Kezdőoldal Ágak Azt csinálom, amit szeretek! – Blénessy Beáta új HV Erdélyből, a Péter-ágról

Azt csinálom, amit szeretek! – Blénessy Beáta új HV Erdélyből, a Péter-ágról

BB csapata

A csapat része a család és a kép közepén fekete ruhában mosolygó Turóczi Melinda smaragd hv is

Pontosan egy esztendővel ezelőtt olvashatták Gábor Ágnes sorait a Biocom webportálján. Az akkor friss közgazdász diplomával a zsebében hálózatvezetővé avanzsáló Ágnes ma már szponorként írhat dicsérő sorokat első vezetőjéről az alábbi cikk végén. Mert itt már a főszereplő Blénessy Beáta, aki az azóta smaragd hálózatvezetővé (!) váló Turóczi Melinda csapatát gazdagítja. Egyre erősödik tehát a sepsiszentgyörgyi vonal, amelyen tanítanivalóan másolódnak az értékek, gondolatok, amik a Péter- és Turóczi-féle erdélyi csapat létét meghatározzák – beleértve a hála-alapú, lelkes hozzáállást, a rendszeres tervezést és még a probiotikus termékek használatát is. Mikor Ágnes esztendeje HV lett, már a csapatában volt Beáta, ám akkor még nem sejtette, mekkora kincs közelébe került. Mára azonban pontosan tudja, és általa még százak a környezetében. Mindenkinek érdemes elolvasnia a kétgyermekes anyuka vallomását, mely útmutató lehet a lehetőséget keresők számára.

Blenessy Beata

Blénessy Beáta meglátta a valódi lehetőséget a Biocomban

Terméktapasztalatból életmódváltás
Másfél évvel ezelőtt, 2012 októberében ismerkedtem meg a Biocommal, Gábor Ágnes szponzorom által, ám akkor még nem sejtettem, milyen nagy érték van a kezemben. Én is, mint minden anya a legjobbat akartam a gyermekeimnek, értük regisztráltam. A kisfiam légúti problémákkal küszködött, a kislányom emésztési zavarokkal, székrekedéssel. Első termékünk a Grépfrút csepp és az Olajfa kivonat volt, nagyon beváltak. Másfél éve használom a termékeket és egészségesek vagyunk, ez csodálatos! Mire észbe kaptam, életmódot változtattam, lecseréltem a vegyszereimet probiotikus állatkákra (SCD termékek – a szerk.), a fürdőmből minden korábbi készítményt kidobáltam, takarékoskodok a vegyszermentes mosógélekkel, és ami számomra nagyon fontos: tiszta vizet iszom a családommal!


Előrelátó döntés

Egy évvel ezelőtt, júliusban döntöttem el, hogy nem csak használom a termékeket, hanem üzletet is akarok ebből. Ki akartam váltani magam a munkahelyemről, és ez sikerült is, Ágnes és Turóczi Melinda segítségével, akikhez azóta szoros barátság fűz. Nagyon hálás vagyok Nekik, a Péter házaspárnak, a csapatomnak és nem utolsósorban a Biocomnak! Megmutattam rengeteg embernek, anyukának, betegnek ezt az egészséget, biztonságot, pénzkeresetet kínáló értékes lehetőséget, amit a Biocom nyújthat nekünk.

Együtt lélegezünk
A csapatommal minden héten közös munkatársi találkozókat, infókat szervezünk. Valóban együtt dolgozunk, megtervezzük a napunkat, hetünket, hónapunkat, segítem őket a céljaik elérésében, azt adom tovább, amit lemásolok a szponzoromtól, vezetőimtől.

BB meglepetes a csaladtol

Az új hálózatvezető családi köszöntése – láthatóan meglepetésként… (A kép baloldalán szponzora-vezetője: Gábor Ágnes)

Blenessy B 2

Értük regisztrált, de nem csak nekik adott a Biocom által…


Mindenkire jut idő

A Biocom megváltoztatta az életem, többet mosolygok, pozitívan gondolkodom. Van időm magamra (képzésre járásra, olvasásra, hanganyagok hallgatására), ugyanakkor minőségi időt tudok eltölteni a gyermekeimmel, a családommal! Élvezem ezt a munkát, jól érzem magam a bőrömben, végre azt csinálom, amit szeretek! Nincs még egy ilyen munkahely, amellyel ennyi ember életére hatással tudnék lenni, értve ezalatt az egészségét, a családi – baráti kapcsolatait, a környezetét és nem utolsósorban a pénztárcáját…

Életem része
Már nem tudnám elképzelni a Biocom nélkül a mindennapjaimat, mely az életem részéve vált. Van miért reggel fölkelni az ágyból és hálával, köszönettel indítani a napomat! Köszönöm Nektek, mindenkinek, hogy hasznos tagja vagyok a társadalomnak és tudom azt is, hogy jobb velem a világ!
Szeretettel: Blénessy Beáta újdonsült hálózatvezető Sepsiszentgyörgyről

Elkötelezettség, kitartás, alázat
Szívből gratulálok Blénessy Beátának, első hálózatvezetőmnek! A másfél éves közös munka mindkettőnkön alakított, csiszolt és érettebb vezetővé tett. Beátában nagyon értékelem azt az elkötelezettséget, amellyel kitartott, az alázatot, amivel a tanácsaimat elfogadta, s bízott bennem, korkülönbségünk ellenére. A szeretet és a segíteni akarás tette őt hálózatvezetővé az én minősülésem eseményétől számítva pontosan egy évre.
Gábor Ágnes hálózatvezető

Ezeket olvastad már?