Még beszállhatsz a versenybe! – Tanácsok képzés után és előtt

87945
Mivel a verseny elkezdésének határideje június 30., még bőven van idő és lehetőség teljesíteni a feltételrendszer erre a hónapra eső részét. Mindössze egy kis aktivitást kell felmutatni, legalább egy (esetleg kettő, vagy három versenyvonal) elindításával, azaz friss regisztrációval, s ezeken a vonalakon összesen 1000 ponttal. Lőrincz János, a Biocom legnagyobb ágának hálózatigazgatója szerint: még most sem késő elkezdeni! És egy aktuális tanács: ne feledkezzünk el az újak SAJÁT 200 PONTJÁRÓL!

Építs új (HV) vonalat, MOST!
János nemrégiben versenyképzést is tartott a Hotel Aquincumban, melyet július 6-án, hétfőn 18 órakor megismétel. Szeretné, ha minél többen lennének ott, azaz, beszállnának a Spirit Hoteles, háromnapos, képzéssel egybekötött lubickolásért folyó versenybe. Persze tudjuk, az igazi tét: a bővülés, növekedés, ugyanis az előírtak teljesítésével majdnem biztos egy új HV vonal felépítése. Lássunk hozzá!

Mindenképpen így dolgozz!
Ehhez ad most jó szívvel tanácsokat János, mivel azt látja, hogy csak az ő ágán is már legalább 40-en indultak be, akiknek még van tennivalójuk. S ha valaki úgy érzi: foglalt a nyara, annak is érdemes továbbolvasnia, mert versenyen kívül is hasznos megfogadni az alábbi tanácsokat. Ha pedig már így dolgozik, miért ne szállna be a „versenybe”? Itt az idő! Ráadásul a hálózatépítésre alkalmas idő. Mert, mint megtudtuk, a június még eredményesebb hónapnak ígérkezik az eddig látottak alapján, mint az utóbbi időszak csúcsát hozó május. Ennyit arról, hogy nyáron lehet-e eredményesen dolgozni…

Mélységépítés: egyszerűen, profin
Az alaptétel: a mélységépítés. Eszerint bátran tegyünk egymás alá, sok-sok mélységig hozzánk közvetlenül csatlakozni kívánókat. Tehát ne frontvonalra (szélességben) írassuk be magunkhoz az újakat, hanem ismeretlenül is egymás alá, akár településektől is függetlenül. Így kialakulhat ugyanis egy olyan vonal, ahol előbb-utóbb (szerencsés esetben minél hamarabb) lesz egy forró pont, azaz aktív, célokkal teli munkatárs – vagy több. Ha ő „felül” van, jót tesz neki minden alulról jövő pont, ha pedig alul, megtolja az egész sort. De mindenképpen tipikus „nyer-nyer” helyzet ez: bárhol is vagy a vonalon, ha beindulsz, jó lesz Neked. Csak indulj, mielőbb!

Koncentrált figyelem, egymás segítése
Arról nem beszélve, hogy így Neked is könnyebb foglalkozni a csapattal, hiszen nem egyedül kell húszfelé figyelned, hanem sok szponzora lesz egymásnak, akik érdekeltek abban, hogy az alájuk beregisztráltak fejlődjenek. Óriási pezsgés indulhat el! Persze, a munka nem áll meg néhány csatlakozónál, hanem akár két-három hónapon keresztül (érdekes, a versenykiírás is hasonló ehhez…) érdemes folytatni a munkát, akár harminc (!) mélységig is! Vannak rá szép példák a múltból, hogy akár két évtizeddel ezelőtti, hasonlóképpen épített versenyvonalak ma is élnek és virulnak.

Versenyeztessük a belépőinket!
Legyen tétje annak, hogy valaki milyen gyorsan dönt! A tétel egyértelmű: aki hamarabb mond igent, feljebb kerül a versenyvonalunkon, amin aktívan dolgozunk, így elvileg nagyobb ponttámogatást kaphat alulról. Mondhatni: plusz segítség, ingyen. Amivel nemsokára nagyon sokat kereshet… Aki tétovázik, lejjebb kerül. (Ez sem veszteség neki, csak nagyobb nyereség, ha hamarabb bólint az ajánlatra.)

200 saját pont: PONT MOST!

Általános hibajelenségnek látszik a versenyzőknél (és általában a hálózatépítőknél), hogy elfelejtik megmagyarázni az újaknak a 200 PÉ jelentőségét. Márpedig, ha van a most csatlakozóknak (bárhol legyenek a struktúrában) saját 200 pontjuk, akkor a jövő hónapot akár már magasabb karrierszinten kezdhetik. Miért fontos ez? Mert júliusban beindulhat sok helyen oldalirányban a „fürtösödés”, bővülnek a csoportok szélességben is, dőlnek a pontok, amik náluk is megjelennek, így július végén akár már komoly jutalékuk lehet. Vagy, ha nem lesznek aktívak, akkor is jelentősen olcsóbban vehetik a termékeket saját részre, akár 5 – 10 – 14 %-al! Hiszen lehet, hogy a júliust már kettes, hármas, vagy akár négyes szinten kezdhetik. HA, megvan a saját 200 pontjuk, már e hónap végén. Miért fosztanánk meg munkatársainkat a következő hónap gyümölcseinek élvezetétől, s egy plusz motivációtól…? Inkább mondjuk el nekik a 200 PÉ fontosságát, most! S ezáltal „tegyünk a zsebükbe” sok-sok pénzt.

A teendők tehát:

  1. Ha még nem indultunk el, gyorsan regisztráljunk újakat és nevezzünk be a versenybe. (Részletek az egyértelmű, rövid versenykiírásban.)
  2. Ha már beindultunk, építsünk mélységet, így alakítsuk ki a versenyvonalat.
  3. Ha már vannak a versenyvonalunkon, törekedjünk rá, hogy mindenkinek legyen meg már júniusban is a saját 200 pontja, amivel jövő hónapban jelentősen gazdagodhatnak.
  4. Ha nem versenyzünk, akkor is csináljuk így. De akkor már miért ne versenyeznénk…?

Sikeres hónapzárást és júliust kívánunk!

Ezeket olvastad már?