Kezdőoldal Ágak Gyakorlatias, motiváló évindítás több minősüléssel a Ferenczy-, Kónya- és Vass-ágakon

Gyakorlatias, motiváló évindítás több minősüléssel a Ferenczy-, Kónya- és Vass-ágakon

DSCN0457
A vasárnapi Biocom Évindító Startképzésnek a sikerét már a meghirdetett program alapján is borítékolni lehetett. Nem is csalódott senki, aki ott megjelent, sőt csapatunkban mindenkinek eszébe jutott valaki, akinek szintén tetszett volna, ha eljön… Ezzel a szavakkal tekint vissza Fazekas Gizike a Ferenczy-, Kónya- és Vass-ágak közös rendezvényére, egyben csinál kedvet a következőhöz. S reményei szerint akkor már azok is ott lesznek, akik az elsőről lemaradtak! Persze, a létszámra nem lehetett panasz, amely a kétszáz főt jócskán meghaladta (17-től 77 éves korig), s körülbelül a terem negyede új érdeklődőként vett részt január második vasárnapján, Budapesten. Azaz: a plusz tudás vágyával, friss Biocom tagként. Akik majd szintén hozzák az új munkatársaikat… De lássuk, hogy a Vass-ág (azon belül is a felvidéki csapat) hálózatvezetőjének szemével milyen volt az első!

Ferenczy László: fejlődésed határozza meg a jövedelmed!
Ferenczy László Arany Hálózatigazgató-temészetgyógyász, a nap házigazdája a tőle megszokott lendülettel indította a napot, egyben az évet. Most is kihangsúlyozta: zsebünk „vastagsága” és személyiségünk fejlődése nagyban összefügg! Motivációs beszédének részeként friss embereket is megszólaltatott, illetve később mindenkit, aki szót kapott. S ezekből a mini interjúkból kiderült: igencsak megéri pénzügyileg is a Biocom hálózatot építeni!

Pongrácz Sándor – a kormány mögül a vezetők közé
Pongrácz Sándor összeszedett, tartalmas előadásában elmondta, hogyan jutott el az alkalmazotti létből a hatos szintig. Részletezte, azóta hogyan látja, és most már tanítja más nézőpontból látni a világot. A buszsofőr (illetve most már: társult hálózatvezető) hálát mondott visszaszerzett egészségéért a feleségének, a Biocomnak, s persze hálózatvezetőjének, Eberhardt Hajnikának a tanításért. S ne feledjük: Sándor kilói egy jelentős részét elveszítette egy Reg-Enor kúra során…

Eberhardt Hajni Ezüst HV lett!
Eberhardt Hajnalka dietetikustól mindig sokat tanulhatunk egészségről, csapatépítésről. Szívesen hallgatjuk előadásait! Hajnika elmondta, hogy számára ez a munka örömet okoz, feltölti. Elmesélte, hogyan építi csapatát, mire érdemes odafigyelni. Az eredménye bizonyítja hitelességét: megkapta ezüstkoszorús kitűzőjét! Az avatója megható volt, szponzora, Pintér Pámer Kriszta 3 perces videóval tekintett vissza vezetővé válásának útjára. Sőt, Kriszta meglepetésként meghívta Hajnika férjét a gyermekeikkel, hogy részesei legyenek az ünnepnek. A siker attól teljes, hogy láthatóan harmonikus családban együtt, egyfelé tartanak!

Tarczy Gyula – gyakorlatiasan, felemelően
Tarczy Gyula, a Biocom kommunikációs igazgatója „mindent vitt” profizmusban az időpont-egyeztetésről szóló előadásával. Amit mondott, ahogyan mondta, látszott, hogy így is él! Gyakorlatias, alapos, lelkes, felemelő volt az előadása. Olyan rezgésszintje volt az előadásának, hogy… a tónusskálán 4-es! A teremben is magasra emelte az amúgy is megalapozott hangulatot. Olyan érzése volt az embernek, hogy megyek és ezt így most megcsinálom! Ami engem illet, már elkezdtem gyakorolni az ott hallottakat. Szívesen vennénk, ha gyakrabban eljönne közénk!

Nemcsényi András új HV tanácsai
Nemcsényi András friss hálózatvezetőt is érdemes volt meghallgatni, hogyan dolgozik. Egyszerűen, sok jó ötlettel mondta el, hogyan érte el HV szintjét Krsnyak Sándor csapatában, a Kónya-ágon. Új munkatársunknak tetszettek a tanácsai, ötletei, hogy ilyen egyszerűen ő is megpróbálja a szinteket meglépni. A lényeg szerinte: mindegy, hogy most hol tartasz, az a fontos, hogy hová akarsz elérni! És egy jó tanács tőle: a legnagyobb célok is lebonthatóak kis célokra – de ahhoz, hogy bármit elérj, el kell indulnod…

Egy profi a színpadon: Nyíri Zoltán
A záró blokkban Nyiri Zoltán profi üzleti tréner, író tanítását hallgattuk. Lehetőség volt dedikált könyveinek megvásárlására is.

Elismerések, bőven
S ami az elismeréseket illeti: a 2 – 5. karrierszintek valamelyikére lépett munkatársak (szponzoraikkal) zsúfolásig megtöltötték az előadóknak szánt helyet. S persze, a serlegek is gazdásra találtak, valamint hálózatvezetői minősülésnek is örülhettünk.

  • A (most már) Ezüst HV Eberhardt Hajnika elismert egy hatos munkatársat, Pongrácz Sándort, valamint egy hálózatvezetőt, Pap Editet, a Vass-ágon.
  • Nemcsényi András Krsnyak Sándor csapatában érte el a HV szintet, a Kónya-ágon.
  • A Vass-ág kupáját ágvezetőnk, Beta Kádár Tünde vitte el 3000 pontos lefedetlen-növekedéssel.
  • A Ferenczy-ág kupáját pedig a Gazdag Katalin vezette csapatban dolgozó Tóth Zoltán-Pálfi Rita páros vitte haza, akik rendszeresen kiérdemlik Ferenczy László elismerését.

Jó helyen vagyunk!
Egy ilyen napon olyan dolgokat hallhatunk, amit iskolában a gyerekeinknek kellene megtanítani. De aki keres, az talál! Szeretem, hogy a Biocom itt van, ahol most már 8. éve tanulhatunk felvidéki csapatunkkal olyan emberektől, akik már ott vannak, amerre mi is igyekszünk!

DSCN0459

Ferenczy László ezúttal is nagyon motiváló volt!

DSCN0461

Pongrácz Sándor nem csak az egészséget kapta vissza, hanem jövőképhez i jutott a Biocommal

DSCN0462

Eberhardt Hajni rövid előadásában most is fontos tanításokat adott dietetikusként

DSCN0467

Eberhardt Hajni és szponzora, Pintér Pámer Kriszta

DSCN0481

Ezüstkoszorús pillanat

DSCN0483

Amikor a család is osztozik a sikerben: Hajni gyermekei a kép jobb oldalán. (A férj is ott van, csak kicsi volt az optika…)

DSCN0495

Bizony, ők mind magasabb karrierszintre minősültek! (Persze, a szponzoraikkal érkeztek az elismerésre.)

DSCN0509

Tarczy Gyula előadása profi, alapos és lelkes(ítő) volt

DSCN0515

Nemcsényi András friss HV-ként is végtelenül hasznos útmutatásokkal érkezett, saját példáján keresztül

DSCN0519

Pongrácz Sándor feleségével és szponzorával együtt örül a hatos szintnek

DSCN0523

Új HV Eberhardt Hajninál: Pap Edit

DSCN0528

Nemcsényi András és szponzora, Krsnyak Sándor

DSCN0529

Új HV, kitűzővel

DSCN0538

A Pálfi Rita-Tóth Zoltán páros egyre sikeresebb: ezúttal is ők voltak a legdinamikusabbak a Ferenczy-ágon, Gazdag Katalin csapatában

DSCN0544

Nyíri Zoltán nem először tartott hasznos előadást a Biocom hálózat tagjainak

    DSCN0517 DSCN0520 DSCN0522  DSCN0531 DSCN0540

Ezeket olvastad már?