Kezdőoldal Ágak „Ha oroszlán akarsz lenni, vedd körbe magad oroszlánokkal!” – Vezetőképzés a Tóth-Wolford- és Hermann-Zatykó ágak szövetségével

„Ha oroszlán akarsz lenni, vedd körbe magad oroszlánokkal!” – Vezetőképzés a Tóth-Wolford- és Hermann-Zatykó ágak szövetségével

C:\Users\Zoli\Desktop\BIOCOM az ÉLET\Leírások\Visegrádi fotók 2023 november\Gálavacsora Kocsis Tibi háttal.jpg

A címben fent említett frappáns üdvözlőszöveggel robbant be a Tóth-Wolford-ág és az erdélyi testvérág, a Hermann-Zatykó-ág közös visegrádi tréningje. Nem volt kérdés, hogy ütős két nap elébe néznek 2023. november 26-án és 27-én. A méltó helyszínen, a Thermal Hotelben tartott tréningen 170 főből álló csapat vett részt a határon innen és határon túlról érkezett munkatársakkal, akikre épít a Biocom cég. Ezt mindannyiuk nevében köszönik! A részleteket Molnár Krisztina Ezüst Hálózatvezető színes beszámolójából ismerhetjük meg.

Az első napot Hermann Judit Arany Hálózatigazgató és Tóth Lali Gyémánt Hálózatigazgató párosa nyitotta meg, és a szokásos eligazítás után elkezdtek az Oroszlánok a „csatamezőn” vágtatni. Dinamikájuk, mondandójuk már az első percben lehengerelte a csapatot.

Elme, érzelem, cselekvés
Jucika egy frappáns hasonlattal vezette be a napunkat, mégpedig, hogy a Biocom nem más mint egy háromlábú szék, mely lábak az elme, érzelem, cselekvés, de lendüljünk csak tovább! Az elme maga a Kónya-ág, az érzelem a Hermann-ág és a cselekvés pedig maga a Tóth-Wolford-ág. Összeállt a triumvirátus, ezek mentén fűzték fel a két napot. Óriási!

Hermann Judit Arany Hálózatigazgató

Máris a pódiumon állt előttünk előttünk Kónya György Smaragd Hálózatigazgató, a nagy „Oroszlán” és a tőle megszokott velős, ám egyszerű megfogalmazásban tárta elénk üzletünk alapjait és a kezdeti felismeréseket. Az új olvasók kedvéért elmondom, elhangzott jó pár ikonikus mondata, hogy mit látott meg 30 évvel ezelőtt ő, mint autószerelő, mint egy akkori jó anyagi körülmények között élő vállalkozó, de olyan vállalkozó, akinek soha nem volt ideje. Szabadságot akart, énidőt, „tiszta kezet”, elhangzott, hogy egy kis helységben indult el a mai magyarországi partnercég cég 1996. április 1-én, s elhangzott klasszis szlogenje: „Egészséget, Munkát, Jövedelmet, Jövőt!” az embereknek. „Egy boltba járunk vásárolni” – záporoztak mélyen szántó gondolatai, szélsebesen írtunk, no de akkor elvész a pillanat varázsa, mert ahogy ő adja át a tanítást, azt látni kell, mert esszencia.

Kónya György Smaragd Hálózatigazgató, társtulajdonos

Kónya Gyuri: Az üzletben nincs probléma, hanem helyzet van
Magáról az MLM üzlet alapjairól, gondolkodásmódjáról adott át kincset érő információkat. Kiemelte a szponzor-szponzorált kapcsolatának fontosságát és azt, hogy üzletben nincs probléma, hanem helyzet van, hiszen értéket teremtünk, mely mentén tudunk előre haladni. Fontos, hogy azzal dolgozz, aki ott van és ne partizánkodj a szponzoroddal, mert partizánokat kapsz a csapatodba. Értjük… Szeretném kiemelni a következő gondolatit a szponzor-szponzorált kapcsán. Az előadó (szponzor) gyártja a pénzt, az előadásával, aki nem ad elő (szponzorált), az ott ül a vendégeivel. A minimum szint, máskülönben nem beszélhetünk sem csapatról, sem egymás iránti tiszteletről. A kifogásokra, negatív emberek hozzáállására a válasz csak ennyi: „Cadillac”. Hahahaa, aki ott volt érti, aki nem, keresse a szponzorát! ☺

„A siker önkéntes”
Bemart a következő mondta, szó szerint idézem: „A siker önkéntes, aki ott van veled, részt vesz, sikeres lesz, aki nem vesz részt, nem lesz sikeres.” Együtt kell beérjetek, akkor igazgató vagy! De a következők is elgondolkodtatók:

  • Mindig csak a következő lépésre koncentrálj, tehát tervezz!
  • Az én 50%-om akkora, mint a Te 50%-od!
  • Csináld úgy, mintha már az lennél!
  • Gondolkodj nagyban!
  • Változás van a világban, tehát változz!
  • Vegyél fel új szokásokat és cselekedj!
  • Vezetővé viselkedni magad annyit jelent, hogy érted mindent, de helyetted semmit!
  • Nem életképtelen szponzoráltakat és majdani vezetőket akarunk kinevelni!
  • Dolgoznod nem sokat kell, hanem hatékonyan, mert ami tanítást kapsz, amit neked mondanak, azt veled üzeni a szponzorod másnak.
  • Tehát, meg tudod csinálni! Megérdemled! Jár neked! Segítünk!

Olyan magvas gondolatok repkedtek az előadóteremben, hogy önmagában a Gyuri előadása megérne egy külön cikket. Igazából a többi szenzációs előadóra is vonatkozik ez az állításom, de akkor még januárban is itt ülnék a gép előtt és csak írnék és írnék… Köszönjük, Sensei!

Te hol vagy ebben a szervezetben?
Gyuri után két hatalmas klasszis hölgy állt elénk, Hermann Judit (Jucika) és Tóth-Wolford Erika (Anyu) igazgatóasszonyok személyében, akik ébresztő, tanító gondolatikat adták át a vezetésről pár percben. Tetszett ismét a párhuzam, amit a „vezetés a vérünkben” gondolatai köré fűztek fel. A párhuzam pedig nem volt más, mint Wess Robert PhD „Leadership secrets of Attila the Hun” (A hun Attila vezetési titkai) című könyve. Kik vagyunk mi? Nem ennek a zseniális nagy vezetőnek a leszármazottai? De igen! Megvan bennünk zsigeri szinten ez a képesség, hogy vezessük az embereket és a világunkat is egy jobb energetikába? Megvan! Mi kell hozzá? Mutassuk már meg a fényünket! Nagyon tetszett az emberek csoportjából, egymás vállán álló emeletes szemléltető ábra, amely hűen tükrözi az itt e rendszerben is a fel- és lemutató kapcsolatok irányultságát, de mégis egyenrangú társakként funkcionálva. Csavaros kérdés következett: Te hol vagy ebben a szervezetben? Legfelül? Középen? Alul? Mi a helyes válasz? Mindenhol egyszerre. Ha ezt megérted, akkor lesz sikeres üzleted, mert amíg csak rólad szól és nincs fel és lefelé áramlás, addig nincs semmid.

Hermann Judit Arany Hálózatigazgató és Tóth Wolford Erika Gyémánt Hálózatigazgató

Kik a jó és erős vezetők?
Két igen erős üzenete volt a két vezető Ladynek, mégpedig, hogy a jó vezető előre látja a gondolatokat, a cselekedeteket és a következményeiket is, továbbá az erős vezetők, erős emberekkel veszik körbe magukat.

Színezd újra!
Csacsogós, kávézós, baráti ölelős szünetünket Jucika viharelőadása váltotta fel, melynek címe „Színezd újra!” volt, s mely cím nagyon frappánsan vetítette előre azt a cunamit, ami a következő 40 percben elsöpörte a még nyomokban begyepesedett, komfortzónás gondolatvilágunkat. Tetszett a felvezetés, amely a mai korszellemen keresztül a mai átlagember gondolkodásvilágán keresztül közelítette meg azt a tevékenységet, amellyel hozzásegítünk az adott egyén nemcsak fizikai állapotának javulásához, de az életminősége megváltoztatásához is, amennyiben hagyja.

Hermann Juci és a Biocom adta válaszok a szükségletekre
Gyönyörű párhuzamot vont a Maslow-féle piramis (emberi szükségletek, kérlek nézz utána, mert beszédes ábr!), tehát az ábra és Biocom rendszer adta válaszokat azokra a szükségletekre, melyet a Maslow-féle piramis felvázol. Mekkora kattanás, gyerekek! Mi jellemzi a mai kor emberének gondolatvilágát? Mindenki ellenség, támadnak, védekezni kell, ellenáll, elvonul, csökken a döntési képessége, adott a melankólia és depresszió. Erre nyújt megoldást a Biocom ÉLET nevű kerekegész rendszere. Egészségessé teszi a testet, a gondolatokat, a lelket. Engedj a változásnak! Nem támadnak, ne állj ellen, biztonságban vagy! Fel kell ismerni, hol van a hiány! Természetes, hogy a Regenor kúrával ez a folyamat beindul, ezzel indul el az egész pozitív életmód. Mi a folyománya? Jönnek a világmegváltó ötletek, beindul egyfajta tudatosság és a Biocom kerék adta egész használatával a Maslow-féle piramis nemcsak legalsó szintjeit (alapvető fiziológiás szükségleteit) éljük meg, hanem maga a megvilágosodás és transzcendentális, spirituális szintet is megélhetjük. A szürke 50 árnyalatából valóban van kiút, a színek egész palettája kinyílik előttünk. Ez is a Biocom. Mi megéltük ott és akkor, Jucika! Végtelenül hálásak vagyunk érted!

A tanítások véget értek aznap, a csodák nem…
Az első nap tanításai itt véget is értek, no de ne menjünk messzire kedves olvasó, hiszen tartogatott még az első nap megannyi csodát. Pazar, svédasztalos ebédünket követően csillogó lomhaságával bevonult a pihenés ezernyi lehetősége, a wellness színes zsivalya, masszírozós percei, a koktélbár lágy fényekkel teli, halk morajú csevegős percei, mely finom órákba hajló extra lazításával hozta el nekünk az estünk fénypontját, a gálavacsorát. Azt a vacsorát, amely túlzás nélkül mondom, életünk végéig emlékezetes marad. Történt ugyanis egy fantasztikus csavar, amire senki nem számított. A társaság egésze az esküvői rendezvénybe illő módon megterített 10 személyes körasztalok körül állt, Erika és Juci kiállt a pódiumra és egy közös énekkel készülve debütáltak előttünk, mégpedig Kocsis Tibor „Lásd a csodát” szerzeményével. Nekiálltak a mikrofon mögött, egyszer, abbahagyták, óriási nevetés, nekiálltak mégegyszer, ismét óriási nevetés mindenfelől, taps, biztatás. Harmadjára is beleálltak és hirtelen, ahogy Jucika énekelt még mondtam is, hogy wow, most milyen tiszta a hangja, „aztaaadejóóóó”, amikor is balról az ajtók mögül besétált énekelve a Kocsis Tibi, ezt a dalt énekelve! Gyerekek! Az az üvöltés, ugrálás, mindenki sikongatott és énekelt a Tibivel, mondanom sem kell, elszabadult az energia százezerrel! Hatalmas spontán bulivá nőtte ki magát.

Kocsis Tibor előadóművész Biocomos társaival

Gálavacsora a javából
A vacsorát övezte egy gyönyörű ünnepi köszöntő „Atyáinktól és Anyáinktól”, mennyei pezsgővel és finomabbnál finomabb étkekkel beragyogva az amúgy is tetőfokára emelkedett hangulatú napunkat. Késő estig tánc, csacsogás, briliáns kapcsolódások és a már jól ismert érzés, hogy itthon vagyunk, jól vagyunk, szövetségben vagyunk, de miért is akar véget érni ez a nap? Az idő ura ismét felvonta ólomsúlyú vasfüggönyét és máris a második nap legelején találtuk magunkat…

A Hermann-Zatykó Arany Hálózatigazgató és a Tóth Wolford Gyémánt Hálózatigazgató házaspár

Erős napindítás
Napindító köszöntés (éneklés, saját helyünkön egy kis laza tánc) Tóth-Wolford Erika Gyémánt Hálózatigazgató és Zatykó Róbert Arany Hálózatigazgató részéről és a már jól megszokott helyén mindenki izgatottan várta a 2. nap eszeveszett energiáit és tanítását a két klasszis igazgatói házaspár részéről.

Tóth-Wolford Erika: A bizalomépítés legnagyobb eszköze a Reg-Enor
Erika diasor nélkül, őszsigerből tárta elénk a Mennyi manna receptjét, nekünk pedig csak be kellett szívni a tudást. Felvezette az ő Biocomos útját 2015-től és egyértelműen rajzolódott ki a manna receptje, ami nem más, mint a Reg-Enor. A teljes életmódváltással járó Reg-Enor kúra nem más, mint egy újraindítása az életednek. Megérkezik a flow állapot, elmúlik a melankólia, tettvágy és vibrálás tölti be az életed. Mi a feladatod? Ragadjon át ez a flow másokra is, mutasd meg nekik, hogy két hét múlva ők is együtt érezhetik ezt a pozitív életérzést, hiszen hozzád csatlakozik! Cél az emberek „kinyitása”. Az a csavar, hogy nincs benne csavar! Nagyon sokan Reg-Enor kúrával kerültünk ide, ebbe a rendszerbe és villámcsapásként indult mindenkinek el az üzlete is, mert tiszta fejjel, tiszta döntéseket hozott, most is ez a cél! Megőrültél? Az üzleted is? Regenorozz! Ez a kulcs! Csapatot akarsz? Hozd magad formába! Mutasd meg magad! Járj kint a világban! Napi fél óra séta! Az önbecsülésed egyenes arányban nő, így az Univerzum is válaszol, a hozzád illő emberekkel. Menj és segíts másoknak is!! A bizalomépítés legnagyobb eszköze a Reg-Enor.

Építs üzletet!
Menj Road Show-ra, tarts csacsogós esteket, tarts vevőgondozást, figyelj a boltcserére! Hogyha 150 PÉ-ért vásárolt? Hívd fel a figyelmét a 200 PÉ pozitív eredményeire, minden nap nézd meg a StartBiot! Mit tudsz kiolvasni belőle? Szervezz! Jelenj meg vezetőként! Öltözetben, viselkedésben. Legyél Te az élő katalógus! Aki nem látszik, nem játszik!

Tóth Wolford Erika Gyémánt Hálózatigazgató

Regenoros restartok
Előadása lezárásaként Erika és Jucika pódiumra invitált pár vezetőt, hogy az ő regenoros Restartjukról beszéljenek nekünk, hogy példaértékkel szolgáljanak és motivációként hasson elménkre. Erika! Kerekegész volt! Hálásan köszönjük!

Tóbiás Erika

Pókné Szabó Gabriella

 

Ezüst Hálózatvezető Gyémánt Hálózatvezető

Kovács Andrea

Szigeti Krisztina

Arany Hálózatvezető Gyémánt Hálózatvezető

Jankovic Sladjana Hálózatvezető

A teljesség igénye nélkül azonban meg kell még említsek még egy nevet, a Hermann-ág képviseletében Boross Ildikó Ezüst Hálózatvezetőt, aki szintén eme neves blokkban kapott szót.

Zatykó Róbert: A vevőgondozás előnyei
Rövid szünetünk után a pódiumon Zatykó Róbert Arany Hálózatigazgató egy full logikai tartalommal érkezett meg fejtágításunkra, de bevallom, én ezt imádoom! Ez kell nekem! Fókuszban a törzsvásárlók és a hálózatépítés logikai könnyedsége. Megfogott a kérdés a legelején, amit hozzánk intézett: „Ha holnaptól lezárnák a regisztráció lehetőségét, mi történne a hálózatommal?” Veled mi történne, kedves olvasó? Pánikba esnél, vagy elkezdenél gondolkodni? Mi a megoldás? A vevőgondozás! Aki már bent van a struktúrádban, ő már kész van!

Zatykó Róbert Arany Hálózatigazgató

A mélységépítés fontosága
Fantasztikus párhuzammal szemléltette két vezetői pozíció ábráját és eredményeiket. Aki csak az új regisztrációkra hajt és ilyenformán éri el az Arany Hv pozíciót, szemben egy olyan Ezüst HV-val, aki mélységet épít, és vevőgondozás jegyében kapcsolatokat ápol. A jutalék összege is igen eltérő a két esteben, és a reláció nagyobb vége az ezüst kolléga felé mutatott. Fantasztikus és élő példa az ő hálózatukból! Gondolj csak bele, kedves munkatárs, aki melletted kezd a segítségeddel egy Reg-Enor kúrát, gyakorlatilag 4 hónapig sülve-főve együtt vagytok! Vagy mégsem?? Ápold hatékonyabban a kapcsolatot! A boltcsere így már karikacsapásként fog menni. Folyománya: fényecske, majd idővel szponzorált csapattárs. Balogh Levente igen figyelemreméltó idézetével zárta blokkját: „Amennyiben nem válsz a saját terméked, szolgáltatásod állandó fogyasztójává, hagyd abba, mert nagyon rossz úton jársz!” Nincs mit hozzáfűznöm, ez az alap! Robi! Zseniális vagy!

Tóth Lali: A célod összhangban van az uralkodó gondolkodásoddal?
Tartalmas ebédkölteményünk után következett Tóth Lali Gyémánt Hálózatigazgató, „atyánk”, akinek már az első diája szmélyre szabott volt. Mit csinálsz? De tényleg, mit is? „Nem azt teremted meg a külvilágban, amit akarsz, hanem azt, aki vagy” – indította Neville Goddard örökérvényű tézisével. Nekem „bemart” ez a mondat. Nyilván dolgom van ezzel. Mi a siker? Maga a bölcsesség, megfelelő érzelni és alapintelligencia karöltve. Bölcsességskálája mentén haladva olyan kérdések merültek fel, „Megvan a célod? Összhangban van az uralkodó gondolkodásmódóddal? Elfogadod, beépíted a támogató segítséget? Kellően bátor vagy uralni a félelmeidet? Szintén kulcs a Reg-Enor! Azért regenorozz, hogy dolgozz magadon!”

Tóth Lali Gyémánt Hálózatigazgató

Az AI is megmondta…
Aki keres és kutat az talál! Persze hogy Lali kutatott! Nagyon tetszett, hogy a ChatGPT mentén kutatott. Hogyan határozza meg a mesterséges intelligencia ezt a nagyszerű üzletet, amit mi is építünk? „Az MLM egy olyan üzleti struktúra, ahol a jövedelem nem csak a saját értékesítésekből, hanem a toborzott csapattagok értékesítéseiből is származik.” A siker kulcsa pedig nem más, mint a hozzáállás. Mit írt még a ChatGPT? A sikered kulcsa a folyamatos fejlesztés, rendezvényeken való résztvétel, a folyamatos képzés, hatékony üzleti terv kialakítás, erős személyes lapcsolatik kiépítése, kerülendő a képzések elhanyagolása. Ez a gyújtózsinór!

Ami rólad szól, az nem hálózatépítés
Nem mindegy, hogy jövedelem-kiegészítésként, főállásként, vagy már mint profi vállalkozásra tekintesz a Biocom nevű üzleteddel kapcsolatban. Biztos, hogy egyre nagyobb erő kell? A minimummal az optimumért! Mi a Te legfőbb üzleti terméked? A hatásgyakorlás képessége. Nem egyedül kell csinálnod, sőt, ami rólad szól, az nem hálózatépítés. Többször elhangzott ez a mondat a két nap alatt. Automatizáld a pontgyűjtést! Nagyon tetszett a következő állítása, ez az üzlet nem a te 4000 pontodról szól, az ő 4000 pontja a te jövedelemteremtő képességed. Ismét kattanás! Aki megérti, hogy miről szól ennek az üzletnek a lényege, akkor csapattársakat toboroz maga mellé, mert ez a jövőbeni passzívjövedelem-teremtés képessége. Az üzleted kezdetén 100%-ot fektetsz be, eszközre, hogy minden új regisztrációt te szervezel le, majd ahogy telik az idő, megérted, hogy nem kell egyedül építkezni, vevőkört ápolsz, automatizálni kezded a rendszer működtetését, a személyes kapcsolódásokból üzlettársak lépnek elő és a 100%-os új regisztrációkból 10% a tiéd, 25% az állandó vásárlók aktivitása és 65% az új munkatársak indítása és a tanítás, ahol is ugyanzt az automatizmust kell neki megértenie.

Építs rendszert és automatizáld a folyamatokat!
Lali zárásként összefoglalta a lényeget. Tehát, hol tartasz most? Te választasz, most is. Az MLM-ben minden lehetséges, ez a cég fizet neked, ha itt vásárolsz (kérdezd meg a munkatársad, hogy érti ezt a mondatot?), szintenként működtesd a 4000 pontot. Építs rendszert és automatizáld a folyamatokat! Köszönjük, Maestro! Totális elmélet, de mégis érthető gyakorlati kabátkába öltöztetve.

Zárásként Erika felkérte csapattársaikat, hogy a két nap margójára inspiráló lezárásként hagyjanak pár lélekemelő magocskát részünkre.

Törköly-Ferenci Zita és Törköly József Gyémánt Hálózatvezető páros

Szabóné Gyarmati Tímea és Szabó Máté Gyémánt Hálózatvezető páros

… és félreértés ne essék, a nagy vezetőink azért vannak a papírra vésve olyan családias megszólításban, minthogy Gyuri, Erika Anyu, Jucika, Lali, Robi mert megvan a mélységes tisztelet ugyan ezen remek emberek irányába, de van még valami ami sokkal nagyobb az irányukba. A szeretet!

Néhány pillanatkép a két nap csodálatos tanító és lazító perceiből:

C:\Users\Zoli\Desktop\BIOCOM az ÉLET\Leírások\Visegrádi fotók 2023 november\Tanulás1.jpg C:\Users\Zoli\Desktop\BIOCOM az ÉLET\Leírások\Visegrádi fotók 2023 november\Tanulás2.jpg

C:\Users\Zoli\Desktop\BIOCOM az ÉLET\Leírások\Visegrádi fotók 2023 november\Tanulás3.jpg C:\Users\Zoli\Desktop\BIOCOM az ÉLET\Leírások\Visegrádi fotók 2023 november\Tanulás5.jpg

C:\Users\Zoli\Desktop\BIOCOM az ÉLET\Leírások\Visegrádi fotók 2023 november\Gálavacsora1.jpg C:\Users\Zoli\Desktop\BIOCOM az ÉLET\Leírások\Visegrádi fotók 2023 november\Gálavacsora2.jpg

C:\Users\Zoli\Desktop\BIOCOM az ÉLET\Leírások\Visegrádi fotók 2023 november\Gálavacsora Kocsis Tibi háttal.jpg

Ezeket olvastad már?