Kezdőoldal Ágak Határtalan lehetőség nyílt meg az erdélyi Péter-ág előtt: mindig ott lehetnek a magyarországi képzéséken is – online

Határtalan lehetőség nyílt meg az erdélyi Péter-ág előtt: mindig ott lehetnek a magyarországi képzéséken is – online


A részben kényszerű és vihargyors digitalizációnak kétségtelenül vannak előnyei (mégha azt egy világjárványos veszélyhelyzet is generálta): nagyszerű lehetőséget kaptak például az erdélyi munkatársak, hogy fejlődjenek, nagyon gyorsan információhoz jussanak, s ezt tovább is tudják adni. Legalábbis így fogják fel ezt az átmeneti helyzetet a romániai Péter-ág vezetői, akik kiváló, Arany Hálózatigazgatóhoz méltó hozzáállásukkal példát mutatnak: ha már átköltöztünk (átmenetileg, kizárólag) az online térbe, akkor nézzük a pozitív oldalát. A legnagyobb erdélyi hálózatot menedzselő Péter Ágnes és Csaba azt mondják: így mindig ott lehetnek azokon a képzéseken is, amikhez eddig szükség volt a fizikai jelenlétre. Így viszont a lehetőségek, szó szerint – határtalanok!

Mindig ott lehetünk
Péter Ági úgy fogalmaz: – Úgy érzem, határtalan lehetőség nyílt meg előttünk, hogy megtapasztaljuk az összetartozást. Van lehetőség arra, hogy a Lőrincz-ág képzéseire csatlakozzunk, nagyon sokat adnak a Ferenczy-ág által szervezett szakmai estek. Ezekkel a lehetőségekkel a munkánk könnyebbé válik – világította meg az alapvető előnyt.


Saját képzések Romániában
Persze, nemcsak a magyarországi, az internet által megnyílt lehetőségekben bíznak, hanem ők is létrehozzák saját tartalmaikat a világhálón. – A csapatunkban is szervezzük a közös estéket, üzletépítést és itt is érvényes az, hogy határtalanul. Itt is nagyok a távolságok, s így minden munkatárs rá tud csatlakozni, attól függetlenül, hogy melyik városban van – mondta.

Zoom-kávézás
Az áprilist ők is Online Starttal indították, folyamatosan mennek áganként is a képzések. A munkatársaik élvezik, és nagyon örülnek, hogy tudnak – még ha virtuálisan is – találkozni, de végül is látják egymást, beszélgetnek. Ahogy Ági fogalmaz: – Jó együtt kávézni a vezetőkkel a Zoom szobában. Élvezzük ezt a munkát is. Azt gondolom, egy nagyszerű lehetőség van a kezünkben, használjuk okosan!

Turóczi Melinda: Nem újdonság az online platform, de most még többet segít
A Péter-ág legjelentősebb csapatát alkotó Turóczi-ág vezetője arról tájékoztatott, hogy az első pillanattól – március 12-től –, ahogy megszűnt a találkozási lehetőség, minden megtervezett, csoportos találkozót átvittek online platformra. – Tanítjuk az embereket e virtuális tér elfogadására, a webszobákba való belépésre, hiszen akadnak még e téren megoldandó helyzetek, hiányosságok – mondta az ágvezető. Turóczi Melinda hozzátette: nagyon jó, hogy van lehetőség ebben a formában a rendszeres találkozásra, ami nekik, vezetőknek, valamint néhány munkatársnak nem újdonság, hiszen már volt ilyen találkozószervezés havonta a Péter-ágban. – Jó összetalálkozni a nagy ágak webkonferenciáin, értem ezalatt a Ferenczy-, Vass-ág szervezéseit, a Ferenczy Egészség Estet, Gazdag Katalin, dr. Kodori Judit előadásait (750 körüli létszámmal) és most várjuk Bell Barbara előadását – sorolta az ágvezető az egész csapatnak sokat adó online képzéseket.


Részegh Magdikáék: Nincsenek korlátok, nagyszerű lehetőség
A Péter-ág egyik jelentős hálózati részét Részegh Magdolna és János vezetik. Magdika szintén úgy látja: számukra is újabb lehetőség a mostani, amelynek folyamatosan tanulják a használatát. Egyben öröm megtapasztalniuk azt, hogy nagyon sok munkatársat tudnak motiválni. – Munkatársaink aktívabbak, érdeklődőbbek lettek. Így nincsenek korlátok az összekapcsolódásra, az ország minden területéről csatlakoznak, sőt más országokból is a csapatunkban. Nagyszerű lehetőség, hogy mi tanulhatunk, s egyben taníthatunk, egyre több embert elérhetünk. Fantasztikus visszajelzéseket kapunk a munkatársaktól. Köszönjük a lehetőséget! – fogalmaz Magdika.

 

Ezeket olvastad már?