Kezdőoldal Ágak Bio Klub, Biocom, Debrecen

Bio Klub, Biocom, Debrecen


A debreceni-ág tagjai egy ideje a budapesti Start képzések és ágtalálkozók állandó résztvevői, ahol a nagyobb közösség tagjaiként töltődnek és kapnak első kézből információkat. Ugyanakkor szűkebb hazájukban is szerveznek találkozókat, melynek viszonylag új keletű elnevezése: Bio klub. Sejthető, hogy a Biocom termékpalettája van a középpontban… Az ötlet életképességét visszaigazolja, hogy a találkozó most már rendszeres, egyre nagyobb létszámmal, vendégkörrel. Az egyik utóbbi alkalom vendége Ferenczy László volt, amely jelzi, hogy a felső vezetők is „észrevették” a kezdeményezést, és jó szívvel (jelenléttel) támogatják. A Gazdag-ág egyik elkötelezett vezetőjének, Kunné Mazsikának a beszámolója következik az ügy kapcsán. További sok sikert a növekedéshez, minden szempontból! (Alul pedig a következő, február 6-i alkalom tervezet programja.)

Légy a vendégünk!
Egyik jó hangulatú nyári délelőtt, vezetői összejövetelen, egy ellazult pillanatban fogalmazódott meg a kérdés: hogyan kellene a vásárlóink kedvében járni? Ekkor pattant ki a fejünkből: lássuk vendégül őket!
Nosza, a gondolatot még több ötlet segítette és megszületett az új kezdeményezés, a BIO-KLUB, mely szeptember óta minden hónapban várja a fogyasztókat (is). Helyszínéül az Ametiszt Selfness és Rekreációs Oktató Központ egyik termét választottuk, amely színvonalas, de mégis családias, kedves közeget biztosít az összejövetelünknek.

Kóstold, ismerd, szeresd, használd!
Fő gondolatunk, hogy a termékeket megismertetve akár régi felhasználó, akár új biocomos társunk átlássa a termékpalettát, kedvet kapjon, ha még nem ismeri, és mivel mindig van kóstoló, rengeteg új tapasztalattal, gondolattal indulhasson haza. Emellett az élmény mellett igyekszünk gyógyítóink segítségével tanácsokat adni, tapasztalatokat cserélni, és legutóbbi rendezvényünkön felsőbb vezetőnket, Ferenczy Lászlót is vendégül láthattuk, akinek gondolataira nagyon sokan kíváncsiak voltak. Meg is töltöttük a termet, még határon túlról is átjöttek vezető társaink és vendégeik.

Aktualitások, fejlődéssel
Mindig van olyan aktuális témánk, amit az adott hónap köré fonunk, karácsony előtt még ajándékoztunk is… A rendezvény végén pedig mindig marad idő a kötetlen beszélgetésekre, saját kérdésekre, hiszen van, aki gyógyulni szeretne és van, akit az üzleti lehetőség érdekel. Kezdeményezésünk immár beépült a debreceni csapat havi rendjébe és ennek már üzletileg is érezhető a hatása.

Munkatársaink véleményei is ezt igazolják:
– Megerősítést kaptam, hogy jó helyen vagyok!
– Fantasztikus, élményszerű előadások, jó hogy itt voltam!
– Csinálni kell, erre a lehetőségre mindenkinek szüksége van!
– Sokat tanultam!
– Már várom a következőt!!!

Ezeket olvastad már?