Az egybehangzó vélemények szerint egyszerre ünnepélyes, felemelő, inspiráló, másrészt információkban is gazdag volt a Ferenczy- és Vass-ágak közös évzárója. A hagyományos esemény – melyet a budapesti Hotel Benczúrban tartottak advent első napján – a szokott módon évnyitó is volt, de egyben tökéletes alkalmat adott a záruló esztendőben kiemelkedőt teljesítő munkatársak nyilvános elismerésére. Pántya Sándor, a Gazdag-ág hálózatvezetője fantasztikusan vezette le azt a napot, melynek az előadói is ragyogóak voltak. Dr. Szakács Piroska a Biocom termékek jótékony hatásait részletezte, Engel Károly a Biocom szaloncukrokat mutatta be, Ferenczy László az új termékekről beszélt (Z-Guard, Mental Clarity), Vass Oszkár a cégről és a 2024-es TOP 10 termékekről prezentált, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna pedig a jövőképről tartott inspiráló előadást a munkatársaknak. Szász Laura az összes szereplő és minden ágtag munkáját hálásan köszöni, és miután alább összefoglalja a kiemelkedő elismeréseket, átadja a szót a munkatársaknak.
Elismerések
Az ágvezetés igyekezett mindenkire is mindenre figyelni. Ennek jegyében:
- minden hálózatvezetőnknek megköszöntük az elkötelezett vezetői munkájukat,
továbbá elismerést kaptak a szakemberek, gyógyítók, akik mind hálózatot is építenek:
- Eberhardt Hajnal dietetikus, valamint
- Gazdag Kati,
- Kádárné Virág Julianna és
- Simon Anikó természetgyógyászok.
Köszönet az ágvezetőknek
Vass Oszkár és Zsuzsanna ágvezetőknek megköszöntük ágvezetői munkájukat. Végtelenül hálásak vagyunk értük, amibe belekezdenek, 100 %-an beleteszik magukat, legyen az rendezvényszervezés, infózás, bálszervezés…
Hálózatvezetőt neveltek
Azoknak, akik minimum egy hálózatvezetőt kineveltek 2024-ben, kupával köszöntük meg munkáját:
- Volenticsné Baji Mária,
- Beta Kádár Tünde,
- Gazdag Kati,
- Varga Edit,
- Győrfi Erika,
- Kiss Enikő,
- Ileana Enache.
Példaértékű csapatépítő, proaktív rendezvényszervező munkát végeztek
A Vass -ágban:
- Vörös-Kovács Katalin
a Ferenczy-ágban:
- Kunné Mazsi
- Miklós Magdolna, aki Romániában vezeti csapatát. Román, magyar nyelven szervezett online és offline rendezvényeket egész évben melynek meg lett az eredménye. Csapata pontforgalmát megduplázta: 15.000 PÉ-ről 30.000 pontra, alatta Kiss Enikő hálózatvezető megnégyszerezte pontforgalmát, alatta lett Ileana Enache új hálózatvezető – aki a céges Nyári Kihívást végig csinálta, és Ileana alatt is lett egy új hálózatvezető, Aurenta Craciun.
Ezüst Hálózatvezető lett a Vass-ágban:
- Volenticsné Baji Mária.
Gondolatok a rendezvényről:
Pintér-Pámer Krisztina: Hálásak vagyunk, mert ez a szakmai fejlődés mellett az emberi megbecsülés tere is
Hálás szívvel zárult az év, lendülettel indult az új. Vasárnap csapatunk számára egy különleges nap volt, hiszen évzáró és egyben évindító képzésen vehettünk részt. Ez az alkalom nemcsak a tanulásról szólt, hanem arról is, hogy együtt ünnepeljük az elmúlt év sikereit és megalapozzuk az új célokat. Különösen hálásak vagyunk csodálatos mentorainknak, vezetőinknek és munkatársainknak, akik nélkül ez a fantasztikus közösség nem lenne. Fantasztikus érzés volt, hogy közel ötvenen voltunk a csapatunkból. Ez a hely nemcsak a szakmai fejlődés, hanem az emberi megbecsülés tere is. Jó érzés tudni, hogy itt elismerik és értékelik a munkánkat, és még nagyszerűbb, hogy mi is elismerhetjük fantasztikus munkatársainkat. Külön gratulálunk Eberhardt Hajnal, Varga Edit és Györfi Erika kiemelkedő vezető munkatársainknak, akik az elmúlt időszakban rendkívüli fejlődést értek el, és ezzel példát mutattak az egész csapat számára.
Beta Tünde: Felejthetetlen nap egy fantasztikus év végén
Egy fantasztikus évet zártunk vasárnap a Ferenczy-Vass-ág évzáróján, és hálás vagyok, hogy egy ilyen kivételes közösség tagja lehetek. Különösen büszke vagyok Fazekas Gizella vonalán a Pálfi-Kis-ág vezetőire, Katalinra és Gergelyre, akik idén elérték az Ezüst Hálózatigazgató szintet, és több mint 180 ezer pontos csapatot irányítanak. Nagyszerű csapattal, vezetőkkel dolgoznak! Büszke vagyok Pintér Pámer Krisztinára és Pintér Istvánra, valamint az ő csapatukra, akik közel 100 ezer pontos hálózatot vezetnek kiváló vezetőkkel.
Minden hálózatvezetőmnek szívből gratulálok, és külön elismerés illeti az új hálózatvezetőket is, akik lendületesen haladnak előre céljaik felé. Eberhardt Hajnal gyógyító munkatársunkért végtelenül hálásak vagyunk a Pintér-ágból, aki idejét nem kímélve tanítja a csapatunkat és az egész ágat. Hálás köszönet illeti águnk vezetőit, Ferenczy Lászlót és Szász Laurát, valamint Vass Oszkárt és Vass Szombatfalvi Zsuzsát a kivételes szervezésért! Ez a nap mindannyiunk számára felejthetetlen marad!
Gazdag Kati: Töltekezünk ebből az ünnepnapból
Felemelő élmény volt a vasárnapi ünnepi képzésünk. Kiemelkedő munkánkért Ferenczy Lászlótól és Szász Laurától vehettünk át elismeréseket. A csapatunkból szakmai elismerést kapott Kádárné Virág Julianna, valamint jómagam, Gazdag Kati, szintlépésért Kerekes Eszter, különdíjat kapott Kunné Mazsi. A nap levezetője is a mi csapatunkból volt: Pántya Sándor. Szeretettel gratulálok, örömteli nap volt, ebből töltekezünk, s további sikereket érünk el!
Pántya Sándor: Tartalmas, ünnepélye, inspiráló nap volt
Különleges élmény és megtiszteltetés volt, hogy házigazdája lehettem az ünnepi évzáró rendezvénynek. Köszönöm a felkérést a szervezőknek! Igazán tartalmas és ünnepi hangulatú nap volt. Rengeteg hasznos információt kaptunk a szakmai előadóktól, inspirációt az elismerésekből. A szaloncukor kóstolónak köszönhetően, a szokásosnál is jobb szájízzel zárult a találkozó. Örülök, hogy részese voltam napnak!
Ferenczy László és Szász Laura: Nagyon büszkék vagyunk az erdélyi csapatunkra is!
Erélyben, Miklós Magdolna csapatában is megrendeztük december 7-én az ünnepi évzárót Désen (Románia). Közel 40 fővel tartottuk meg az évzárót román nyelven. Magdolna csapata fantasztikus évet tudhat magáénak, 2 új hálózatvezető született Kiss Enikő csapatában:
- Ileana Enche és
- Aurenta Craciun,
egy nyári versenygyőztes: Ileana Enache, aki a romániai céges autót is vezethette 1 hónapig,
- Kiss Enikő is vezethette egy hónapig a felmatircázott autót.
Elismerést kapott
- Miklós Magdolna kiváló csapatmenedzselési munkájáért,
- Kiss Enikő és
- Ileana Enache hálózatfejlesztési munkájukért.
Nagyon büszkék vagyunk Magdolnára, aki hittel, kitartással, elköteleződéssel vezeti csapatát. Magdi tudja, hogy a tudás hatalom és sokat invesztál tudásába és erre tanítja vezetőit is. Gratulálunk nekik szeretettel!
Kádárné Virág Julika: Ez az a hely, ahol lelkesedést, lendületet kaphatunk
Élmények, benyomások az évzáró, évindító Biocomos rendezvényről. Számomra mindig meghatározó élmény egy-egy ilyen rendezvény! Találkozni a barátokkal, munkatársakkal, meghallgatni, kinek miben segítettek a termékek, ki milyen üzleti sikereket ért el, és hogyan csinálta, az mindig lelkesedéssel, örömmel tölt el! Különösen élveztem a szakmai előadásokat, ismét sokat tanulhattunk Lacitól, aki bemutatta nekünk többek között a két új terméket, a Zombi-Guard-ot, aminek a neve első hallásra nekem elég ijesztőnek tűnt, de az előadás után „megvilágosodva” úgy gondolom, egyedülálló a piacon, és nélkülözhetetlen az egészégünk megőrzése érdekében. Hasonlóan a Mental Clarity, amit az „agy vitaminjának” is neveznek. Már el kezdtem szedni mindkettőt, hogy saját magamon is megtapasztaljam rendkívüli hatásukat!
Nagyon értékesnek tartottam dr. Szakács Piroska előadását, aki egyszerűen, közérthetően elmesélte, milyen alappillérei vannak az egészségünk fenntartásának. Beszélt többek között a tiszta vízről, a méregtelenítésről, a bélflóra regenerálásról. Egy remek rendszerező előadást hallottunk arról, hogyan tarthatjuk fenn egészségünket, mikor, milyen termékeket hívhatunk segítségül, nem hagyva figyelmen kívül a lelki tényezőket sem! Ez az a hely, ahol mindenki lelkesedést, lendületet kaphat, és sok hasznos információval térhet haza akár az egészségét szeretné javítani, akár a pénztárcáját gazdagítani!
Medvegyev Dorka: Jó helyen vagyunk mi itt, ebben a csapatban
December elsején került megrendezésre a Ferenczy-Vass-ág évzáró ünnepsége. A házigazda Pántya Sándor volt, aki laza eleganciával konferálta fel a nap eseményeit. Számos inspiráló, lélekemelő elismerést és előadást tapsolhattunk meg. A nap elismerésekkel indult, és ez már önmagában megalapozta az emelkedett hangulatot. Elsőként a Vass ág-kiválóságait ünnepelhettük meg. Vass Oszkár és Vass Szombatfalvi Zsuzsa, valamint Beta Tünde és Kolos, Pintér István és Pintér Pámer Krisztina méltatták kiválóságaikat. Természetesen Ferenczy László és Laura is ajándékkal ismerte el közvetlen csapatuk legjobbjait. Számomra mindig új megerősítést jelent a sok dicsérő szó, jól esik látni, hogy itt tényleg bárki lehet sikeres. Akár még én is. A tapasztalatok minden alkalommal bizonyságot adnak arról, hogy igen, jó helyen vagyunk mi itt ebben a csapatban, kiválóak a termékek, és remek szakértői gárda segíti az egészséges életmód felé vezető útra lépőket. Számomra a nap fénypontját dr. Szakács Piroska előadása jelentette. Magával ragadó, információdús prezentációt láthattunk tőle. Sok olyan ismeretet hallhattunk, melyet mindenképpen érdemes magunkkal vinnünk, és megosztanunk másokkal is. És ki ne szeretné a csokoládét? Lehet kerek, vagy lukas, töltött, vagy belga csokis, Engel Károly mindig tudja, melyik számunkra a legegészségesebb. Ezúton is köszönöm neki, hogy mindig gondol ránk, hiszen most is volt alkalmunk előadása után szaloncukorral töltött zsebbel hazatérni. A nap zárásaként Ferenczy László beszélt nekünk a tőle már oly nagyon megszokott szenvedéllyel és lendülettel. Sokszor hallottam már az előadásait, de minden alkalommal találok új információt, és gyakran előfordul, hogy már ismert témákat érint egészen más nézőpontból. Végtelenül hálás szívvel gondolok erre a remek eseményre. Sok élmény, kellemes hangulat, jó közösség az ismérve ennek a csapatnak. Örülök, hogy ide tartozhatok. Találkozunk 2025. január 12-én vasárnap a Focus Dayen a Benczúrban. Addig is jó pihenést, áldott ünnepvárást kívánok mindenkinek!
Németh Róka Andrea hálózatvezető: Tanulságos és hasznos nap, elismerő és szerető közegben
Nagyon jól éreztem magam az évzárón! Tavaly még egyedül voltam, most pedig 7 munkatársam kisért el, ami nagyon jól esett. Nagyon szuper, összetartó csapatot sikerült összekovácsolni, amire nagyon büszke vagyok! Minden rendezvény nagyon tanulságos és hasznos, mindig rengeteget tanulok szakmai és önismereti, ületi téren. Az évzáró pedig különösen nagy helyet foglal el a szívemben, mert ezen mindig azt érzem, hogy jó helyen vagyok. Elismernek, szeretnek, támogatnak! Egy nagy család! Köszönöm szépen, hogy ilyen szuper vasárnapot hoztatok össze! Nagyon hálás vagyok, hogy a Ferenczy-, Vass-, Beta-ág tagja lehetek!
Máthé Marcsi: Ünnepélyes külsőségek, ütős programmal
Köszönet és hála az ünnepélyes évzáró rendezvényért! Csapatomból velem együtt heten vettünk részt, büszke vagyok rájuk, hogy az év végi hajtás ellenére csatlakoztak. Ünnepi volt maga a terem is, kifejezetten látványosan mutatott a HV borok kihelyezése (magam is köszönöm). Mindannyiunknak nagyon tetszett a program, ütősek voltak az elhangzott terméktapasztalatok. Szívet-lelket melengetően hatott a mottó: „Egyedül keveset tudunk tenni, de együtt sokkal többre vagyunk képesek”. Különösen, amikor Zsuzsa a terebélyes cseresznyefa fotójával ezt még külön szemléltette. Dr. Szakács Piroska előadása – a sok-sok gyakorlati tapasztalattal megtűzdelve – lenyűgözött bennünket. Volt, akinek eközben tudatosodott, hogy mi lehet megoldás a problémájára. A szaloncukrok gyártóját lelkes érdeklődéssel hallgattuk és tisztelettel javasoljuk, hogy jövőre a webshopban a 3 féle ízből legyen kapható ünnepi válogatás ajándékdoboz is. Csapatom nevében köszönöm az együttlétet, a közös élményt! Varázslatos ünnepi pillanatokat kívánok!
Szatmáriné Bakó Renáta: Lenyűgöző volt a nap ereje
Fantasztikusan inspiráló élmény volt! Az újabb sikertörténetek meghallgatása és a példamutató emberek megismerése nemcsak motivációt adott, hanem új célokat kitűzni a következő évre. Az esemény energiája és közösségi ereje lenyűgöző, hiszen itt valóban érezhető, hogy mindenki segíti a másikat a fejlődésben. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy jöjjön el, mert itt nemcsak a szakmai, hanem az emberi oldal is rengeteget adhat!
Kerekes Eszter 4. szintű munkatárs: Megtaláltam a szabadságomat ebben az összetartó csapatban
Részemről elmondhatatlanul jó volt azt megtapasztalni, hogy a Biocom munkatársait a cég tulajdonosai elismerik, értékelik és megjutalmazzák a munkájukat. Az, hogy mindenki szeretetteljesen, illedelmesen köszön, a számára még olykor először látott embertársának, számomra örömöt okoz. Egy összetartó csapathoz tartozni, akikre bármikor számíthatsz, leírhatatlanul jó érzés. Itt tényleg ki tudok teljesedni, önmagam tudom lenni, mivel tudom, hogy a céljaim elérésében mindenki támogat és segítségemre van. Úgy gondolom, hogy a szabadságomat a BIOCOM4YOU cégben megtaláltam.
Kunné Mazsi: Bensőséges, felemelő nap volt
Az évzáró rendezvényen sikerült olyan ünnepi hangulatot teremteni, amely bensőséges, mégis felemelő volt. Nagyon sokan nem kapnak ilyet sem otthon, sem a munkahelyen. Ezért érdemes ebbe a közösségbe tartozni, ide eljönni, hogy mindenkinek legyen lehetősége ezt az érzést átélni. Ha még ehhez az üzleti eredmények is társulnak, akkor az öröm, az elismerés minden szinten duplázódik.
Leiter Inci: Remek nap volt, sok jósággal
Jó volt megélni azt a hangulatot, ami a sikerekről, a tudásról és az elismerésekről szólt. Jó volt látni, mennyi siker született, milyen élményekkel gazdagodtak azok az emberek, akikkel együtt voltunk. Nagyon jó volt hallani a szakmai előadásokat, ismét olyan tudást és ismereteket kaptunk, amit jó lesz továbbadni. Nagyon jó volt látni, ahogy egymásnak örülve találkoztunk és ez adhat egy lendületet az új jelölteknek, hogy miért érdemes legközelebb is eljönni. Tudnak belőle inspirálódni, tanulni, és fejlődni. Egy remek nap volt, amit együtt töltöttünk.
Eberhardt Hajni: Szeretetteljes, megerősítő esemény volt, sok kedvességgel
December 1-én az első gyertyát gyújtva, az emberek a békét ünneplik. Mi ezen a napon egymás sikereit, a közös eredményes munkát, és azt a Biocomos közösséget ünnepeltük, ahová 12 év után is kiváltság tartozni. Szeretetteljes, családias hangulatban lehetett betekintést nyerni, milyen elkötelezett vezetők, hiteles szakemberek támogatják a programjainknak bizalmat szavazókat. Minden évben megerősítenek ezek az alkalmak abban, hogy a legjobb helyen vagyok. Megköszönni se tudom azt a kedvességet, ahogyan a munkámat elismerik, de a legjobb érzés mégis az volt ezen az idei évzárón, hogy megélhettem, milyen osztatlan sikert aratott azok körében is, akik az első alkalommal voltak velünk. Hálás vagyok, hogy részese lehettem, csodálatosan indul a számomra egyik legkedvesebb időszak, az advent.
Eberhardt Gábor: A folytatás is tökéletes volt
A feleségem már elmondta a lényeget, én csak azzal egészíteném ki, hogy csodálatos volt az évzáró utáni estebéd, ahol a szűkebb csapat még meg tudta nyújtani ezt a varázslatos napot. Köszönet érte Krisztának és Pistinek. Jó volt a feszes program után kicsit lazítani egy fesztelen beszélgetéssel. Már nagyon várom a következő alkalmat!
Tejfalussy Krisztina: Felemelő érzés ennek a csodás csapatnak a tagja lenni
Hálásak vagyunk, hogy ebben a csodálatos csapatban lehetünk! A harmadik karácsonyi évzárón vehettünk részt, nagyon felemelő érzés, hogy itt lehetünk. Nagyon sok segítséget kapunk, hiszen ezen a jeles napon is fantasztikus előadók segítenek abban, hogy még több tudásra tegyünk szert. Köszönjük szépen Pintér Pámer Krisztinának és Pintér Istvánnak, hogy az évzáró után egy szuper vacsora keretén belül megteremtette a lehetőséget, hogy együtt legyünk.
Gruicsné Sümegi Éva: Kitüntetett helyzetben vagyunk a Biocommal
Nagyívű szakmai előadások, vidám beszélgetések, Pintér Pámer Krisztina és Pintér István jóvoltából ízletes vacsora és a karácsonyi asztalra szánt bor várt bennünket a Biocom üzleti évének záróakkordjaként. Csodás érzés, amikor elismerést kapunk, de biztosan állíthatom, még jobban dagad a mellem a büszkeségtől, amikor a munkatársaim kapnak elismerést a teljesítményükért. Gratulálok Varga Editnek és Györfi Erikának, ők most látványos elismerést kaptak, de az egész nagy csapatomat illeti elismerés, mivel ebben a mostani gazdasági helyzetben is talpon tudunk maradni. Kitüntetett helyzetben vagyunk, támaszul a Biocommal. Azt is kihallhattuk a doktornő és Ferenczy László előadásából, hogy akkora szükség van ránk, amekkora még talán soha. Köszönet Engel Károlynak, aki a nap végén a már jól ismert minőségi szaloncukrokkal kényeztette a publikumot. A szervezés pedig profi volt, egyszerre kaptunk tudást és élményt, mindezt ünnepi díszbe csomagolva. Külön köszönet Pántya Sándornak, a nap házigazdájának!
Varga Edit: Csodálatos évzáró, méltó ünnepi hangulatban
Amikor lezárunk egy évet, akkor pillanatra megállunk, visszatekintünk, emlékezünk, értékelünk és tervezünk… A Biocomos életünk egy újabb csodálatos évét zártuk vasárnap méltó ünnepi hangulatban! Felemelő érzés volt, hogy együtt örülhettünk a sikereinknek, az új vezetőknek, új munkatársaknak és egymásnak – régiek és újak! Személy szerint évről évre máshogy élem meg ezt a napot, mert hála a sok-sok tanításnak, amit Ferenczy Lászlótól és a felsőbb vezetőimtől kapok, máshogy értékelem a pillanatokat! Összefogás kapcsolatok, barátság, elismerés, jókedv, tanítás, csapat, ünnep, fények… ilyen és hasonló szavak jutnak eszembe erről a napról! Ha ünnep, akkor fények, hiszem azt, hogy mi is fényt viszünk mások életébe! Hálás vagyok, hogy én is egy kis gyertyaláng lehetek ebben a fényárban és a kis lángommal meggyújthatom mások gyertyáit! Az esti vezetői vacsora, amit az ágvezetőinktől kaptunk ajándékba, igazán hab volt a tortán… Köszönet érte Pintér Pámer Krisztina és Pintér István. Csodás nap volt! Köszönjük!
Czinegéné Ferencz Ildikó: Nagyra becsüljük, hogy mindennek a részesei lehetünk
A Biocom évzáró eseménye igazán különleges nap volt, tele örömmel és közös ünnepléssel. Nagyon jó érzés volt újra találkozni a csapattal, és különösen megható volt az ágvezetés ajándéka – a finom bor –, valamint a Pintér házaspár meglepetés vacsorameghívása. Köszönjük! Az ünnepség családias, vidám hangulatban telt, ahol együtt ünnepeltük az éves eredményeinket és még a szakmai fejlődésre is jutott idő. Ezek az alkalmak mindig megerősítenek abban, hogy a helyemen vagyok. Szeretet, elismerés és elfogadás vesz körül minket ebben a közösségben. Férjemmel együtt nagyra becsüljük, hogy részesei vagyunk a csapatnak és hogy részesei lehettünk ennek a szép napnak.