Újabb értékes nap a Benczúr Hotelben a Focus Day keretein belül. A Ferenczy-Vass-ág szakmai napján fergeteges napon töltődhettek tudással július 14-én. A termékeken keresztül az üzleti lehetőségre koncentráló budapesti rendezvényről Pongrácz Sándor hálózatvezető küldött rövid visszapillantót.
Sokan szavaztak a fejlődésre
Már a gyülekezésnél látszott, hogy sokan választják a tanulást, a fejlődést, hiszen folyamatosan gyarapodott a létszám. Kezdésre megtelt a terem, s házigazdaként a mindig kedves Beta Kádár Tünde ágvezető lelkeket simogató szavakkal megnyitotta a napot.
Gazdag Katalin ismeretterjesztő előadása
A céges bemutatás után az első előadó a Gazdag-ág elismert szakmai vezetője, Gazdag Katalin ezúttal természetgyógyászként repített bennünket magasságokba, valóban gazdag tudását elénk tárva. Ámulattal hallgattuk érthető, megfontolt, tökéletes hanglejtéssel megkomponált előadását.
Szintlépések, kitűzővel
Németh Andrea kitűzős hálózatvezetővé vált a Beta-ágból, az ő beszámolóját is örömmel hallgattuk. Sok sikert kívánunk a továbbiakban neki! Aztán további szintlépések és elismerések ragadtatták tapsra a hallgatóságot. A szünetben volt miről beszélgetni, jó volt újra találkozni barátainkkal, munkatársainkkal.
Követendő példák Szlovákiából
Szünet után a felvidéki Pálfi- Kis-ág két Ezüst hálózatvezetője, Czékus Mónika és Monka Éva avatott be minket töretlen fejlődésük kulisszatitkaiba. Czékus Mónika előadása könnyeket csalt a szemünkbe. Monka Éva nagyszerű, lelkesítő beszámolója után gondolhattuk úgy, hogy ennek a prezentációnak méltó helye lenne az őszi, nemzetközi nagyrendezvényen is. Nem véletlenül volt vastaps a jutalma!
Ferenczy László is tanított
A második szünetben megérkezett arany igazgatónk, a mindig elegáns, magabiztos, barátságos, velünk mindig legjobb tudását megosztó csodálatos ember és szakember, Ferenczy László, az Egészségkönyv szerzője. Mostani előadásával újból feltette a koronát a napunkra!
Folytatás augusztusban
Varázslatos nap volt, egy percig sem unatkozott senki. Folytatás augusztus 11- én. Várjuk!