Kezdőoldal Ágak A hurka és a kiló fogy, a hálózat hízik – Szőcs Győző kétszeres győztes a Kosiba-ágon

A hurka és a kiló fogy, a hálózat hízik – Szőcs Győző kétszeres győztes a Kosiba-ágon

Szőcs Győző 5. szintű munkatárs, 2-szeres versenygyőztes és szpozora, Gruber Attila HV

Szőcs Győzőnek nagyon megtetszett Gruber Attiláék cégneve, felirata: Ökobolygó. Így, amikor szerelte nekik az internetet, kérdezősködni kezdett. Az eredmény néhány hónap után: februárban és márciusban is teljesítve az ötfős verseny a Kosiba-ágon, és mínusz 15 kiló a Reg-Enor segítségével. A kettő nagyon is összefügg…

Információ-telepítés
Szőcs Győző szinte kétlaki életet él, nem jókedvből. Igazi „alföldi gyereknek” tartja magát, hiszen Békés megyében, Mezőberényben lakik családjával. Minden második héten azonban Dunántúlra szólítja a kötelesség. Főként Fejér megyében dolgozik a távközlési szakmában. A sors kegyessége: így jutott el Mórra, Gruber Attiláékhoz. A hálózatvezető házaspár férfitagját nem kellett nógatni, mikor az egyébként a környezetvédelmi témákra nyitott Győző elkezdte faggatni, miközben telepítette a világhálót. Hamar terítékre került az egészség, s mivel Győző cipel pár plusz kilót, kíváncsivá tette a fogyás lehetősége hurkával, kolbásszal, sonkával. Négy napra rá már regisztrált tagként fogyasztotta a Reg-Enort, s persze tartotta a számára kedvesnek tűnő étrendet. Mert azt mondta: minden tiltást betart, dolgozzon a termék, ha tud! Nem kellett sokáig várni a bizonyítékra. Minden hónapban három, összesen 15 kiló mínuszban, s ebben még a karácsonyi „eltévelyedések” is benne vannak. Ma már 107 kiló a száz alá igyekvő hálózatépítő.

Egy képzés is segíthet
Igen, nem tévedés a kifejezés, ugyanis a bizalom folyamatosan erősödött a kiváló tapasztalatok révén. Persze ehhez az is kellett, hogy a most már nem csak szponzornak, hanem barátnak is tartott Attila egyengesse az utat egy budapesti képzésig, ahol Kosiba József szakmai profizmusa, hozzáállása, mentalitása, s felesége, Hajni szeretetteljes, anyáskodó kedvessége (is) levette a lábáról. Mint mondja: sok mlm rendszerrel keresték már, de egyiknek sem tudott igazán hinni és csak a pénzért egyet sem volt hajlandó csinálni. Itt azonban megérzett valamit, és teljes mellszélességgel fel tudja vállalni, beleillik a jövőképébe, hitvallásába. Azt mondja, egyelőre nem is munkának érzi, csak úgy lubickol benne, mint hal a vízben.

Növekvő energiaszint
Térjünk azért még vissza a Reg-Enorra pár mondat erejéig. Ez az energiaszint ugyanis nagy mértékben köszönhető a készítménynek. Ugyanis a fogyáson túli „mellékhatások” egyike, hogy Győző olyan fittnek érzi magát, mint fiatalkorában! Pedig már 54 éves múlt, így az sem csoda, hogy a korábban végtelennek hitt egészséget romboló munkatempó következtében az érrendszere sem tökéletes. Túl egy húsz évvel ezelőtti infarktuson gyakran ébredt arra, hogy zsibbadnak a tagjai, vagy a feje fáj – ilyenkor már nem volt pihenés. Mostanában valami furcsát érzett. Hamar rájött: megszűntek a panaszai, újra jól alszik!

Üzleti növekedés
Nem véletlen, hogy a környezete is hamar észrevette a változást. Örömmel sorolja, hogy a szűk családi és baráti körben is egyre gyakoribbak a jó tapasztalatok. Mint mondja: átlagban 6-7 kilót fogytak már a hálózatának tagjai! Mert abból is van bőven. Ugyan szerényen úgy fogalmaz: „igazából csak mesélek a jó dolgokról és szinte jönnek hozzám az emberek”, két verseny megnyeréséhez már tervezett munka kellett. Az ötfős elvárásokhoz képest februárban nyolc új regisztráltja volt, akiknek a fele 200 pontos lett, márciusban pedig hét. Utóbbi csapatból csak azért lett három 200 pontos, mert véget ért a hónap… Annak a munkának még most vannak igazán látható eredményei. Nem állt le áprilisban sem: ekkor is bővült a hálózata öt új csatlakozóval, a közben 5. karrierszintre emelkedett Győzőnek. Sőt, ebből a csoportból két 200 pontos mellett talált valakit, aki 500 ponttal egyből a hármas szintre lépett! Az első képzésen kiderül, ez újabb győzelem, vagy „csak” újabb komoly előrelépés. Azt ígéri: nyárra még jobban megerősödik, s eléri a hálózatvezetői szintet. Ezzel rendezni tudná az életét is, hiszen egy édesapának a 3 és 14 éves lánya, valamint élete párja, Ilike mellett a helye, minden héten. Nagyot fordult a világ a novemberi regisztráció óta!

A Turbo Booster is tuti
Zárásképpen üzeni: a cég és a vezetői minden szavukat tartják, korrektek a körülmények. Mivel sokat autózik, ezt a Turbo Booster esetében is le tudta mérni. Ugyanannyit tankolva korábban 900, most pedig 1050 kilométert tud megtenni. Nem kérdés: valóban hozza átlagfogyasztásban a 10-15 %-os csökkenést a termék. Érdemes hinnünk neki, mert ő fogyasztásban abszolút példa. Csak a hálózata hízik…

—————————————————————————————————————————-
A fentebb megjelent, termékekről szóló tapasztalatok magánvéleménynek minősülnek. Az anyagokat beküldők állításai saját tapasztalatokon alapulnak, az ő véleményüket tükrözik. A Biocom termékek nem minősülnek gyógyszernek, az étrend-kiegészítők fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

 

Ezeket olvastad már?