Nagyon erős szeptembert zárt a Molnár-ág is, csakúgy, mint a Biocom. 30%-os fejlődés, pontokban mérve 40.000 PÉ emelkedés… Az október 4-én, offline módon, a szegedi Novotel Hotelben tartott fergeteges hónapindító Startképzésen kiderült, nem elsősorban a pontok növekedése ad örömre okot a csapatban, hiszen öt új 6-os szintű munkatársat köszöntöttek, két új hálózatvezetőt és Somogyi Tibor személyében kitűzős HV-t avattak. Nem mellesleg ő lett a legtöbbet fejlődött HV: 20 új regisztrációval, 1 új 6-osal, 3180 pont fejlődéssel megérdemelten vihette haza a vándorserleget! Lett az ágversenyüknek győztese is: a Vajdaságból Harmat Anita, aki három hónap alatt, több mint 3000 pontot fejlődött – ennek következtében Társult Hálózatvezető lett. A Molnár-ág vezetője, Szélpál Andrea így fogalmaz: – Nagyon büszke vagyok a csapatra! 7 hálózatvezető több mint 3000 pontot fejlődött… Ezt meg is ünnepeltük egy finom ebéddel, mert néha „Jobb, Mint Otthon”! (Molnár Letti beszámolója előtt egy megjegyzés: az ágvezető utolsó mondata természetesen a népszerű szegedi kisvendéglőre utalt…)
Dankó János vezényelt
A nap házigazdája Dankó János volt, aki a tőle már jól megszokott profizmussal megnyitotta a napot és felkonferálta az első előadót. Az első téma a „Jövőd és lehetőségeid a Biocommal” címet kapta, melyet két hálózatvezető, Faragó Ferenc és Horváth Nikolett mutatott be.
Faragó Ferenc és a Toyotává vált vágy
Feri jól szemléltette előadásában az új munkatársak számára is, hogy egy nagyon jó helyen vannak, mert itt mindenki saját maga dönthet az életéről és kezébe veheti a jövőjét. Azt is egyértelművé tette, hogyha valakinek meg van a döntése és elindul az úton, akkor milyen pozitív dolgokra számíthat. Többek között beoszthatja az idejét, céljai megvalósulnak, anyagi függetlenségben élhet. A célok megfogalmazásának fontosságára is kitért, hiszen ha van egy igazán jó cél, amely vágyat ébreszt, akkor az ezzel a rendszerrel valósággá tud válni. Feri elmesélte, hogy egy új hibrid Toyota autó volt a nagy vágya és ezt mára megvalósította a Biocom program segítségével.
Horváth Nikolett: Ez egy kivételes lehetőség!
Ezután Horváth Nikolett, a 23 éves hálózatvezető saját történetén keresztül adott betekintést a résztvevőknek, hogy a Biocom, mint egy kivételes üzleti lehetőség mit kínál munkatársai számára. Gyorsan kirajzolódott, hogy a cég minden eszközt és hátteret biztosít ahhoz, hogy az üzletben gondolkodók és a termékfogyasztók is elérjék saját céljaikat. Niki előadásának méltó zárszavaként ez a mondat hangzott el: „A sikerhez, ami hiányzik, az TE magad vagy!”
Dr. Kodori Judit ízületeink egészségéről is szólt
A nap folytatásaként az ág vendégelőadója, dr. Kodori Judit természetgyógyász következett, aki témájában ízületeink egészségéről, illetve annak a testsúlyhoz való viszonyáról beszélt.
Felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára is, valamint arra, hogy tehetünk önmagunkért.
Beszélt az ízületi betegségek kialakulásának okairól és az ízület építőelemeiről. Ezek közé tartozik a kollagén is, amire nagy szüksége van a szervezetünknek. A leggyakoribb betegségtípusokat is szemléltette a doktornő. Számos jó tanáccsal látta el a hallgatóságot, hogy mit tehetnek, hogy megakadályozzák ezen betegségek kialakulását. Judit kitért arra is, hogy a Biocom palettája milyen termékeket kínál az egészségünk megőrzéséhez, illetve a helyreállításához.
Színes termékskála, új tagokkal
A tisztított vízre nagy hangsúlyt fektetett, hiszen nagyon fontos, hogy milyen minőségű vizet fogyasztunk a mindennapokban. A termékpalettán megtalálhatóak az antioxidáns hatású készítmények, salaktalanító program, gyulladáscsökkentő készítmények és még számos más termékcsalád is. Témája végén közkívánatra beszélt a két újonnan megjelent termékről is. A Daily Vitamin Pack-ról, illetve a Slim 40 testsúly-optimalizáló italporról.
200 PÉ és kifizetések
A doktornő témáját követte az „Anyagi biztonság és szabadság felé vezető út a Biocom üzlettel”, melynek koordinátora Zsóriné Deák Erzsébet Ezüst HV volt. Ezen témán belül a 200 PÉ fontosságát Bözse szponzora, Kozmáné Kati ismertette. Ezek után Bözse, a 4 gyerekes családanya a kifizetéseket mutatta be a Biocom rendszerben. Megmutatta, hogyan lehet rövid időn belül elérni a HV szintet, valamint a szintekhez tartozó jövedelmeket.
Jövőkép Farkas Ildikótól
Majdan a mindig lelkes és energikus Farkas Ildikó, Ezüst HV következett a vásárhelyi csapatból. Az ő tisztje a 3 éves jövőkép ismertetése volt. Ildikó elmesélte, hogy ő kizárólag fogyás miatt, illetve egészsége helyreállítása érdekében csatlakozott a csapathoz. A mínusz 46 kg igen nagy változást hozott az életében, visszakapta önmagát és felfigyeltek rá az ismerősei. Mindenkinek készséggel segített, így hálózatvezetővé vált és mára ezt megtanította két barátjának is. Ildikó megmutatta a további lépéseket is az Arany, illetve a Gyémánt HV szinthez és az ehhez járó hét számjegyű jövedelmeket is. Mindezek után a 2-5 szintű munkatársak köszöntése következett.
Sikersztorik a Molnár-ágból
- Elsőként Varga Balázsé, aki az elmúlt hónapban 6. szintre lépett. Balázs elmondta, hogy nagyon fontos az információ folyamatos átadása, valamint a szponzorral való konzultáció. Ennek eredményeképpen megtalálta két kulcsemberét: Csala Józsefet, aki 5. szintre minősült, valamint Orgovány Szabolcsot, aki a 4-es szintet érte el.
- Másodikként Somogyi Tibor és csapata mutatkozott be, aki az elmúlt hónapban a legtöbbet fejlődött. Csapatában Bánfi Ildikó szintről az 5-ös szintre lépett, sikerében nagy szerepet játszik a mórahalmi képzésen szerzett energia, tudás és lendület. Tibor csapatát Tigyi Tamás is erősíti, aki új munkatársként 3. szintről az 5. szintre lépett.
- Harmadikként Olasz Ildikó csapatából Varga Ágnest ismerhették meg, aki 1. szintről a 4. szintre lépett. Ági családi infókkal, illetve az online térben történő munkával érte el eredményeit.
Versenygyőztes a Vajdaságból
A sikertörténetek után az ágvezető, Szélpál Andi a 3 hónapos ágverseny győztesét, Haskó-Harmat Anitát ismerte el. A munka utáni jól megérdemelt pihenés keretei: 3 nap 2 éjszakás wellness a párjával együtt, illetve egy adag becsületes költenivaló.
Új vezetők a csapatban
A szeptemberi hónapban öt munkatárs is 6-os karrier szintre minősült, őket is nagy szeretettel köszöntötték.
Emellett két új HV is kinőtt:
- Bátori Norbert
- és Késmárki László.
Egy új kitűzős HV-t is felavattak:
- Somogyi Tibor személyében.
A szeptemberi hónapban a legtöbbet fejlődött hálózatvezető szintén Somogyi Tibor lett, akinek jutalma az ág vándorserlege volt.