytállt

Szirbik Sándorné Icu, hálózatvezető: Az újraszárnyalás lehetősége
Mi a képzésen megkaptuk a fantasztikus előadóktól az újraszárnyalás lehetőségét. Megmutatták nekünk, hogy mindenre van megoldás, ha látjuk az elérendő célt és tudjuk, hogy hová tartunk. Akkor leszünk sikeres vezetők, ha a csapatért dolgozunk, példát mutatunk. Ha mi fejlődünk, a csoportunk is fog. Minél többet bocsájtunk ki magunkból, annál többet kapunk vissza bármiből. Köszönjük ezt a fantasztikus 2 napot! Várom a következő képzéseket, találkozásokat, hiszen a legjobb, ami történt velem, hogy a BIOCOM család tagja lettem!

Harmat Csaba, Ezüst HV, Vajdaság: Útmutatás a saját életem uralásához
Vajdaságban képviselem a Biocom programot. Erre a két napos vezetőképzésre hálózatvezetőimmel, Szeles Bélával és Vituska Albinnal érkeztem. Az első nap a gondolkodásomat tettem rendbe, köszönhetően Ferenczy Lászlónak. TUDOM, hogy az élet bármely területén helytállhatok, megtanultam a fontos és a lényeges dolgok közötti különbséget. Második nap Molnárné Andi egy üzleti programot mutatott meg, amit már azóta nagyon sikeresen beépítettem a munkámba. Kovács Zoltán hálózatalapítótól pedig megtanultam, hogyan menedzseljem a pénzt, amit keresek, valamint hogyan osszam be az időmet. Összefoglalva: ezeknek az előadásoknak köszönhetően útmutatást kaptam, hogyan legyek ura az életemnek, minden területen. Köszönöm Andinak és az előadóknak ezt a csodálatos két napot!

Hercz Aranka, hálózatvezető: Az önbecsülés és időgazdálkodás fontossága
Szentesen és környékén építem csapatommal a Biocom üzletet. Fantasztikus volt a kétnapos vezetőképző, ahol rálátást kaptam arra, hogy az önbecsülés mennyire fontos és én ezt milyen magasra (alacsonyra…?) helyeztem idáig, és ezután mit kell ahhoz tennem, hogy még jobban értékeljem magam. A másik fontos téma volt az időgazdálkodás, ami nekem sok fejtörést okoz a hétköznapjaimban és most megtanultam, hogy miket kell figyelembe venni és tenni ahhoz, hogy arra legyen időm, ami fontos az életemben.

Zsóriné Deák Bözse, 4 szintű munkatárs: Jövőkép, célok, hit
Szentesen és Hódmezővásárhelyen építem az üzletem. Hódmezővásárhelyen élünk férjemmel és 4 gyermekemmel. Fantasztikus volt a két napos vezető képző tanfolyam… Jövőképet, letisztultabb célokat, lendületet, hitet kaptunk.

A cél, hogy a következőn minél több munkatársunk részt vegyen! Köszönet érte!

Greveletye  Jánosné Ani, hálózatvezető: Önbizalmat adott
Mit adott nekem a mórahalmi képzés, mint  új hálózat vezetőnek? Önbizalmat: én vagyok a legfontosabb, az életemért én vagyok a felelős! Aki nemet mond, az az edzőpartnerem, így most már jöhetnek a nemek, nem félek tőlük. Nagyon fontos az időgazdálkodás, fontos, hogy odafigyeljek, mire adom az időmet. Ez csak egy pár gondolat, amit leírtam, de talán, amit még adott, az szóban le sem írható,  vagy talán mégis: CSODA. Nagyon köszönöm, hogy ott lehettem.

Bartókné Gabi, 4-es szintű munkatárs: Most kezdődik az életem!
Mit adott Mórahalom? Mindhárom előadó az önbecsülés fontosságára hívta fel a figyelmet. Saját magamért élek, magamért vagyok felelős! Saját magam vezetőjévé kell válnom, hogy másokat tudjak vezetni. Most kezdődik az életem.

Az időgazdálkodás és a pénzgazdálkodás nagyon fontos tényező az életünkben.
Köszönet a szervezésért, Andi!

Bagosi Orsolya, hálózatvezető: Feltárt hiedelemrendszer és szokások
Köszönöm a lehetőséget, hogy elmondhatom, mit adott nekem a képzés. Hála Ferenczy Lászlónak, megértettem végre, hogy saját magam szeretete miért fontos, és a hiedelemrendszerem visszatartja a fejlődésemet az állandó szorongás, a félelmek és olyan képzelt dolgok miatt, amik csak az önbizalomhiányos állapotom eredményeként léteznek – a fejemben. Erőt kaptam ahhoz, hogy meg merjem szólítani az embereket, és hitelesen tudjak beszélni a Biocom által nyújtott nagyszerű lehetőségekről. Kovács Zoltán rámutatott azokra a rosszul berögződött szokásaimra, amik az időmet pazarolják és akadályoznak a hatékony munkavégzésben. Mind Ferenczy Laci, mind Kovács Zoli elmondta az anyagiak tervezését és a megtakarítások hogyan-ját, így érdemben át tudtam értékelni a pénzügyeimet, a feleslegesnek bizonyuló kiadásokat más területre tudom csoportosítani.

Ocskó Erzsébet, 6-os szintű vezető munkatárs: Kiderült, hogy nagy szükségem volt rá
Regisztrációm az elmúlt év augusztusában történt meg, azonban valódi döntést működésemmel kapcsolatosan ez év február elején hoztam meg. A vezetőképzésre nagy várakozással készültem. Igazából nem tudtam, hogy miről is lesz szó, bár a két előadó (Ferenczy László neve és Kovács Zoltán személyisége) előrevetítette a magas színvonal ígéretét. Nagyszerű tapasztalatokkal tértem haza, amelyek nemcsak a Biocomnál végzett tevékenységemre vannak kihatással, hanem a belső motiváltságomra és önbecsülésemre nyomták rá bélyegüket – pozitív értelemben. Ráirányították figyelmemet olyan – korábban látószögön kívül eső – működésemre, amelyek megléte jelentősen befolyásolta életemet. Olyan társadalmi, családi elvárásoktól kaptam feloldozást, oldást, melyek kötőféket jelentettek számomra. Sokkal erősebbnek, magabiztosabbnak érzem magam. Igazán nagy szükségem volt rá, talán én sem tudtam mennyire. Örülök, hogy Molnárné Andi meglátta ezt a szükséget bennem. Minden munkatársamnak ajánlom, igazi ajándékként jól végzett munkájukért. Köszönöm a lehetőséget.

Berényi Sándor, Szentesről, 5-ös szintű munkatárs: Énkép és pénzügyek
Mit adott nekem a mórahalmi képzés? Ferenczy László rámutatott, hogy milyen fontos az „énkép”, ami az én értelmezésemben nem csak a Biocomban, hanem az élet minden területén fontos. Kovács Zoltán előadásában nagyon sok összefüggést elmagyarázott a pénzügyek bonyolult világából, ami rávilágít annak működésére, segít megértésében. Jó érzéssel tölt el, hogy több munkatárssal közvetlenebb baráti kapcsolat alakult ki. Nagyon hasznosnak tartom az ilyen képzést és várom a már szervezés alatt álló következő összejövetelt!

Ádók Zsanett, Makóról, 5-ös szintű munkatárs: Jó helyen vagyok!
A két napos vezetőképzés alatt kristályosodott ki bennem végleg az, hogy jó helyen vagyok, csupa pozitív ember vesz körül és mindenben segítenek. Vezetőimre bármikor számíthatok. Számomra jelenleg a személyiségfejlesztés a legfontosabb és itt meg is kaptam a legfontosabb pilléreket. Köszönöm.

 

079_filtered

Ferenczy László sokak gondolkodására volt nagy hatással, többeknek segített

268_filtered

Kovács Zoltán hálózatalapító rendszeresen segít a Molnár ágon előadásaival

271_filtered

Hálózatalapító és ágvezető-szervező kettőse: a kétnapos vezetőképző ilyen baráti hangulatban telt

001 018_filtered 029_filtered 038_filtered 045_filtered  097_filtered 121_filtered 192_filtered 207_filtered 210_filtered 220_filtered 229_filtered 236_filtered 256_filtered 264_filtered

020_filtered

Ezeket olvastad már?