Kezdőoldal Ágak Nagy célok teljesültek 2020-ban a Molnár-ágon: túl a 200 ezer ponton, majdnem dupla annyi vezetővel, igazgató ágvezetővel

Nagy célok teljesültek 2020-ban a Molnár-ágon: túl a 200 ezer ponton, majdnem dupla annyi vezetővel, igazgató ágvezetővel

A teljes csapat sikere a Molnár-ág idei eredménye. Ez egy offline fotó, egy online képzésről – ilyen volt 2020, de megoldották a kihívást!

Két nagy célja is teljesült a Molnár-ág vezetőjének a 2020-as üzleti évben.

Egyrészt a hálózatvezetők, hatosok számát szinte megduplázták (2019: 24 fő, 2020: 41 fő), másrészt átlépték a 200.000 pontot. S lehet egy harmadik is, ami miatt Szélpál Andreának érthetően boldog a szíve: 9 lábbal minősülve hálózatigazgató lett! Egy következő lépés a harmadik 20.000 PÉ-es láb megépítése, amitől már csak néhány pont választja el, januárra ez is be van tervezve… Természetesen az ő sikere és a csapat eredménye nagyban összefüggnek, amit ő pontosan tud, és nagyon hálás az egész ágának a kiváló teljesítményért. A részletes elemzését megelőzően egy kis képmagyarázat: az ismert történések miatt a csodás üzleti év zárását is az online térben kellett tartani. De attól még ünnepélyes volt az évértékelő, tele sikerekkel!

Szélpál Andrea és Faragó Ferenc elégedetten tekinthetnek vissza a 2020-as üzleti évre

Valóban a szárnyalás és duplázódás éve volt

Boldog a szívem, mivel a pandémiás helyzet ellenére csodálatos üzleti évet zárt a Molnár-ág is! 2019. decemberében megfogalmaztuk és megterveztük a vezetőkkel, hogy ez az év a szárnyalásról és duplázódásról fog szólni, és szimbólumként egy szárnyaló sast választottunk, melyet minden képzésen kivetítettünk! Mert a vizualizáció is nagyon fontos!

Kihívást adott a megváltozott helyzet

Márciusban a megváltozott helyzet, új kihívást, kalandot adott nekünk is. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy rugalmasan alkalmazkodtunk a változáshoz és megtanultunk az online térben dolgozni és ezáltal még jobban ki tudtunk teljesedni!

Virtuális koccintás a sikerekre

Eddig nem is tudtam elképzelni, hogyan lehet az online térben egy zárórendezvényt ünnepélyessé tenni… Hát, ez is sikerült… a visszajelzések alapján remekül! December 6-án, Mikulás napján, az alkalomhoz illően piros-feketében öltözve az összes vezető várta az online térben, hogy bejelentkezhessen! Sokan pár gondolat erejéig megmutatták magukat, sikereiket. Voltak, akik a rendezvény végén a pezsgős koccintásra kapcsolták be kameráikat! Mert, hogy volt virtuális koccintás és tortázás is (lásd a fotón).

Csapatmunka az eredmények mögött

S akkor jöjjenek a számok. A 2020-as üzleti évet a csapatunk 62%-os fejlődéssel zárta! A Vezetők, hatosok létszáma 24 főről 41 főre duzzadt! Átléptük a tervezett 200.000 pontot! Nagyon Büszke vagyok a vezetőkre, munkatársakra, hiszen e fejlődés mögött igazi tervezett, szervezett, rendszeres csapatmunka van! Sok vezetői csapat rekordforgalmakat döntött novemberben.

Dankó Jánosék: 78.000 PÉ

Itt kiemelném Dankó Jánost és csapatát, akik 78.000 pontértékkel zárták a hónapot, ez a tavalyi évhez képest 59 %-os fejlődést mutat!

Vajdaság: 59% fejlődés

János csapatát erősíti a szerbiai, vajdasági team, Harmat Csaba vezetésével, akik óriásit alkottak ebben az évben, 59 % fejlődést hozva. A nehéz határhelyzet ellenére is kitűnően állták a sarat… Mindent IS megoldottunk! Nagyon büszke vagyok Rátok! Csabát Arany Hálózatvezetőként köszönthettük családja körében (leányát, Anitát, új vezetőként) és lejátszottuk tiszteletére a Gyémánt és arany című csodálatos számot Zorántól.

Mészárosék duplázódtak

Az örökifjú Mészáros házaspár is remeket alkotott, duplázódtak és egy elkötelezett hálózatvezetővel lettek gazdagabbak, Varga Balázs személyében.

100% fejlődés, erős Farkas Falkával

A másik óriásit fejlődött csapat a Kozmáné Katikától induló, Hercz Aranka és Zsóriné Bözse-féle vonal, a Farkas Falkával az élen! 25.000 pontról 50.000 pontra repülve, lelkesen szárnyalnak a céljaik felé vezető úton! A „Farkas Falka vezére”, Farkas Ildikó és falkája 126%-ot fejlődött! (33.000 pontos csapat.)

Somogyi Tibor az Év Hálózatvezetője az ágban

Kiemelném Somogyi Tibort, aki tavaly ilyenkor éppen csak 4-es szinten volt. Most pedig 13.000 ponttal 2 vezetővel, elnyerte az Év Hálózatvezetője címet! Csapatát erősíti Rácz József lendületes új hálózatvezető! Ezt a csapatot erősíti Késmárki László is, szponzora Rácz Mariann HV, akit júniusban ismertünk meg és augusztusban már 6. szintű munkatársként köszönthettünk… Megérdemelten veheti át Laci az oklevelet és a kitűzőt!

Tóth Gáboré a havi vándorserleg

Átadásra került a novemberi hónap kiemelkedő fejlődésért járó vándorserleg, amit több, mint 3000 pont fejlődéssel Tóth Gábor vehetett át!

Hála!

Hálával teli a szívem, hogy ilyen csodálatos csapat vezetője lehetek! Nagyon büszke vagyok Rátok, köszönöm, hogy VAGYTOK! Kívánok Mindenkinek, Áldott, Szeretetteljes Ünnepet és Egész-ségben, Boldogságban, Sikerekben bővelkedő 2021-es évet!

 

Ezeket olvastad már?