Tavaszindító Startrendezvényre érkeztek március 12-én a szigetszentmiklósi Gastland Hotel rendezvénytermébe a Katona Team és Szabó-Gyarmati Team tagjai. Az eseményről előbbi csapat egyik Arany Hálózatvezetője, Botosné Melinda kedves kolléganője, hálózatvezetője, Fásiné Csintó Csilla írt beszámolót, aki – szponzora megfogalmazása szerint – nagyon alázatos, igazi csapatjátékos munkatárs. De az mindazokra érvényes, akikről a visszapillantót készítette!
Az újak a legnagyobb sztárok
Mint minden Startrendezvény, ez is a Berkes Olivér „Mindent megtettél” című dalával kezdődött. Érezhető a teremben szétáradó pozitív energia, az újonnan érkezők még nem értik, de már érzik, hogy egy különleges helyen vannak. Inspiráló napunk két energikus háziasszonya, Molnár Krisztina Ezüst Hálózatvezető és Szabadiné Babruskai Éva hálózatvezető, akik először köszöntötték a vezetőket, a munkatársakat, és hatalmas tapssal az újonnan érkezőket, hiszen ők a nap igazi sztárjai.
Környezettudatos háztartás
A technikai információt követően bele is vágunk a Biocom Életmódprogram bemutatásába, amire épül ez a nap. A Startképzés háziasszonya, Kriszta saját történetével gazdagítva ismertette az Élet-kört, amit 4 egységre osztottunk. Mi csak Biocom Életmódprogramnak hívjuk, amit Kriszta már teljes mértékben él. Kitért az ökológiai lábnyom jelentőségére, hangsúlyozta a környezettudatos háztartás jelentőségét.
Ép testben: Előttem az utódom
Az „Ép testben” szeletünket Vaskó Krisztián hálózatvezető saját és családja történetével gazdagítva mutatta be. Krisztián is fogyással került be a rendszerbe, s miután a termékek bizonyítottak, a család minden tagjának egészségmegőrzésre találtak megoldást. A gyerekektől a szépkorúak itt mindenki megtalálja a számára szükséges vitaminpótlást, immunerősítést.
Jövőkép fiatalon
Mivel Krisztiánéknál már évek óta fogyasztja a Biocomos termékeket a család minden tagja, így kézenfekvő, hogy mindenre itt keresnek megoldást. Ezt Vaskó Bálint, Krisztián kisfia is megerősítette, neki már teljesen természetes, hogy a Biocomos termékeket használja. Mindezt olyan erős hittel, hogy ha valaki megkérdezi tőle, mi leszel, ha felnősz, azonnal jön a válasz csillogó szemmel: Biocomos! Kell ennél nagyobb boldogság egy szülőnek?
Csökkenő ökológiai lábnyom
A környezettudatos háztartásra is kitért Krisztián, lehetőséget biztosít a Biocom ahhoz, hogy teljesen le tudjuk cserélni a vegyszereket a háztartásunkban. Itt vissza is csatolt a Kriszta által említett ökológiai lábnyomra, hogy egyén szinten hogyan tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy ez a mutató egyre kisebb értéket mutasson. Mindezt a Biocom adta lehetőségekkel.
Láss másként: minden egy döntéssel kezdődik!
Ebben a blokkban ezúttal Katonáné Tóth Tímea és Katona Szabolcs életútját ismerhettük meg. Minden egy döntéssel kezdődött, a Katona házaspár több mint öt éve regisztrált a rendszerbe, ma már Ezüst Hálózatigazgatók. Timi is fogyással indult, és szponzora meghívására elment egy rendezvényre. Meghozta a döntést, ami megváltoztatta az életét. Ezzel a döntéssel pedig sokunk élete is megváltozott. Timi kitűzte a célját és dinamikusan haladt a cél megvalósítása felé, időt, munkát nem sajnálva.
Változtasd meg a gondolkodásmódod!
Kezdetben környezete nem hitt benne, de látva a növekvő jutalékát és rohamosan bővülő csapatát, már Szabi is támogatta. Rendületlenül haladt a kitűzött cél felé, majd munkája elismeréseképpen a Mercedest is megkapta a cégtől egy hónapra. Ekkor már Szabi is teljes mértékben hitt a sikerében, ezt követően már együtt építik a hálózatot. Mit adott nekik a Biocom? Jó életminőséget! Egészséget, pénzt, időt! Nagy tanulság: ha megváltozik a gondolkodásmódod, megváltozik az életed!
Az önfejlesztés vitte előre
Néhány dián bemutatták, hogy munkájuk gyümölcseként a szabadságot is megkapták, így csodás helyekre is eljutottak, amit az alkalmazotti fizetésből nem tudták finanszírozni. A cég is elismerte munkájukat, melyet az utazásokon kívül egy rendkívül színvonalas igazgatói bált is rendeztek tiszteletükre. Akik ezen részt vettek, egy életre szóló élményt kaptak. Timi hangsúlyozta, hogy a rendezvényeken való részvétel, az önfejlesztés vitte előre. Kell egy cél, ehhez erős hit és a döntés. A bátor döntés kockázattal jár, de megéri! Óriási példák mindannyiunk számára!
Sofőrként érkezett, Biocomosként távozott
Szabó-Gyarmati Tímea és Szabó Máté hálózatigazgatók röviden megosztották, hogy az életüket milyen irányba vitte egy döntés. Megtudhattuk, hogy Timi is fogyással kezdte, majd Máté egy nemzetközi rendezvényre ment el, ami megváltoztatta az életét. Ez is egy döntés volt, Timi elhívta Mátét, aki sofőrként érkezett, de ott érte a felismerés, hogy ez valóban egy jól működő rendszer, és már Biocomosként távozott.
Minden jegy egy kitöltetlen lottószelvény
A cikk írásának idején még 2023 első nemzetközi ágtalálkozója előtt voltunk, erre a színvonalas rendezvényre Szűcs Petra négyes szintű munkatárs kimagasló szervező munkája eredményeként 10 jegyet sikeresen továbbadott. Így ő már részese lesz a legjobbak buszának! A cég a legjobb szervezőket ugyanis külön díjazza egy 3 napos utazással. Máté úgy fogalmazott, hogy minden jegy egy kitöltetlen lottószelvény. Egy döntésen múlik, hogy meg meritek adni az esélyt valakinek, hogy részese lehessen ennek a jól működő rendszernek. Ők már élik a Biocom Életmódprogramot, az elmúlt öt év alatt megkapták, ami kell a teljes élethez: egészséget, személyiséget, pénzt és szabadságot. A döntés mindenkinek a kezében ott van. Éljetek vele, mert nincs veszteni valótok!
Kúrából üzlet
A terméktapasztalatok blokkot Császárné Dömötör Hajnalka hálózatvezető vezette le.
Hajni a változó korra és fogyásra keresett megoldást, így a Reg-Enor kúrával kezdett, ami lehetőséget adott neki kiegyensúlyozott, egészséges nővé válni. Hamarosan a munka is érdekelte, mivel szponzorához régi barátság kötötte, így nem volt kérdés számára, hogy jót akar neki az üzlettel.
Tapasztalat, ami mindenkinek segít
Hat lelkes termékfelhasználót hallhattunk, fantasztikus eredményekről, csodás átalakulásokról, a víztisztító rendszer fontosságáról, különböző termékek jótékony hatásról számoltak be. Miután a termékek náluk is bizonyítottak, többen már az üzletbe is lelkesen belevágtak.
Egy boltba járunk vásárolni
Ezt a programszeletet Oncsikné Eckert Mária hálózatvezető mutatta be, aki azért csatlakozott, hogy édesanyja egészségi állapotán tudjon segíteni, majd hamarosan belevágott az üzletbe is. Ha egy boltba járunk vásárolni, nagyon sokat meg tudunk takarítani, amit máshol úgyis megvennénk, itt magas minőségű termékekre cserélhetjük, ki tudunk váltani több terméket eggyel is. De mit is jelent ez az üzlet azon túl, hogy nő a vásárlási kedvezmény? A hálózat fejlesztéséért jutalék is jár, minek feltétele a bűvös 200 PÉ.
Mit is rakjunk a kosárba 200 pontértékért?
Ezt Mária bravúrosan bemutatta, hiszen mindenki most kezet, fürdik, mos fogat, mos hajat és takarít is otthon. Ha még a család egészségét is támogatja, már szinte nem is elég a 200 pont. Na ugye, nem is nehéz megtölteni a kosarat? Tudatos vásárlással pénzt is spórolhatunk.
A teljesség igénye
Ezt a blokkot Mercz Aranka Ezüst Hálózatvezető indította, aki több mint két éve csatlakozott a rendszerhez. Felvázolta, hogy hol terem a pénz, szólt arról, hogy a termékforgalmazótól hogy jut el a termék a vevőig. Miből és mennyi lesz a munkatársak jutaléka? Mennyi idő alatt érhető el egy-egy szint, ha valaki komolyan akar foglalkozni az üzlettel? Bemutatta az elérhető karrierszinteket a kettes szinttől az Arany Hálózatigazgató szintig. Ezután következtek az elismerések a kettes szinttől az ötös szintig, mely során elismerték szponzoraik munkatársuk teljesítményét.
Mit adott a Biocom?
Ezt követően Napkori Csillag Katalin 5-ös szintű munkatárs és Garasné Szalma Izabella hálózatvezető életútját ismerhettük meg. Mindkettőjüknek egészségük helyreállítása volt az elsődleges céljuk, majd ezután kezdtek az üzletbe. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy itt egy támogató csapatra és nagyon sok barátra tettek szert. Köszönetet mondtak, hogy itt lehetnek, mert a szponzoraiktól, felső vezetőitől minden segítséget megkapnak. Szponzoraik méltán büszkék rájuk, mivel példaértékű munkával és lelkesedéssel haladnak kitűzött céljaik felé.
Vezetői szintek elismerése: élet a sövényen túl
Itt már szervezői munkában is részt vesznek azok, akik elérik ezt a szintet.
Ezen a napon:
- Rogács Erika hetes szintű munkatársat köszöntötte szponzora, Mercz Aranka Ezüst Hálózatvezető.
Szponzora büszkén tűzte fel az arany kitűzőt, majd átadta az oklevelet és az ezzel járó ajándékot.
Először jött, de nem egyedül
A hónap meghívója az, aki a rendezvényre a legtöbb személyt hívja meg. Ezen a napon Gonda Ildikó kapta a kitűzőt, számára is ez volt az első alkalom, de máris plusz 3 vendéget hozott magával!
Újjászületés a Biocom által
A nap zárásaként egy érzelmi hullámvasútra ültünk fel. Búzás Ildikó Ezüst Hálózatvezető őszinte életútja sokunk szemébe könnyet csalt. Nehéz utat járt be, amíg ide eljutott, sok akadályt kellett legyőznie, de senki nem tudta eltéríteni. A segítő szándék mindig is benne volt, és kereste is, hogy hol tudná ezt igazán kamatoztatni.
Ne takaródzunk a múlttal!
A Biocomhoz fogyás miatt csatlakozott, majd csak idővel lett munkatárs. A Biocomnak köszönhetően egy támogató közösséget kapott, és elmondása szerint visszakapta saját magát. Tanul és folyamatosan fejleszti magát, hogy munkatársainak és kúrázóinak megfelelő segítséget tudjon nyújtani, tettre kész, kitűzi a célt és mindent elkövet, hogy azt elérje. Ildikó számára a közösség ereje meghatározó volt, személyiségfejlődésének köszönhetően erősebb céltudatosabb határozottabb lett. Felhívta a figyelmet, hogy senki ne takaródzon a múltjával, mert a jövőben bármit el lehet érni. Azonos képességgel születtünk, de bárki elérhet bármit, ha készséggé fejleszti. Itt egy jól működő rendszer van, amit csak használni kell, ehhez minden támogatást megkapunk.
Tartalmas nap volt
Összegezve a napot, tartalmas órákat töltöttünk együtt, a közös együttlét felemelő, mindenki ad és kap egy kis pozitív gondolatot, energiát a másiktól. A lehetőség mindenki számára adott, csak élni kell vele!