Kezdőoldal Ágak Anyák napján Startnapozott a Tóth-Wolford Team, mely az egész családnak kínál jövőképet

Anyák napján Startnapozott a Tóth-Wolford Team, mely az egész családnak kínál jövőképet

Anyák napi nagyrendezvény Startozott együtt a Tóth-Wolford Team

Az idei anyák napja más volt – legalábbis Biocomos szempontból – mint eddig bármelyik! 2023. május 7-én, anyák napján rendezték ugyanis a Tóth-Wolford Team közös Startnapját Dunakeszin. Hónapok óta izgatottan várták és szervezték az eseményt, melyre a hatalmas csapat összes ága együtt készült. Az átlagostól nagyobb rendezvényen 260 érdeklődő gyűlt össze a VOKE József Attila Művelődési Központban. A cikk szerzője, Pivarcsi Krisztina egyben szereplője és szponzorként siker megélője is volt a májusi eseményen.

Zenés indítás
A napot, az aranytorkú Bokor Marianna – mondhatjuk, a magyar Lady Gaga… – nyitotta meg produkciójával, amely fokozta a jókedvet! Ezúton is hálásan köszönjük a művésznőnek és kísérő gitárosának, hogy ismét hallgathattuk.

Bokor Marianna, a „magyar Lady Gaga”

Páros műsorvezetés
A rendezvény két zseniális háziasszonya Harasztiné Bencze Beáta Ezüst Hálózatvezető és Csákiné Szanyi Julianna hálózatvezető voltak, akik rutinosan navigálták le a műsort, keretet adva ennek a fergeteges napnak.

A nap háziasszonyai, Harasztiné Bencze Beáta és Csákiné Szanyi Julianna

Milyenné tesszük a világunkat?
A megnyitót követően Deliné Iglai Katalin kezébe került a mikrofon, aki az „Ép testben” című blokkban beszélt arról, hogy a Biocom termékpalettáján minden korosztály megtalálja a számára megfelelő termékeket. Elmesélte saját és családja tapasztalatait, szót ejtett talán az egyik legfontosabb, világszerte mindenkit érintő kérdésről, a tiszta vízről, s annak fontosságáról. Előadását a környezettudatosság jegyében zárta, ahol a vegyszermentes tisztítószereket mutatta be, megvilágítva elménket, hogy a világ olyan, amilyenné mi, emberek tesszük, óvjuk magunkat és környezetünket!

Deliné Iglai Katalin a környezettudatosság mentén fogalmazta meg gondolatait

Dr. Volford Anita: A rossz szokások is hozzájárulnak a fiatalság elmúlásához
A következő előadó – akiről mondhatjuk, hogy már mindannyiunkra sokszor hatást gyakorolt – dr. Volford Anita természetgyógyász, RTT konzulens volt, aki a „Láss másként” blokk keretében arról beszélt, hogyan maradjunk fiatalok? Részletekbe menően, logikusan felépítve magyarázta el a különbséget a kronológiai, biológiai és mentális életkorunkról. Érthetően fejtette ki azt, hogy az öregedési folyamatokban két dolog, a „vezérlési hiba” és a sejtszintű károsodás az, ami szerepet játszik. Még mélyebbre ásva, példákkal statuálva mutatta be ezeket. Ehhez kapcsolódva beszélt azokról a rossz folyamatokról, szokásokról, amelyek leginkább elősegítik a fiatalság elmúlását, mint például a túlzott cukorfogyasztás, elsalakosodás, enzimhiány és a stressz.

Dr. Volford Anita, természetgyógyász, RTT konzulens

Más szemlélet, termékháttérrel
A Biocom palettájáról mutatott olyan termékeket, antioxidánsokat, enzimpótló készítményeket, melyek hozzásegítenek ahhoz, hogy tovább maradjunk fiatalok. Tudom, hogy Anita egészen biztosan ismeri a fiatalság titkát, hiszen a pozitív gondolkodásmódja, egészséges életvitele vissza is tükrözi mindazt, amiről beszélt nekünk. Anita, nemcsak a testünkre, elménkre, de szellemünkre is hatással voltál. Biztos vagyok abban is, hogy sokak neki köszönhetően tudnak már másként látni!

Megoldások a Biocommal
Egy kellemes frissítő után tovább folytattuk a tanulást. Az egyik, számomra legizgalmasabb blokk, az „Egyéni terméktapasztalatok” következett, melyet Molnár Ádám 5. szintű hálózatépítő vezetett le. Elmesélte, hogyan találkozott a rendszerrel, mire keresett és kapott megoldást a Biocom által.

Molnár Ádám is sok mindenre kapott megoldást a Biocommal

Csodálatos tapasztalatok
Színpadra invitált 7 csodás hölgyet, akik bátran mesélték el saját tapasztalatukat.

  • Többek között hallottuk Ladáné Komjáthy Ildikó esetét a 10 napos tisztítókúrával kapcsolatban,
  • Gódor Melinda, Bérczesi-Tari Tünde és Szabóné Kerekes Éva elképesztő átalakulását a Slim40-nek köszönhetően.
  • Ezután a babaápolással, gyermekvitaminokkal kapcsolatban adott praktikákat Garamvölgyi Viktória.
  • A magabiztosan színpadra érkező Garamvölgyiné Nagy Veronika és Szabóné Varga Éva bámulatos fogyásának eredménye következett.

Köszönet és hála a cégnek, hogy több ezer ember életére gyakoroltak pozitív hatást a termékek által!

Regisztrációtól a boltcsere programig
De mégis, hogyan és hol juthatunk hozzá ezekhez a zseniális, kiváló minőségű, napi alkalmazásban használható készítményekhez? Ráadásul egyre olcsóbban? Akár úgy, hogy pénzvisszatérítést is kaphatunk a termékek tovább ajánlásáért? Ezeket a kérdéseket tisztázta le előadásában Jenei Nóra 5. szintű munkatárs, aki elkalauzolt bennünket egészen a regisztráció fontosságától kezdve a két, egyszerűen kezelhető webshopot bemutatva egészen a boltcsere programig.

Jenei Nóra is hangsúlyozta, egy boltba járunk vásárolni

Micsoda hely!
Érthetően megvilágította számunkra, mi a saját 200 pont jelentősége, mennyit spórolhatunk azzal, ha okosan kötjük el a pénzünket abban a boltban, ahol már eleve kedvező árakban részesülünk. Bólogató fejek igazolták vissza, hogy még egy ilyen hely nincs! Nos, így már mindenki számára érthető lett, ennyi csupán az oka annak, hogy mi egy boltba járunk vásárolni…

Petró Gyula: A reklám mi vagyunk
A szünet előtti záróblokk következett, melyben Petró Gyula Arany Hálózatvezető értette meg velünk, miből is kapjuk meg a termékek ajánlása által a jutalékot. Ehhez pontosan elmagyarázta a Biocom, valamint a más rendszerben működő cégek közti különbséget. Ismertette, hogy a termékek milyen utat járnak be, amíg eljutnak a boltok polcaira. Felvázolta azt is, hogy ezzel párhuzamosan a termék ára egyre több és több lesz, minél több kézen megy keresztül. Na ez az, amit a Biocom rendszere másképp csinál, közvetlenül a gyártótól jutnak el a termékek a fogyasztókhoz, a reklám pedig mi magunk vagyunk. Bemutatta a hálózat múltját, valamint kilátásait, mely egész Európát meghódítsuk a termékekkel.

Petró Gyula pontosan bemutatta a rendszer működését

Komoly jövedelem, akár hónapok alatt
Szó esett arról, milyen egyszerű is a szintenként egyre olcsóbb vásárlást elérni, milyen egyszerű a pénzkereseti lehetőség, s hogy akár néhány hónap alatt ki lehet váltani az egy helyben álldogálást és komoly jövedelemre is szert lehet tenni.

Taps a minősülteknek
Tapssal köszöntöttük a múlt havi teljesítményük alapján 2-es, 3-as és 4-es szintre minősült személyeket. Az 5-ös minősülteket a színpadon köszöntötték szponzoraik.

Az 5. szintű hálózatépítők elismerése a színpadon zajlott

A szünetben is érkeztek válaszok
Gyula ismertette a 6-os és 7-es vezetői szinteket, ahol szót érdemelt a passzív jövedelem fogalma is. Az üzleti rész után mindenkiben felmerült megannyi kérdést egy kellemes kávé és frissítő mellett tudtuk megbeszélni az újonnan meghívott vendégeinkkel.

Új hatosok a csapatban
A nap utolsó felvonása, a 6-os szintű hálózatépítő munkatársak elismerésével kezdődött.

  • Fodor Erika kapta meg oklevelét szponzorától, Sujtné Farkas Adrienntől,
  • Túri Ferencné Ildikó (szponzor: Horváthné Vajdics Mariann) vehette át oklevelét águk vezetőjétől, Szabóné Gyarmati Tímeától.

Üdvözöllek benneteket a vezetői szint kapujában, már csak egy kis lépésre vagytok tőle!

6. szintre minősült Fodor Erika és Túri Ferencné Ildikó

Hálózatvezetői elismerés
Az elismerések tovább folytatódtak, melynek keretében:

  • Búsi Ildikó Vera
  • és Hajzer Sándor kapták meg a cég elismerő oklevelét,

mellyel szponzoraik, Baranyi Virág és Kovács Péter Gyémánt Hálózatvezetők köszöntötték őket.

Szívből gratulálok Nektek, az első mérföldkövet sikeresen teljesítettétek!

7. szintre minősült Búsi Ildikó Vera és Hajzer Sándor

Kitűzős HV
A legjobb érzés a világon alkotni valamit, adni valami értéket valakinek, megváltoztatni valakinek a gondolkodását. Így tettem jómagam is, hiszen a Biocom arany kitűzőjét tűztem fel Orlováczné Ujvári Márta Gabriella hálózatvezető ruhájára.

Tiszta szívből gratulálok, jöhet a következő lépcsőfok!

Arany kitűzőben részesült Orlováczné Ujvári Márta Gabriella

Közösséghez tartozás
Hogy mi is az „Élet igazán”? Erre a kérdésre kaptunk választ elsőként Szabóné Kerekes Éva szemszögéből. Kendőzetlen őszinteséggel mesélte el, számára mit is jelent a Biocomos tagság, s mit jelent számára ehhez a közösséghez tartozni.

Szabóné Kerekes Éva számára is sokat jelent a Biocom tagság

Megoldás, minden élethelyzetre
Évike után, jómagam (Pivarcsi Krisztina) kaptam szót, feltéve a nagy kérdést, hogy kinek mit is jelent az „Élet igazán”? Bárhonnan is közelítettem meg, a Biocomhoz kapcsoltam, hiszen itt minden élethelyzetre megoldást kapunk!

Pivarcsi Krisztina: Bárhonnan is közelítjük: Biocom!

Sikeres invitálók
A márciusi Nemzetközi Találkozó legjobb meghívói is elismerésben részesültek, így két elszánt, versenyszellemű hölgy:

  • dr. Tumpekné Gombay Tímea és
  • Szűcs Petra is átvette szponzorától az oklevelet.

Gratulálok, szép teljesítmény!

A Nemzetközi Találkozó egyik legjobb meghívója, dr. Tumpekné Gombay Tímea

A Nemzetközi Találkozó másik legjobb meghívója, Szűcs Petra

Szabados Magdolnáé a vándorserleg
Újabb fénypontja következett a napnak, amikor águnk vezetői Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali Gyémánt Hálózatigazgatóink átadták a „Legkiemelkedőbb teljesítményért” járó kupát Szabados Magdolna Gyémánt Hálózatvezető részére. Egyúttal bejelentették, hogy Magdi és csapata „levált” ágként a jövőben, külön tartja a Startnapjait!

Szívből gratulálok Neked és csapatodnak ehhez az örömteli eseményhez!

A Tóth-Wolford Team legkiemelkedőbb elismertje, Szabados Magdolna

Mit is kaptam…?
Magdi a színpadon maradva, könnyes szemmel szólt néhány szót, válaszolva arra, hogy mit is kapott a Biocom által… Köszönjük az energikus, lelkesítő mondatokat, sokunk előtt példakép vagy!

Szabados Magdolna meghatódva pillantott vissza

Találkozzunk júniusban
A felfokozott hangulatot és a napot a két háziasszony zárta gondolataival, végszóként ismertetve a közelgő eseményeket. Találkozz velünk június 11-én Baktalórántházán, Szigetszentmiklóson vagy Vecsésen! Várunk szeretettel! A csodálatos nap után lelkesen, inspiráltan indultunk haza a Biocom hírével.

Ezeket olvastad már?