Kezdőoldal Ágak Zsuzsi-20 Bál Bicskén – különleges rendezvény a jubileum és a csapategység jegyében  

Zsuzsi-20 Bál Bicskén – különleges rendezvény a jubileum és a csapategység jegyében  


A Bőke házaspár Könya Gyurival és Krigel Zsuzsival, akiknek a legtöbbet köszönhetik Biocomos útjuk során

Minden szempontból megfelelt az aktuális pandémiás előírásoknak a Zsuzsi-20 Bál, amit Bicskén tartottak. Mivel a lakodalmakat is korábbi időpontban tartják manapság, a szervezők alkalmazkodtak a 23 órai zárás követelményéhez, így délutáni mulatságot szerveztek, az egymásra való odafigyelés jegyében. S az apropó? Bőke Zsuzsi, a Kónya-ág egyik ágvezetője, Arany Hálózatvezetője idén ünnepli 20 éves Biocomos évfordulóját. És még inkább az, hogy ezekben az online időkben amikor (és amíg…) lehet, legyen offline találkozás is, erősítve a csapat kohézióját. Ahogy a Bőke Zsuzsika (a következő generáció…) által küldött beszámolóból kiderül, csak a cím változik jövőre. Zsuzsi-21 lesz belőle. Mert a mostanival hagyományt teremtenének – az összetartozás jegyében!

A Bőke-ág jelenlévő vezetői a Zsuzsi-20-as bálon

Egész éves évforduló
2020 minden szempontból különleges Bőke Zsuzsi (és ezáltal csapata) számára, így mondhatjuk, hogy az egész évfordulós esztendő a változás jegyében telik újdonságokkal, fejlődéssel, bővüléssel. Például:

  • hihetetlen pontnövekedés,
  • saját, vecsési kulcsember-képzés,
  • önálló bicskei Startrendezvények,
  • internetes csoportok fejlesztése,
  • s minden, ami volt/van/lesz. Mert még nincs vége az évnek…

Nincs akadály
Ezt megkoronázni már csak egy rendezvénnyel lehetett, ami az online életünkből segít visszatérni az igazi Biocomos életérzésbe. Október 24-én rendeztük a Zsuzsi-20 Bált, ami a rendezvények szigorításainak bizonytalansága miatt izgalmassá tette az előkészületeket. Egy Arany Hálózatvezetőnek azonban ez sem lehet akadály! Kicsit előrébb tolva az időpontot, délutáni mulatság vehette kezdetét. Vendégektől, műsorszámoktól és ajándékoktól színes program volt ez számunkra. Testvérágakról, az ország minden területéről jöttek találkozni.

Jövőre folytatjuk!
A hangulat és zene kiváló volt, fenomenálisakat ettünk, jókat beszélgettünk, sokat táncoltunk és nevettünk. Úgy töltöttük el az ünnepi órákat, ahogyan egy Biocomos csapathoz illik. A „Zsuzsi báli szezon” újraéled és – hagyományként – családdá szeretné összehozni az együtt gondolkodó csapattársakat. Fél év múlva ismét találkozunk!

A 20 év, korábbi képeken, I. rész

 

A 20 év, korábbi képeken, II. rész

 

A résztvevők báli lenyomata

Bőke Lilien énekelt

A miskolci ágvezetők, Sinka Gyula és Tímea is megcsillantották régi, néptáncos énjüket, így a párosuk nagyban fokozta a hangulatot

 

Jókedv, tánc

Terített asztaloknál

Kónya Gyuri és Krigel Zsuzsi, a tanítóik

A társágak is képviseltették magukat, itt például a Tóth-Wolford-Team vezetői is láthatóak

 

Ezeket olvastad már?