Rónai Renáta 2018 októberében csatlakozott a céghez, pontosabban, ahogy ő fogalmaz, „csak” beregisztrált. Azért nem volt tétlen, hiszen segített a párjának és a gyermekének a Reg-Enor kúrában. Egyébként nem ismeretlen területre érkezett másfél esztendeje, hiszen már 14 éve termékhasználó volt, megjárta Sigfrid „elbűvölő” gyógyító kezelését, hiszen 20 éve testkozmetikusként dolgozik, ezen belül talpreflexológiával is foglalkozik. Igen ám, de akkor hogy kerül kupával a kezében a céges jutalomautó elé? A Tóth-Wolford-ág vezetőjének színes leírásából erre is választ kapunk. Mert nem a csatlakozás, hanem a döntés dátuma számít…
Tóth-Wolford Erika példája is inspirált
Engem a munkalehetőség fogott meg, amikor megtudtam, hogy ez egy nagyon jó pénzkereseti lehetőség! Nagy motivációként éltem meg, hogy szponzorom, Tóth-Wolford Erika hasonló szakterületből jutott el idáig.
Hamupipőke szerepben
Folyamatosan inspirált (vagy, ahogy az ágon belül használjuk többletjelentéssel e szót: monspirált), hogy a poros ruhából egy igazi nővé válhattam a rendezvényeken. Hamupipőke szerepben éreztem magam. Valljuk be, minden nőnek nagy vágya, hogy az álmai valóra válnak. És egyszer csak az álmok valóra váltak…
Jutalomautózás, még kitűző nélkül – a dinamikáért
Igazából álmodni sem mertem, hogy úgy nyerjük meg az autót, hogy még kitűzőm sincs! Hihetetlen volt számomra, hogy mi lettünk az év elején a legdinamikusabban fejlődő csapat. Mi csak dolgoztunk, tettük a dolgunkat, azt, amit szeretünk, nap mint nap. Biocom életmód találkozókat, munkatársi megbeszéléseket szerveztünk, folyamatos volt a szervezés.
Csillagocska vagy négy karika?
Ez egy ugyanolyan napnak indult, mint a többi. Elmentem dolgozni, s amikor végeztem a munkámmal, csörgött a telefon. A cég egyik vezetője, nem mellesleg a felső ágvezetőnk, Kónya György hívott. El sem tudtam képzelni, miért keres. Megkérdezte, hogy a csillagocskát szeretném vagy a négy karikát? Azt gondoltam, hogy biztosan valami beugratós kérdés a marketingtervből. Nem értettem!
Az érzés leírhatatlan… szerintem látszik is!
A Mercit választottam
Akkor elárulta Gyuri, hogy választhatok a Merci és az Audi közül. (Azok kedvéért, akik még nem hallottak róla: az adott hónapban legjobban teljesítő csapat vezetője a következő négy hétben használhatja a céges-matricás jutalomautó egyikét.) A Merci jött haza velem… Hihetetlen jó érzés, amikor a cégvezető hív, hogy megjutalmaznak a munkádért, a kitartásodért!
Csapatmunkával jött létre
Az első dolgom volt felhívni az egyik legkedvesebb munkatársamat, a páromat, Bernáth Attilát, akivel már együtt építjük a csapatunkat. 2020 áprilisától már ő is hálózatvezetőként dolgozik. Hálás vagyok a páromnak, családomnak, csapatomnak és nem utolsó sorban szponzoraimnak, hogy ott állnak mögöttem. Ez csakis így jöhet létre. Csapatmunkával!
Meseautózás Hévízre
A meseautóval első utunk egy hosszú hétvégére, Hévízre vezetett. Amikor megszeretjük a jót, a luxust, nem szívesen válunk meg tőle, így azon vagyunk, hogy újra beleülhessünk!
Tekintélyt ad, más vagyok tőle
Olyan ereje van ennek az autónak – nem csak a lóerőre gondolok, hanem arra, hogy az új induló munkatársak felnéznek rád, komolyan vesznek. A Biocom cégautója ad egy tekintélyt, mert úgy éreztem magam, hogy más vagyok! Képviselhetem a Biocom céget!
Mélyülő HV vonal Henriettával és Anikóval
A csapatom első hálózatvezetője Prepuk Henrietta, aki dinamikájával, hihetetlen temperamentumával, tanításával kinevelt egy saját hálózatvezetőt, Hoffman Anikót, aki viszi tovább ezeket az értékeket és alatta is egy nagy csapat dolgozik már.
Szeretem a munkáimat
A célom, hogy minél feljebb jussak a lépcsőn és ezáltal az álmaimat is megvalósítsam. Úgy gondolom, nagyon szerencsés vagyok, hogy mind a két munkámat nagyon szeretem.
Cél az álomsziget!
Rengeteg jövőbeli tervet készítek, hiszen tervek, célok nélkül nincs előrejutás. Az egyik közülük, hogy a családommal együtt egy gyönyörű szigeten élhessünk. Az álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk őket! Ezekért bizony tenni kell! Hálásan köszönöm csapatnak, hogy veletek dolgozhatok, büszke vagyok rátok, a hihetetlen kitartásotokért!
Köszönet a vezetőimnek
Szeretnék még köszönetet mondani vezetőimnek, Tóth-Wolford Erikának és Tóth Lalinak, valamint Ludányi Áginak, akik folyamatosan segítik fejlődésemet és hittek bennem.
Éld át Te is!
Kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg azt az érzést, amikor beleül ebbe a csodálatos autóba, azért, amiért megdolgozott és elismerték. Fantasztikus érzés!