Kezdőoldal Ágak Egy nap a lendületes üzlet hevében – Starttalálkozót szervezett a Czentlaki-ág

Egy nap a lendületes üzlet hevében – Starttalálkozót szervezett a Czentlaki-ág

A Czentlaki-ág Starttalálkozójának elégedett résztvevői

Izgatott, várakozással teli napra érkeztek Szigetszentmiklósra, a Gastland Hotel nagytermébe a Czentlaki-ág tagjai, hisz minden hónap első vasárnapja az üzleti Starttalálkozó jegyében telik. Viszont november 6-án valami más is volt a levegőben… Nagy volt a készülődés, több mint 100 vendég érkezését várták a szervezők. Ennyi pozitív ember: hihetetlen energia! Nincs két egyforma rendezvény, Start pedig pláne, mindig kapnak valami pluszt, újat. A nap egyik ajándéka volt, hogy Ferenczy László Arany Hálózatigazgatót hallgathatták élőben. Fehérné Dani Melinda ­– jelenleg ötös karrierszintű munkatárs – az elhangzott gondolatokat érzésein átszűrve színesen tálalja a tartalmas napról.

Egy színpadon orvos és természetgyógyász
Különösen izgatott várakozással vágtunk bele a napba, mint egy kisgyerek. A ritka pillanatok egyike, hogy Ferenczy László Arany Hálózatigazgatót személyesen hallgathatjuk. A találkozó háziasszonya pedig dr. Pollák Éva gasztroenterológus főorvos, gyermekgyógyász volt, aki most egy más „szerepben”, Biocom vezetőként, üzletasszonyként vezette le – természetesen felkészülten, szellemesen, mindenre odafigyelve – a számára is fontos rendezvényt.

Ágvezetői elismerések
Kezdésnek az egyik legjobb részbe csaptunk bele, érezhető volt, ahogy a hangulat fokozódik. Arany Hálózatigazgatónk, Czentlaki Zoltán celebrálta az elismerések blokkot. Elismerés, talán furcsán hangzik sokak számára, hisz ilyen a hétköznapi életben nincs, hogy minden hónapban az előző havi eredményeket a vezetők elismerik.

Kiricsi Katalin hatos vezető lett

  • Elsőként Bella Anita hálózatvezető ismerte el munkatársát, Kiricsi Katalint, aki 6-os szintű munkatárs lett, s a Bella csapat oszlopos tagja.

Kati elmondta, hogy milyen fontos számára a közösség ereje, a csapatmunka és az, hogy a mai világban az egészség mennyire felértékelődött.

Nagy Katalin már kitűzős HV

  • Nagy Katalin – aki 6 hónapon keresztül teljesítette a vezetői szintet –, átvehette Ezüst Hálózatvezetőjétől, Krokker Sándortól a méltán megérdemelt aranykitűzőt a cég elismeréseként.

Sándor elmondta, hogy mindenkinek ilyen munkatársat kíván, mint Katalin, mert amit Ő egyszer megígér, ahhoz tartja magát és teljesíti is azt, függetlenül a körülményektől. Nagyon megható volt a pillanat, amiben részünk volt.

Nagy Katalin arany kitűzőt kapott

Bella Anita jubilált
Jubileumot is ünnepeltünk, Beatrix hálózatigazgató asszony köszöntötte Bella Anitát, aki épp 10 évvel ezelőtt – egészségügyi okok miatt – csatlakozott a Biocomhoz. Akkor még nem is sejtette, hogy évekkel később a pandémia hatására üzletet is fog építeni…

Hetven felett is fiatalos Gaál Ildikó
Az elismerések blokk a 70. születésnapját ünneplő Gaál Ildikó Ezüst Hálózatvezető ünneplésével zárult, akinek nagyon sokat köszönhetünk, hisz nélküle ez a közösség nem lehetne itt. A csupaszív, fiatalos nyugdíjas, aki 16 évvel ezelőtt azon a bizonyos velencei úton találkozott ágvezetőinkkel.

Gaál Ildikó ágvezetői köszöntése

 

Krizsán László friss szemléletmóddal mutatta be a hálózat háttércégét

A cég, ahová tartozunk
Teljesen új megvilágításban mutatta be Krizsán László Arany Hálózatvezető a céget. Lendületes, fiatalos, letisztult, tapasztalatokkal színesített előadása sokunk számára igen tanulságos volt. Átszőtte saját vonatkozásokkal is, hogy mit jelent Krizsán Lászlónak a Biocom, mint üzlet. Kiemelte, hogy megbízható, családbarát vállalkozás, mellyel minőségi életet teremthet családjának és mindez még örökölhető is.

Könyves felépítés a vendégelőadónak
A kávéillatú csacsogós szünet után következett vendégelőadónk, akit nagy izgalommal vártunk. Mielőtt átadta volna a csapatnak gondolatait, meglepetésként Jámbor Gábor, Lakatné Ficzay Rita természetgyógyászok, valamint Demeterné Buzás Katalin Ezüst Hálózatvezető osztották meg építő gondolataikat a szerző előadása előtt az Egészségkönyvről, mint kincsről, ami a kezükben van.

Ferenczy László szinte mintha személyesen szólt volna mindenkihez

A szünetben is népszerű volt Ferenczy László

Üzenetek Ferenczy Lászlótól
És eljött a várva várt perc, amikor Ferenczy László Arany Hálózatigazgatót, természetgyógyászt, életépítő trénert hallgathattuk a „Miért a Biocom?” kérdéskörében. A feszült figyelemmel átszőtt csendet – a légy zümmögése helyett – a toll és a papír sercenése törte meg, mindenki szorgalmasan jegyzetelt. Mindeközben előadónk, Ferenczy László a maga természetességével és közvetlenségével bejárta a termet, és ezzel úgy éreztük, hogy mindannyiunkhoz személy szerint szól.

Mit ér holnap a tegnapi tudásod?
Központi téma volt az ÉN fontossága. „Ki vagyok Én? Minden belőlem indul ki, ismerd meg Önmagad! – hangoztatta. És: „a tudatlanság nagyon drága” – hangzott el szintén Ferenczy Lászlótól. Rámutatott az emberi kapcsolatok fontosságára, a közösség erejére. Küldetésének tekinti, hogy átadja tudását minél több embernek. Ismételten rávilágított arra, hogy felgyorsult világban élünk. Ha nem cselekszünk, és nem teszünk semmit, akkor „a tegnapi tudásunkkal holnap a tegnapelőtti életszínvonalon fogunk élni!” Ferenczy László gondolatait, tanítását óriási taps fogadta az előadása végén.

Czentlaki Zoltán és Beatrix a vendégelőadó Arany Hálózatigazgató párossal, Ferenczy Lászlóval és Szász Laurával

Szász Laura két évtizede ismeri és használja a termékkört, hitelesen szól az életmódprogramról


Szász Laura: Érték a Biocom Életmódprogram
Ki más tudná azt a témát hitelesebben átadni nekünk, mint Szász Laura, Ferenczy László társa, aki 20 év tapasztalatával mesélt a Biocom nyújtotta életérzésről. Laura már 19 évesen látta, milyen értéket képvisel a cég. A csodálatos termékek erejét elsőként a szülein keresztül tapasztalta meg. Sziporkázó előadásmódja, „kislányos bája” lenyűgöző volt, ahogy mesélte történeteit teljes átéléssel. Rávilágított bennünket, hogy a Biocom Életmódprogram életünk minden területéhez társítható.

Ünnepre várva
Karácsony közeledtével fantasztikus ajándékötleteket adtak hálózatvezetőink, nem csak kezdő a Biocomosoknak, hanem a család minden tagjának. Melléfogni nem lehet velük!

Sok embernek van szüksége ránk
A Biocom küldetése mindannyiunk küldetése. Életérzésüket és gondolataikat a küldetéssel kapcsolatban ágvezetőink Bea és Zoli osztotta meg velünk. egészségre, jövedelemre, lehetőségre, jövőképre mindenkinek szüksége van. Jó érzés ezzel a tudattal végezni a munkánkat, hisz a világon sok embernek szüksége van ránk!

Dr. Pollák Éva háziasszonyként is kitűnően teljesített


Zárásként a tónusskála legmagasabb fokán
Dr. Pollák Éva megkérdezte azokat a munkatársakat, akik először vettek részt Startrendezvényen, ki milyen érzéssel távozik, mit kapott a mai nap során? A megkérdezettek örömmel osztották meg gondolataikat, mi pedig nyitott szívvel és füllel hallgattuk őket. Majd a nap háziasszonya összegezte a tartalmas rendezvényt, felhívta a figyelmet a hónap eseményeire, mikor találkozhatunk ismét online és offline egyaránt. Majd búcsúzásként átadta jókívánságait: „térjetek haza a Biocom hírével!”

Csodálatos nap
Csodálatos nap, csodálatos emberekkel, sok-sok mondattal, ami építi életünket, személyiségünket. Hálásak vagyunk férjemmel együtt, hogy ilyen közösség tagjai lehetünk. A Czentlaki-ág szlogenjével köszönnék el tőletek: „Nincs más hátra, mint előre!”

 

Ezeket olvastad már?