Kezdőoldal Ágak Az ősz közepén is születtek új hatosok – Az eddigi utolsó, offline találkozó, a november eleji Startképzés összefoglalója a Molnár-ágról

Az ősz közepén is születtek új hatosok – Az eddigi utolsó, offline találkozó, a november eleji Startképzés összefoglalója a Molnár-ágról

z ágvezető páros: Szélpál Andrea és Faragó Ferenc a nap meghívott szakértő előadójával, Jakab Istvánnal (jobbról)

A hagyományokhoz híven, a Molnár-ág őszi képzésén, még a szigorú pandémiás rendezvénykorlátokat megelőző napok egyikén is beragyogta Szeged városát a napsütés. Amikor ez a fantasztikus csapat összegyűlik, mint egy nagy család, mindig ez történik… S mindenki ragyogott, akár a napsugár, minden körülmény ellenére is, amit az élet hozott nehézségként, mert ezeket ők csak kalandoknak élik meg ágvezetőjük tanításai alapján. Így megtöltötték a Novotel Hotel előadótermét, amennyire csak lehetett. A részletek Horváth Nikolett tollából érkeznek.

Farkas Ildikó lett a Hónap Hálózatvezetője a Molnár-ágon

Volt bőven elismerés november elején is

Dankó János: Ebben van elrejtve a szabadságod
A nap karmestere Dankó János volt, aki immáron közkívánatra nyeri el sorra ezt a címet. A vendégek köszöntése után a napindító mondata az volt, hogy: „A szabadság van elrejtve a termékekben, az üzleti tervben és ezek által mi magunkban is”.

Zsóriné Deák Bözse: Álmodd meg! Csináld meg!
Zsóriné Deák Bözse nyitotta napot a „Jövőd és lehetőségeid” című témával, melyben elmesélte röviden életének fontosabb állomásait, hogy 4 gyermekes családanyaként hogyan talált rá az útjára, a Biocomra. Emellett ma nem csak anyagi biztonságát tudja megteremteni Ezüst Hálózatvezetőként, hanem arról is szólt, hogyan kapta vissza szabadságát, amelyet nélkülözhetetlennek vélt a gyermekei nevelése mellett, hogy velük is tudjon minőségi időt tölteni. Ma mindezek mellett az egész családja egészséges, senki nem szed gyógyszert, ezt egészségügyi érintettsége miatt kiemelten fontosnak véli. Ő maga pedig bombaformában hódítja meg a világot, és napról napra csak fiatalodik. Előadásának mai napig fülünkben csengő mondata pedig a hálózat egyik szlogenje, a következő volt: Álmodd meg! Csináld meg!

Mészárosné Marika, az Örök Fiatal

Mészárosné Marika, az Örök Fiatal
Mészárosné Marika folytatta ezt a blokkot, az Örök Fiatal, aki 20 éveseket megszégyenítő energikussággal éli napjait, és segít mindenkit a jobb élet felé vezető úton. Hallhattuk szívhez szóló történetét, mely által a csapatba kerültek kedves férjével, Mészáros Istvánnal, akivel mai napig együtt haladnak az úton, amely megoldást hozott immáron rengeteg területen az életükben. Mesélt nekünk Marika a termékekről, főleg amelyekkel közvetlen kiemelkedő a tapasztalata, az eszközökről, amelyekkel rendbe tudták tenni az életüket, a képzési rendszerről, melyek segítségével egyre hatékonyabbá tudják tenni mindennapi tevékenységeiket az üzletben. Példaértékű elköteleződéssel fordul a cég iránt, amiért cserébe bőséges megbecsülésben van része, mind a cég részéről, mind az ágvezetőnktől, Szélpál Andinktól, mind szponzoruktól, Dankó Jánostól, és nem utolsó sorban a csapatuktól egyaránt.
Drága Istvánunk, Marika előadása végén pedig egy meglepetéssel készült, elismerésül Kedvesének. Egy szál vörös rózsával köszönte meg, hogy beragyogja egész világát.

Minden rosszban van valami jó…
Dankó Jánosunk zárta egy gondolattal összegezve a tapasztaltakat, amit Marikáék példájából biztosan megtanult, hogy minden rossz az életben magában hordozza valami jónak a csíráját, a kérdés csak az, hogy megkeressük-e. Illetve, hogy minden negatívnak tűnő esemény az életünkben megment minket valami még rosszabbtól.

Jakab István a termékekről, életszemléletről
Rövid szünet után Jakab Istvánnal folytatódott a napunk, aki rengeteg termékünknek a feltalálója, de emellett egy fantasztikus világszemléletet is közvetített számunkra a termékein és a munkásságán keresztül. Rávilágított arra, hogy nem a bacik élnek bennünk, hanem mi vagyunk a hordozói a baciknak. Ilyen és ehhez hasonló apró fordításokkal formálta a szemléletünket egy teljesen úgy irányba. Hallhattunk egy rövid összefoglalót a víz milyenségének fontosságáról, az érzelmek befolyásoló erejéről, amelyek a vízben is megjelennek, mint információ. A termékeiről is kaptunk kézzel fogható, egyszerű útmutatókat, mint például a nyálkahártyán kiválóan felszívódó hatóanyagokról, melyek az Immun Protect Spray-ben vannak. A lúgosítás fontosságával is tisztába kerültünk, melynek részleteit saját kiadású könyvében találhatjuk meg.

A vajdasági vezető, Harmat Csaba vezényelte a marketinges részt

Egy kis marketingezés
Délután Harmat Csaba vezetésével kaptunk betekintést a vajdasági csapat sikeres munkájának titkos részleteibe. Szél Tipod Lídia beszélt nekünk a 200 pont jelentőségéről, és annak megszerzési alternatíváiról. Vituska Albintól hallhattunk a passzív jövedelem rejtelmeiről és annak megszerzési útvonalairól. Nagy Szilvitől pedig a kereseti szintek mögött rejlő jövőképről és lehetőségről kaphattunk bővebb információkat.

Elismerések
A következő blokkban a minősült szintlépők elismerése következett, ahol a 2.-5. szintre lépő új munkatársak részesültek a szívvel teli ajándékok átadásában és pár mondatban bemutatkozhattak.

Szélpál Andrea a sikert hozó szokásokról
Az utolsó blokkot a csapat példaképe, Drága Andink vezényelte, aki által rengeteg sikeres ember sikert hozó szokásait ismerhettük meg. Megismerhettük Szirbik Ildikó szívhez szóló történetét és robbanásszerű elindulásának részleteit és hogyanjait.

A Hónap HV-ja Farkas Ildikó lett
Betekintést nyertünk Farkas Ildikó, a Hónap Hálózatvezetője csapata munkásságának részletibe is. 4 komoly munkatársát emelte ki Ildink, akik pár szóban bemutatkoztak és elmesélték sikerül rövid történetét. Ezeknek a részeknek a különlegessége az, hogy nagyon színes a történetek skálája. Különböző élethelyzetekből, munkaterületekről, tanulmányi háttérből és anyagi körülmények közül érkezők hasonlóan dinamikus sikert tudnak elérni. Ennek a bája és varázslata pedig nagyon egyszerű, bárki képes rá hogy egy jobb életet teremtsen magának, csak a nap elején hallottakat kell megfogadni, vagyis merni álmodni, és elindulni megvalósítani mindazt, úgy, hogy előttünk a vezetőink már ismerik az utat és fogják a kezünket mindeközben.

Új hatos vezetők a csapatban

És a jól megérdemelt elismerések: rengeteg új 6-os szintű munkatársat köszönthettünk köreinkben.

  • Bánfi Ildikó, aki a kétnapos Mórahalmi Vezetőképzésen kapott óriási löketet, és most szárnyal és ragyog, hiszen 10 nap alatt számosított 2000 pontot.
  • Vituska Nyerges Novák Beatrix: 2012-ben regisztrált, eddig háttértámaszként segítette kedves párját, Vituska Albint, de most lendületet kapott, és önállóan viszi sikerre az elmúlt évek alatt tanultakat, amelyeket nagyrészt annak köszönhet, hogy minden képzésen részt vett.
  • Marton Szilvia: élethelyzete miatt eddig a fókusza máshová tevődött, de most elindult és elhivatottan vágtat az Arany HV szintig.
  • Szirbik Sándor: 2015 májusában regisztrált, és most újra elérte a 6-os szintet, célja természetesen a HV szint elérése, és határ a csillagos ég.

A napot Szélpál Andink zárta az ágverseny ismertetésével, és a versenyben lévők elismerésével.

Hajrá Molnár-ág!

 

 

Ezeket olvastad már?