Kezdőoldal Ágak Az a titok, hogy nincs titok, csinálni kell – a Czentlaki-ág 3 napos tavaszi vezetőképzője a kommunikáció jegyében zajlott

Az a titok, hogy nincs titok, csinálni kell – a Czentlaki-ág 3 napos tavaszi vezetőképzője a kommunikáció jegyében zajlott


Április 6-án vasárnap kora délelőtt gyülekezett a csapat Zamárdiban a Hotel Wellamarin**** különtermében. A kissé télies időjárást feledtette az ölelések melegsége, amit a viszontlátás öröme okozott mindannyiukban, akik a tudásukat fejleszteni, kommunikációjukat erősíteni és vállalkozásukat új szintre emelni jöttek. Az összefoglalót készítő Paluk Mariann fontosnak tartotta mindjárt ez elején megfogalmazni, hálás szívvel köszönik a cégvezetésnek, hogy biztosította számukra idén tavasszal is ezt a lehetőséget, és már most várják az őszi képzést, mivel vannak olyan testvérágakból érkező kollégák, akikkel élőben csak ilyenkor találkoznak, hisz az ország minden pontjáról, de még Szlovákiából is képviseltették magukat. A zsizsgő, zsongó csapat elfoglalta helyét az előadóteremben, ami fényeivel, hangulatával elvarázsolta a 45 csillogó szempárt. S hogy mi történt utána? A krónikás hálózatvezető foglalta össze, rengeteg fotóval.

Az ágvezetők mindent megtesznek a csapatukért
Először is szeretném pár mondat erejéig méltatni ágvezető, Arany Hálózatigazgató házaspárunkat: Czentlaki Zoltánt és Beatrixet azért a fantasztikus szervezésért, amivel ismét bebizonyították, hogy ők tényleg mindent megtesznek a csapatuk előrelépésének érdekében! Maximális figyelmet fordítottak a színvonalra, a programokra, arra, hogy mindenki megelégedéssel mondhassa, igen, ez egy csodás hétvége volt, telis-tele olyan élményekkel, amiket kihagyni pótolhatatlan veszteség lett volna.

Az igazi értékeink
Vasárnap 11 órakor Czentlaki Beatrix elindította az első napot, melynek részeként tájékoztatást kaptunk az előttünk álló három nap menetrendjéről. Mindenki asztalára került egy jegyzetpapír, amire Beatrix kérésének megfelelően mindenki leírta ennek a három napnak a számára legfontosabb üzenetét (erről a záró részben kapunk visszajelzést). Majd egy videóbejátszás következett arról, mik is az igazi értékeink. Azok, amiket nem a pénztárcánkban, nem a bankszámlánkon, hanem a szívünkben, a lelkünkben őrzünk.

Titkos ajándékozás, manózással
Nálunk hagyománynak számít a „manó játék”, mindenki neve belekerül egy kalapba és a szerencsére bízzuk, kinek a nevét húzzuk ki belőle. A csapat minden tagja lelkesen készült erre a kis ajándékozásra, igyekeztünk feltűnés nélkül az általunk húzott Társaink asztalára csempézni kisebb-nagyobb ajándékokat, kedves gesztusokkal leptük meg egymást! A manóink tevékenyen sertepertéltek!

A vezetők 10 pontja
Minden technikai információ birtokában vártuk igazgató úr köszöntő beszédét és tanító szavait. A költészet napjához közeledve Aranyosi Ervin: Vedd fel a cipőmet… című versét hallgathattuk meg videófelvételről, ami mindannyiunkat megérintett. Majd a vezető 10 pontjáról beszélt Czentlaki Zoltán, közbevetve, hogy mindenki tökéletes munkatársra vágyik – de vajon mi magunk mennyire vagyunk azok?

Gondolkozz csapatban!
Az idő hatalmas léptekkel járt, az ebédszünet hamar elérkezett! A hotel éttermében fogyasztottuk el az első napi ebédünket. A délután is eseménydúsan telt, Czentlaki Beatrix a csapat összefogásról a csapatépítésről beszélt, hisz a mi munkánk csak úgy tud kiteljesedni, ha vezetőként, munkatársként csapatban tudunk gondolkodni, dolgozni.

Nagyné Ackermann Enikő HV lett
Óriási érzést adott mindenkinek Nagyné Ackermann Enikő hálózatvezetői elismerése, csodás volt látni, hallani történetét. Hisz mindannyian azt szeretnénk, ha a mi munkatársaink is vezetővé válnának. Enikő HV avatása mindenkit inspirált arra, hogy ne csak tanuljunk, hanem tanítsunk is, dolgozzunk aktívan és az eredmény nem marad el. Gratulálunk Enikő!

Tartalmas esti program
Majd az első nap lezárása után mindenki elfoglalta a szobáját, a Czentlaki-ág a szálloda egész második szintjét megtöltötte élettel. Szobáról szobára jártunk, élményekről meséltünk egymásnak, értékes gondolatokat, tapasztalatokat osztottunk meg. Később közös lazulás következett, a szálloda wellness részlege is minden igényt kielégített. Volt, aki csobbant a medencében, volt, aki méregtelenített a szaunában. Természetesen a lazulós est is megörökítésre került. Késő estig éveztük a kényeztető programot, egymás társaságát, éjszakába nyúló beszélgetések, személyre szabott kártyahúzás és egy kis koccintás fűszerezte meg az első napunkat!

Tréning a helyes kommunikációról
Ha lehet még fokozni az első napi várakozást, akkor ezt mi megtettük. Sokszor hallottuk ágvezetőinktől, hogy tanulni mindig a legjobbtól érdemes. Ők ezt a hétfői programmal kapcsolatban is komolyan gondolták, hisz nem más, mint Tarczy Gyula, a cég kommunikációs igazgatója tartott egész napos képzést a helyes kommunikáció elsajátításáról. Czentlaki Zoltán igazgató úrhoz hasonlóan Tarczy Gyula is egy verssel kezdte a napot. Már az interaktív kommunikációs trénig első pár percében tudtuk, hogy a mai nappal megint emelt szintű tudásra teszünk szert.

Élvezetes példák és gyakorlatok
Fő témánk a kapcsolatépítés, kérdezéstechnika és az asszertív kommunikáció volt. Mindenki hatalmas lelkesedéssel vágott bele az interakcióba. Ittuk Gyula szavait, élveztük a példákat és a gyakorlatokat, amiket együtt végeztünk. Gyula rámutatott arra, hogy a szavak kimondva, más-más hangsúllyal milyen jelentőséggel bírnak. Játszottunk a magyar nyelvvel, érdekes felismeréseket tettünk. Bizonyosságot kaptunk arról, hogy nem „csak” hálózatépítők vagyunk, hanem közösségszervezők, médiaszakemberek, moderátorok, szóvivők…

Csapatépítő bowling, fergeteges hangulatban
A nap végére egy újabb meglepetéssel vártak bennünket ágvezetőink. Igazi csapatépítős bowlingozás vette kezdetét, ami belenyúlt az éjszakába. Fergeteges hangulatunkra a szálloda menedzsmentje is felfigyelt, meg is jegyezték, hogy ennyi mosolygós embert ritkán látni egy helyen, és mi büszkén vállaltuk, hogy igen, hisz mi BIOCOM-osok vagyunk!

Tapsvihar a marketingterv változtatásának
Az utolsó éjszaka gyorsan eltelt és a következő reggel is nagyon fontos információkat tartogatott számunkra. Beatrix és Zoltán tájékoztattak bennünket az ág életében soron következő programokról, online és élő rendezvényekről. A levezetésben ágvezetőink, Zoltán és Beatrix elmagyarázták az aktivitást ösztönző módosításokat a marketingtervben. Fantasztikus lehetőséget kaptunk a cégvezetéstől a marketingterv átdolgozásával, amit a lelkes csapat tapsviharral köszönt meg!

Feltöltődve, nemcsak információkkal
Természetesen kiderült az is, hogy ki kinek a manója volt. Csodás hangulatban telt a „leleplezés”. A három nap gyorsan eltelt, mindenki feltöltődve, hasznos információkkal gazdagodva indult haza, hogy élményeit megossza azokkal a csapattársakkal, akik még nem tudtak részt venni ezen a csodás vezetői tréningen!

Végezetül szeretnék megosztani pár gondolatot vezetőtársaimtól, amiket a jegyzetpapírra vetettünk a tréning alatt:

  • Az MLM a személyiségfejlődés üzlete.
  • Aki elöl jár, az ér ki legelőbb a fényre.
  • Merj hibázni!
  • Hallgass többet, mint amennyit beszélsz!
  • Minden kihívás egy lehetőség a fejlődésre.
  • Ha a mester kész van, akkor megjön a tanítvány is.
  • Ne bírálj nyilvánosan!
  • Tanulj meg kommunikálni, mindig kérdezz, mert ha kérdezel, akkor lesz válasz is!
  • Munkatárs az, aki társ a munkában.
  • Minden dolog tanítómestere a tapasztalat.
  • Ne átlépd a komfortzónád, hanem tágítsd a saját határaid!
  • Alkosd meg az életed!
  • A legfontosabb dolog a kapcsolatépítésben az odafigyelés, értő figyelemmel.
  • Rendezd be az életed BIOCOMMAL.
  • Az ige cselekvés nélkül halott.
  • Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!
  • Senki nem születik vezetőnek, hanem azzá válik.

Mennyit alkalmazunk belőle?
Biztos vagyok benne, hogy minden résztvevő azt gondolja, csodálatos napok vannak mögöttünk és nincs is más hátra, mint előre. Hisz mindannyian tudjuk, minden annyit ér amennyit alkalmazunk belőle. Sok sikert kívánok minden vezetőnek, résztvevőnek! A Biocom legyen mindenkivel!

Ezeket olvastad már?