Kezdőoldal Ágak Ezúttal Debrecenben Startolt a Ferenczy-ág, a rendezvény HV avatással volt teljes

Ezúttal Debrecenben Startolt a Ferenczy-ág, a rendezvény HV avatással volt teljes

Szatmáriné Bakó Reni HV lett, szponzora, Kunné Mazsi köszöntötte


Február 19-én, vasárnap a Ferenczy-ág nagy, nemzetközi csapatai melletti, lefedetlen részében Debrecen kapta a lehetőséget, hogy megrendezzék azt a Startnapot, amely a Biocom életmód üzleti oldalát is bemutatja. Kunné Mazsi végtelen hálás utólag is azért, hogy az ő csapatuk lehetett a főszervező. A Gazdag-ág nagy tapasztalatokkal és komoly hálózatépítő múlttal rendelkező Ezüst Hálózatvezetőjének örömét csak fokozta, hogy ezúttal az ő csapatukban volt HV minősülés. Mi pedig azt köszönjük neki, hogy visszajelzésekkel és képekkel teljes beszámolót küldött az eseményről!

A főszervező szelfije mögött indul a debreceni Start

Szász Laura is köszöntötte a sok helyről érkező hálózatépítőket

Miklós Magdolna a Ferenczy-ág Szász Laura vezette erdélyi csapatát képviselte

Debrecen lett a központ egy napra
A Ferenczy-ág lefedetlen része döntően Magyarország keleti felén él, és ebből is többen hálózatvezetők Debrecenben, a Gazdag-ágon dolgozunk. Nagyon örültünk, hogy ágvezetőink is eljöttek hozzánk, és más városból érkező kedves vezetőtársainknak is, sőt, jöttek a határon túlról, még akkor is, ha hajnali 3-kor kellett elindulniuk.

Székely Zoltánné Erzsike is megosztotta tapasztalatát

Szatmáriné Bakó Reni: Szabadság, célok, egészség, pénz – és még mennyi minden!
Mint új HV, Szatmáriné Bakó Reni lett a házigazda, és igazi vezetői mentalitással vállalta és oldotta meg a rábízott feladatot. S hogy háromgyerekes anyukaként mit jelent számára a Biocom? A szabadságot, a célokat, a pénzt, az egészséget, valamint személyiségfejlődést, tanulást, kapcsolatokat, barátokat. – Imádom, hogy én osztom be az időmet, hogy bárhol tudok dolgozni. A családdal minőségi időt tudok tölteni. Rengeteget tanultam, mióta itt vagyok a Biocom családjában. Olyan dolgokat, amit máshol nem mondanak el, pedig nagyon fontosak a mindennapjainkban. Ezért nagyon hálás vagyok Ferenczy Lászlónak, a tanításainak, a segítségének. Rengeteget emlegetem otthon is a családnak, és nagyon sok minden van már, amit a gyerekeknek is sikerült átadnom. Vannak álmaink, céljaink, és a Biocom segítségével tudom, hogy meg is fogjuk valósítani – fogalmazott.

Deákné Tóth Erika is mikrofont kapott

Milyen partner a Biocom?
Reni kicsit személyesebbre szabva mesélt, mit jelentett az ő életükben a Biocom, hogyan fedezte fel az üzleti oldalt, és hogyan is néz ki a rendszer, hogyan lehet benne előre haladni. Ha már előre haladás, akkor itt következett az ő elismerése is, hiszen a január hónapban harmadszor is megvédte a HV szintet.

Az elismerések is a nap részei voltak

Moderátorként is megállta a helyét

Mire kaptál megoldást?
Mint tudjuk, a Biocom életmód alapja a 100%-os termékhasználat. Nagyon sok terméktapasztalat gyűlt már össze a csapatban. A „mire kaptál megoldást?” kérdésre igyekeztünk többfélét is bemutatni, és szívesen osztották meg velünk a tapasztalatokat a jelenlévők.

Hálózati születésnap
Ebben a részben ismét ünnepeltünk, hiszen Ferenczné Évike HV társunk négygyerekes anyukaként és 10 unoka mellett is már 20. éve, hogy kitartóan viszi a Biocom hírét.

Ferenczné Évikét Kádárné Virág Julianna köszöntötte huszadik hálózati születésnapján

Ferenczy László: Egyszeri, megismételhetetlen csoda vagy!
A kávészünet után águnk névadója, Ferenczy László előadása következett. Aki már egyszer is végighallgatta, tudja, hogy lenyűgöző az a rengeteg tudás, ami a Laci előadásait jellemzi. Csak úgy sercegtek a tollak, és az előadás végén záporoztak a kérdések.

Ferenczy László előadásáért sokan voltak hálásak

Ezüstösödés
A nap zárásaként az én előadásom arról szólt, hogyan is dolgozunk a csapattal online és offline, hogyan építjük a hálózatot, és milyen élményekben van részünk a munka folyamán. Azzal, hogy ismét lett egy hálózatvezető a csapatomban, Ezüst HV szintre minősültem, és ezzel az előadással zártuk a debreceni Startrendezvényünket.

Csajos kép a szünetben

Hogyan látta mindezt az ágvezető, Gazdag Katalin?
„Szeretettel köszöntöm az új hálózatvezetőt, Szatmáriné Bakó Renátát a Kun-csapatból, aki felkészülten, kedvesen, szeretettel vezette végig a Startnapunkat. Élmény volt látni, mennyit változott a gondolkodásmódja, a vállalkozásához fűződő viszonya, hogyan változtak a céljai, és a megvalósításának eszközei. Gratulálok! Csodás sikert értél el! Szeretettel köszöntöm Reni hálózatvezetőjét, az Energikus Anyukát, Kun Mihályné Mazsit, aki Ezüst Hálózatvezető szintre lépett. Kiváló vezetővé érett, csapatát remekül vezeti, tanítja, rendszerben gondolkodik, önálló és kezdeményező, példásan megoldja, elé megy a feladatoknak. Lendületes előadásában megmutatta, hogy milyen értékek mentén éli a Biocom üzletet és Életmódot. Sikeressé teszi a csapatát, fejleszti önmagát, olvas, tréningeken tanul, minden vecsési képzésen aktívan jelen van, megújítja a munkáját. Egyaránt ott van az online és offline módszerekben is. Gratulálok, Mazsi! Irány az Arany! 20 éve tagja a hálózatnak Ferencz Józsefné Évike, Kádárné Virág Julika köszöntötte őt. Évike Hálózatvezetőként dolgozik Fülöpön, küldetésének érzi, hogy tanítsa, segítse az embereket az egészségre, előadásokat szervez, aktívan vesz részt a hálózati munkában. Ferenczy László életépítő tréner, felsőbb ágvezetőnk csakúgy gurítgatta lefelé a 20 forintosokat, világossá tett tévhiteket, segítséget adott átlátni a szitán, s főként ahhoz, hogyan vegyük kezünkbe az egészségünket, az életünk irányítását. A Biocom, mint eszköz megadja neked mindkettőt, ehhez kell a döntésed és a szisztematikus megvalósításod. Megkapsz hozzá minden tudást, hogy sikeressé válj, a többi rajtad áll, hogy beleállsz-e vagy kifogásokat keresel.”

Hálózatvezetős fotó, sok országrészt felölelve


S hogyan érezték magukat az új emberek?

Birki István: Sok gondolatot indított el
Nagyon jól éreztem magam az előadáson. Érdekes dolgok hangzottak el. Elindított bennem sok gondolatot, és szeretnék én is olyan szintre érni mint te, Reni, a vezetőm.

Birki Istvánné: Még jobban értékelem az életem
Én nagyon jól éreztem magam, szuper kis csapatot ismerhettem meg. Ez után a nap után még jobban át értékeltem az életem. Több figyelmet szenteltek az egészséges életre, pozitív gondolkodásra.

Schweiczer Nóra: Tartalmas és színes
Nagyon tartalmas és színes előadást hallhattunk. Az emberek életére, egészségére, környezetére fókuszáló tudását bővítette.

Horváthné Erdős Zsuzsa: Lenyűgözött
Nekem ez volt az első, hogy Ferenczy Lászlóval találkoztam. Lenyűgözött az ő tudása. Mindig jól érzem magam a rendezvényeken, és sokat tanulok. Köszönöm Kunné Mazsinak a sok-sok segítséget, Reninek pedig gratulálok!

Kerekes Eszter: Fantasztikus nap
Elmondhatatlanul köszönöm Neked ezt a fantasztikus napot! Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a rendezvénynek/konferenciának!

Koszorusné Albert Emőke: Teljes feltöltődés
Nagyszerűen éreztem magam a vasárnapi Startnapon! Teljes feltöltődést nyújtott számomra, csupa mosolygó, energikus emberrel, valamint nagyszerű, segítőkész, szakmailag maximálisan felkészült előadóval! Nagyon örülök, és köszönöm, hogy a részese lehettem!

Nagy Renáta: Erőt merítettem
Jól éreztem magam a Biocomos rendezvényen. Életem fontos szakaszához érve a hallottakból sok erőt merítettem a célom megvalósításához. Köszönöm a meghívást, és várom a következő találkozást!

Legközelebb május 13-án lesz Debrecenben hasonló képzés.
Írd be a naptáradba! S legyen ennek prioritása!

Kunné Mazsi zárta a napot, Ezüst Hálózatvezetőként

Köszönet és gratuláció Gazdag Katalin ágveztőtől a sikeres szponzorálásért és a szervezésért

Ezeket olvastad már?