Kezdőoldal Ágak Útmutatás, megerősítés, lendület és személyiségfejlesztés – tükröt tartott és inspirált a Molnár-ág nyári kétnapos vezetőképzője

Útmutatás, megerősítés, lendület és személyiségfejlesztés – tükröt tartott és inspirált a Molnár-ág nyári kétnapos vezetőképzője

Olivera Petranjeskovic, új kitűzős HV ünneplése


A nyár is bővelkedett magas színvonalú képzésekben a Molnár-ágon. Június közepén szerveztek például egy szenzációs, kétnapos képzést, ahol a jövő vezetőit tanították. Szélpál Andrea ágvezető szerint több szempontból is különleges volt az a mórahalmi rendezvény. – Egyrészt azért, mert többen érkeztek több mint 500 kilométer távolságból, már a képzés előtti nap átlépve a határt, másrészt azért, mert a résztvevők fele új volt! Fantasztikus vendégelőadóink, a Szabóné Gyarmati Tímea és Szabó Máté hálózatigazgató páros emelték a rendezvény színvonalát tudásukkal, lendületükkel. Hála és köszönet érte! A szerb ajkú, lendületes csapat elismerése is itt történt meg. A szintlépők után ünnepélyesen hálózatvezetővé avattuk Oliverát és szponzora, Szeles Béla feltűzte céges elismerésül a csodás kitűzőt – fogalmazott az ágvezető. A felejthetetlen 2 napról élménybeszámolók is születtek, melyből kibomlik annak sokszínűsége, és a „tanulók” személyiségén átszűrt tanítások egyaránt.

A vendégelőadókkal

Szepesi Anikó, 3-as szintű munkatárs: Szakmailag és emberileg is sokat adott
Megtisztelőnek érzem, hogy ott lehettem, először vettem részt ilyen képzésen. Sok csodás embert ismertem meg, sokat tanultam. Szakmailag és emberileg is sokat adott, az élményekről nem is beszélve… Nagyon jól éreztem magam, és rájöttem, sok dolgot kell még tanulnom. Nagyon tetszett a résztvevők pozitív hozzá állása, tudása, nagyon barátságos volt mindenki. Konkrétan nem tudok mit kiemelni, mert minden mondatból tanultam. Köszönet érte! Ölelés mindenkinek!

Túróczki Ernő, 4-es szintű munkatárs: Megmutatta, milyen lehetne az életem
Ezalatt a mórahalmi 2 nap alatt bátorítást kaptam, hogy elkezdjem a hálózatépítést, és irányt mutatott a hogyanra is. Ez a két nap megmutatta nekem, hogy milyen lehetne az életem a Biocom által. (én még soha nem voltam ilyen szállodában)

Az új résztvevők bemutatkozása

Nagy Andrea hálózatvezető: A világot a példamutatásod változtatja meg!
Mit is adott nekem ez a két nap? Fantasztikusan éreztem magam, sokat tanultam… A hallottak még mindig feldolgozás alatt vannak… Örülök, hogy együtt lehettem a vezetőimmel és a kiscsapatom 2 tagjával. A motivációs falamra kikerült a mondat, amit a képzésről hoztam: A világot a példamutatásod változtatja meg, nem a véleményed!

Zoli el tudta hinni, hogy meg tudja teremteni a havi 1 millió forintot az üzlettel…

Nagy-Lászlai Erika hálózatvezető: Sárkányok, csillámpónik…
A legutóbbi 2 napos képzés Mórahalmon igazán jó hangulatban telt. Köszönöm, jól éreztem magam. Leginkább két-három gondolatot emelnék ki, ami nyomot hagyott bennem az előadások kapcsán, és mint útravalót, magammal hoztam (hiszen nyomógombot nyomtak). Amire rá kell tennem a fókuszt: „sárkányokat” keressek a struktúrámban, illetve az új beérkezőknél! Beintegrálandó attitűdjeimbe, hogy „csillámpóninak lenni munka előtt, munka közben, munka után”, és ez látható legyen! Sugározzon belőlem. (Ez még nem megy, de „csináljak úgy”, hiszen nem csak, ahogy „bent úgy kint”, hanem ahogy „kint, úgy bent” is – igaz). Illetve megfejlődni, hogy: „mellette dolgozzak, ne helyette”!

Farkas Ildikó útmutatása: hogyan lehet 2 év alatt Arany Hálózatvezetővé válni?

Marton Szilvia, hálózatvezető: Megerősítést kaptam
Ismét csak megerősítést kaptam, hogy jó helyen vagyok, remek vezetői csapattal karöltve, akik mind azon dolgoznak legjobb tudásukat megosztva, hogyan tegyük mi is sikeresebbé üzletünket. Köszönöm, hogy köztetek lehetek, lehettem.

Jövőtervezés az esti csapatépítésen

Fejér Hajnalka és Lukács József, hálózatvezetők: Gondolkodj megoldásokban!
Már nagyon vártuk az újabb 2 napos képzést, hisz tudjuk, mindig élményekkel, újabb tudással gyarapodunk. A nagy átlag fejében még mindig más van az MLM-ről, mint nekünk. Azon vagyunk, hogy meghallgassák egyre többen, hogy mi van a mi fejünkben erről. Létrehoztuk és működtetjük a saját cégünket, aminek az igazgatói vagyunk! Gondolkodj megoldásokban!

A szerbiai minősült csapat

Farkas Ildikó Arany Hálózatvezető: Tükör egy ilyen képzés
Ezeken a kétnapos szuper mórahalmi képzéseken már 3 éve részt veszek és mindig értek olyan felismerések, amik aztán tovább vittek ezen az úton a fejlődés, a céljaim felé! Most is jött a „kattanás”: sárkányokat találok, akikben benne ég a tűz! Mindig tükör is egy ilyen képzés, hiszen pontosan rávilágít, miben kell fejlődni, illetve min érdemes változtatni, meg mit kell elengedni ahhoz, hogy felnőhessünk a célunkhoz! Hálás vagyok, hogy ott lehettem, átélhettem ennek a fantasztikus csapatnak az energiáit, és új inspirációt meríthettem az előadók és a csapattársak által is! Igazi töltődés, két nap, ami után az ember meg tudja váltani a világát, hiszen olyan energiákkal van telve, emellett olyan gyakorlatias, a mindennapi munka során használható, könnyen beépíthető munkamódszereket kaptunk, amik segítenek a siker elérésében!

Olivera már büszkén viseli a kitűzőt

Bánfiné Bozó Mónika: Kitisztult sok minden
A mórahalmi képzésen elhangzott információk sok mindent helyre raktak bennem. Megerősítést kaptam a munkavégzéssel kapcsolatban. Kitisztult sok minden, így könnyebben fogok tudni dolgozni. Köszönöm, hálás vagyok minden percért.

A Szabó-Gyarmati házaspár értékes előadása

Alekszandra Bogdanović, 5. szint: Kiváló ellátás, szívélyes fogadtatás, sok tanulnivaló
A mórahalmi képzés fantasztikus volt! A hely nyugodt és gyönyörű, nem tudom, láttam-e már ennyire zöld füvet… Modern hotelben voltunk, és kiváló ellátásban volt részünk. Sok új dolgot hallottam és tanultam meg az előadóktól. Más volt, mint nálunk, Szerbiában. Mindenki kedves és szívélyes volt velünk. Szép, dicsérő szavakkal fogadtak minket és még ajándékot is kaptunk. Alig várom a következő képzést. Mindent köszönök, és sok ölelést küldök!

Délutáni relax a wellnessben

Marija Nešović, 5. szint: Inspiráló és tanulságos volt
A képzésről szerzett benyomásaim kivételesek. Minden elismerésem a szervezésért, az előadók kiválasztásáért és a kedvességért, amely hozzájárult a teljes pozitív élményhez. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy részt vehettem egy ilyen képzésen. Megerősített a tudásomban, amelyet mentoromtól, Oliverától szereztem, aki mindig mellettem van, és hallottam sok hasznos dolgot a sikeres üzletépítéssel kapcsolatban. Nagyon kellemesen éreztem magam a  képzésen, amely inspiráló és tanulságos volt. Találkozunk legközelebb is! Köszönöm.

Az új generáció is képviseltette magát


Olivera, HV: Tudást és megerősítést kaptunk
Remek energiák, csodálatos emberek. Minden képzésnek számomra különleges értéke van, így ennek is. Tudást kaptunk és megerősítést arra, amit már tudtunk. Még szebb lett volna, ha tovább tart… Szeretlek titeket. Üdvözlet Szerbiából!

Edina, 6. szint: Várom, hogy újra átélhessem!
Fantasztikus élmény volt az egész képzés. Sok hasznos dolgot tanultam, ami a mindennapjaimban is segíteni fog. A képzés alatt végig kiváló energiák voltak. Várom, hogy újra átélhessem!

Szeles Béla, Ezüst Hálózatvezető: Ide az oroszlánt!
 Újra egy fantasztikus képzésen vagyunk túl. Fergeteges előadások, használható tanácsok és kiváló motivációk. Az előadótermen kívül is sokat tudtunk tanulni, akár az étkezőasztalnál beszélgetve, vagy a medence partján koktélozva. „Ide az oroszlánt!“ érzéssel indultunk haza. Köszönök minden szót és érzést.

Imre Zsuzsi, hálózatvezető: Megerősítés, lendület, büszkeség, hála
Megerősítést kaptam, hogy a legjobb helyen vagyok. Lendületet kaptam az ágvezetői verseny teljesítéséhez. Büszkeséget, hiszen 4 munkatársammal vehettem részt a képzésen. És legfőképp hálát érzek ágvezetőm felé az eddigi támogatásaiért!

Káloziné Csősz Erzsébet, 4. szint: Megmutatta az utat
Ez a két nap nekem lehetőséget adott arra, hogy változtatni tudjak az életemen. Megmutatta azt az utat, amelyen, ha elindulok, elérem a célomat úgy, hogy ezzel másokat is fel eMeLeM.

Huszák Ágnes 5. szint: Sok jó ötlettel lettem gazdagabb
Sok mindent kaptam, tanultam egy sikeres pozitív gondolkodású támogató csapatól. Ez a két nap megerősített abban, hogy jó helyen vagyok, és hogyan tudom még jobban csinálni azt, amit csinálok, sok jó ötlettel lettem gazdagabb. Hatalmas erőt adott, hogy utamon töretlenül haladjak előre és a tanultakat átadjam a munkatársaimnak is. Köszönöm, hogy egy ilyen fantasztikus közösség tagja lehetek! Azon leszek, hogy ezt az érzést még több emberrel megismertessem munkám folyamán. Feltöltődve, energiával tele tértem haza. Mindent is köszönök.

Jóború-Kunstár Zsuzsanna, 5. szint: Ez a két nap engem szolgált
Ténylegesen arra koncentrálok, hogy ez a két nap engem szolgált. Sok-sok energiát, ötletet kaptam a csodálatos előadóktól, és a csoport minden tagjától. „Nem tilos változnom és ezt megtaníthatom mindenkinek is.” Hálás vagyok, hogy ott lehettem a vezetőmmel és munkatársaimmal. Köszönöm.

Balla István, 5. szint: Köszönöm, hogy ott lehettem
Nagyon jól éreztem magam, fantasztikus csapat, csodás előadók, tartalmas előadások. Köszönöm, hogy ott lehettem.

Molnár Mónika és Robi, 5. szint: Lendületet adott és megerősített
Nekünk ez a két nap lendületet adott és megerősített, hogy jó helyen vagyunk. Nagy boldogság van a szívünkben, mert a fiúnk is úgy döntött, hogy velünk tart ezen az úton.

Ámont Árpád, 2. szint: Láttam a lehetőséget egy jobb élet felé
Szuper két nap volt. Rengeteg új emberrel ismerkedtem, meg akik első perctől kezdve kedvesen fogadtak. Láttam a lehetőséget egy jobb élet felé, tudom, hogy ehhez még sokat kell tanulnom és fejlődnöm.

Torok Júlia: Behozta a Biocomot a fókuszomba
A legfontosabb, hogy behozta a Biocomot a fókuszomba. Azáltal, hogy kényelmes környezetben (négycsillagos, klímás helységek, különböző medencék, éttermi ínyencségek) lettek megtartva az előadások, már elvonták a figyelmet a zakatoló mindennapokról, egy kis lazítással szemléltetve, hogy lehetnek a mindennapok is hasonlóak… Az ehhez illő öltözékben másmilyen a tartás is, a viselkedés is. A meghívottak beállítottsága hasonlóan céltudatos. Az intenzív, több órán át tartó előadások mind a megoldásokra helyezik a hangsúlyt, begyűjtve a figyelmet. Annak, aki hazatérve tud adni a lendületből másoknak is, a példákból tanulva – már megérte.

Kollár Valentina: Bizonyság és tudás
Sok pozitív, kedves és törekvő emberrel találkoztam, akik elkötelezettek a felé, amit szeretnének az életben. Érdekes előadások voltak, példaértékű emberek adták át a már meglévő tudásukat/tapasztalataikat. Tehát tényleg jó volt a társaság, ahogy a hangulat is! Nekem egyrészt azt adta ez a 2 nap, hogy bebizonyították, ha az ember tényleg szeretne valamit, és beleteszi az energiáját, akkor szinte bármit elérhet. Emellett sok olyan hasznos infót adtak át, amit fel tudok használni a továbbiakban, mint például azt is, hogyan álljak hozzá az emberekhez, és miként kommunikálják velük helyesen.

Haskó Harmat Anita: Plusz erőt adott
Kisfiam születése óta – aki 10 hónapos –, ez volt az első offline képzésem, amit meg tudtunk oldani, hogy ott legyek, hisz elkísért a családom mindkét napra. Az ő támogatásuk nélkül ez nem jöhetett volna létre, ezúton is nagyon hálás vagyok a férjemnek, aki végig a kisfiamat szórakoztatta, míg anya tanult a képzésen. Ráadásul a vendégelőadókkal nagyon azonosulni tudtam, hisz ők kettő pici gyerek mellől fogtak az üzletbe. Ez plusz erőt adott, hogy igen, így is meglehet csinálni!

Virág Rózsa, 3. szint: Feltöltődés
Pozitív energiákkal töltődtem fel, nagyon jó volt hallgatni az előadókat. Jól éreztem magam, mindenki kedves volt. Mosolygós, kedves embereket ismertem meg.

Szabó Anikó, 4. szint: Most már elhiszem, hogy meg tudom csinálni
A két nap alatt nagyon sok pozitív energiát és megerősítést kaptam. Rájöttem, hogy nem kell túlgondolni a dolgokat. Csak lazán kell csinálni és nem azzal törődni, hogy mit gondolnak mások. Most már elhiszem, hogy meg tudom csinálni, el tudom érni a HV szintet. Mert tudom, hogy megérdemlem, jár nekem ez az életforma.

Kozma Szilvia: Információ, támogatás és lelkesítés
A kétnapos vezetőképző gyakorlatban is megmutatta, hogy az élet egyszerű és élvezetes, csak mi hajlamosak vagyunk túlbonyolítani. Nagyon sok információt, támogatást és lelkesítést kaptunk az előadóktól. Hálás köszönet érte! Sok-sok változtatni- és fejlesztenivalóval tértem haza.

Kozma Regina: Pozitív energiákkal töltött fel.

Forró Hajnalka: Nyomot hagyó mondatok
A 2 mondat, ami mély nyomot hagyott: „Amit beleteszel az életedbe, azt kapod vissza. Minden elmélet csak annyit ér számodra, amennyit megvalósítasz belőle.”

Forró Zoltán: A kulcs az én változásom
Most értettem meg a cél fontosságát, hogy a kabátba bele kell nőni, és fokozatosan fejlődni vele. Eszközöket kaptam, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani. Egy szemüveget, amin keresztül megértettem, hogy az egésznek a kulcsa az én saját változásom. Nem eladni kell, hanem tanítani, így tudunk pozitív változást vinni mások életébe, és így lesznek üzlettársaink.

Vituska Albin: A képzés, mint eszköz
Jó energiákat kaptam, és kiegészítéseket magamnak. A képzéseket fogom eszközként használni ezentúl… (Köszi, Szabó Igazgató Házaspár!)

Vituska Nyeres Novák Beatrix: Megtervezzük és megcsináljuk!
A szívem mélyén hála és köszönet van a vezetőim és a munkásaim iránt. A világot a példamutatásom változtatja meg, nem pedig a véleményem. Megtervezzük és megcsináljuk!

Harmat Ildikó: Személyiségfejlesztő tréning
A kétnapos mórahalmi képzés minden alkalommal személyiségfejlesztő tréning is egyben, mely tükröt tart elénk. Köszönöm!

Harmat Csaba: Erősítette a csapatszellemet is
Akárhányszor is vettem részt vezetőképzőn, mindig mást hallok ki belőle, és ez visz előre a céljaim felé, valamint megismerjük egymást jobban, és ez erősíti a csapatszellemet is. Tanulás mellett jó volt a lazítás is, de itt is nagyon sokat beszélgettünk a tovább haladásról! Hála és köszönet mindenkinek, aki előadó, szervező és résztvevő volt ezen a csodálatos 2 napon, és igyekezett hozzájárulni saját és csapatom fejlődéséhez!

Ezeket olvastad már?