Kezdőoldal Ágak Százan, Szentesen, szalonnázva – Reg-Enor est a Molnár-ágon

Százan, Szentesen, szalonnázva – Reg-Enor est a Molnár-ágon

Több, mint százan, Szentesen

Pontosabban: 115-en! Bravúros teljesítmény a Molnár-ágon dolgozó friss vezető, Hercz Aranka és szponzora, Kozmáné Gyovai Katika HV részéről, hogy ekkora nézőközönséget toboroztak Szentesre, amely csak nemrég került fel hangsúlyosan a Biocom térképére általuk.

Amint azt Molnár Antal, a szegedi központú ág vezetője hangsúlyozta a Reg-Enor est kapcsán: a munkatársak megérdemlik a dicséretet, hiszen igazán „rádolgoztak”, így nagy létszámmal várták a Reg-Enor feltalálóját, Szabó Szigfridet. Hercz Aranka és Kozmáné Gyovai Katika hálózatvezetők szervezésében nagyszerű hangulatú, tartalmas Reg-Enor-est született egy május közepi kedden.

Már van bőven tapasztalat

Már van bőven tapasztalat

A szakértő válaszolt
Természetesen az országszerte szívesen látott „vendég” nem hiányozhatott Szabó Szigfrid személyében, aki nagy szeretettel és türelemmel tanította az érdeklődőket a Reg-Enor életmódra. A rendezvényt a lelkes munkatársak kezdték nagyszerű Reg-Enor tapasztalatokkal, majd a mester folytatta tanító mondataival és széles körű termékhasználati tanácsokkal. Az előadás utolsó harminc percében pedig válaszolt a rengeteg érdeklődő kérdésre.

Az a bizonyos zöldségkosár... és a szervezők: Hercz Aranka (jobbról) és Kozmáné Katika (balról) a mesterrel, Szabó Szigfriddel

Az a bizonyos zöldségkosár… és a szervezők: Hercz Aranka (balról) és Kozmáné Katika (jobbról) a mesterrel, Szabó Szigfriddel

Köszönet zöldséggel, szalonnával
Az előadás végén Hercz Aranka, az est háziasszonya a csapat nevében egy zöldségkosarat adott át a mesternek elismerésül. Akik pedig már csinálták (csinálják…) a kúrát, azoknak szinte fölösleges hozzátenni: a szalonna nagyon finom paradicsommal és paprikával! És egészséges…

A Reg-Enor- és Biocom-aktív emberek száma is egyre nő Szentesen!

A Reg-Enor- és Biocom-aktív emberek száma is egyre nő Szentesen!

Továbbiak: regenor.hu!
A képek magukért beszélnek további szavak helyett, így méltán lehet büszke dinamikusan fejlődő csapatrészére Molnár Antal ágvezető, akinek személyesen is komoly érdemei vannak a szentesi növekedésben. S ha valaki e cikk kapcsán hallott esetleg életében először a Reg-Enorról, és nem érti, hogy jön a szalonna a paradicsomhoz, javasoljuk, hogy olvasson bele a nemrég elindult regenor.hu oldalba. Mert, ahogy az ajánlás is jelzi: ott mindent egy helyen megtalál erről a csodálatos magyar étrend-kiegészítőről!

Tehát: (jó) irány a www.regenor.hu!

 

Ezeket olvastad már?