Kezdőoldal Ágak Továbbra is lendületben a Molnár-ág, a májusi Starton is vezetők születését ünnepelték

Továbbra is lendületben a Molnár-ág, a májusi Starton is vezetők születését ünnepelték

A pilótatáska HV-avatást jelez… Horváth Nikolett Ivett (balról a második) ünneplése.

Május 5-én, szombaton csodálatos energiák töltötték meg a szegedi Novotel Hotel nagytermét. Persze, volt mit ünnepelni: az áprilisi hónapot, melyet ismét fejlődéssel, sőt, rekorddal zárt a Molnár-ág. Született 2 új hálózatvezető, két 6-os szintű munkatárs megvédte a minősülését, a Vajdaságban pedig új Társult HV-val büszkélkedhet a csapat. S mellettük is többen magasabb kereseti szintre minősültek… Ez a rövid összegzése a tényeknek, mely alapján nem csoda, hogy igazi pezsgő, energiáktól túlfűtött napot élhettek meg a résztvevők. A részleteket ezúttal maga az ág vezetője, Molnárné Szélpál Andrea osztja meg velünk!

A Hónap HV-i: Zsóriné Bözse és Szeles Béla – lehetetlen volt dönteni a két kiváló teljesítmény között…

Horváth Nikolett Ivett jövőképet adott fiatalon

Olasz Ildikó HV remekül koordinált! Első lépésben felvezette (az ő szavaival élve) „egyik Biocomos HV kislányunkat”, Horváth Nikolett Ivettet, aki előadóként teljes témában először debütált. 23 évesen jövőképet mutatott mindannyiunknak – s mindezt óriási magabiztossággal és profizmussal tette! Niki januárban döntött az üzlet mellett és májustól belépett a vezetők lelkes csapatába. Gratulálok Niki, példaértékű, csodás Ember vagy!

A nap koordinátora az első előadó felépítése közben

Niki 23 évesen vette a kezébe a jövőjét

Gazdag Katalin tanításai

Vendégelőadónk Gazdag Katalin volt, aki Debrecenből érkezett hozzánk. Központi témája a nagyon is aktuális allergia volt. A természetgyógyász-ágvezető gyakorlatias, kézzelfogható előadásából nagyon sokat tanultam én is! Hála és köszönet érte!

A vásárhelyi csapat

Molnár Letti a 200 pontról

A következő téma, a pénz, mint energia és a minősüléshez elengedhetetlen saját 200 pont volt, amiről a másik „Biocomos HV kislányunk”, személyesen az én egyetlen leányom, Molnár Letti beszélgetett a hallgatósággal! Alapkérdések, amikre jó válaszokat kell adnia annak, aki fejlődni szeretne:

  • Kinek van MÁR meg a 200 pontja?
  • A hónap hányadik napjára érdemes megcsinálni, ha példa akarsz lenni?
  • Kinek volt meg a múlt hónapban a min. 200 pontja?

Kíváncsi, érdeklődő tekintetek

Király Judit kettesével ugorja a karrierlépcsőket

Szeles Béla, vajdasági HV a pénzről, mint energiáról beszélt. Megmutatta, hogy lehet a Biocom marketing lépcsőjét kettesével venni, erre egy remek példa Király Judit, aki 1-ről 3-ra, majd a következő hónapban 3-ról 5-re lépett!

Mi vár rád?

Majd Vituska Albin, Béla hálózatvezetője felvázolta, hogy ha komolyan veszed a Biocom üzletet, 2-3 év múlva milyen jövőkép vár Rád.

Feltörekvő fiatalság, avagy, Király Judit: 2 hónap alatt 5. szint!

Dankó János, a sikerkoordinátor

Következett Dankó János, 50.000 pontos 3 lábas, Ezüst HV, aki a „Sikeres emberek, sikeres szokásokkal” blokk koordinátora volt. Szerencsés feladatot kapott Jánosunk, hiszen 5 csodálatos, sikeres hölgyet hívott a színpadra és beszélgetett velük a „Mi a sikerük titka?” témakörben.

Gazdag Katalinnak köszöni meg a csodálatos előadást Molnárné Andrea ágvezető

Sikertitkok

Farkas Ildikó, Király Judit, Csuka Márta, Fenyvesi Marika, Bozsó Edina, elárulta a „titkot”… Illetve, mindannyian tudjuk, hogy a sikernek nem titka, hanem ára van! Íme, egy olyan listaaz elhangzottak alapján, amelyen, ha lelkiismeretesen végig megyünk, nem kerülhet el a siker…

  1. Döntés.
  2. Célok.
  3. Megcsinálom: 1-3. szint (Edina és Marika: szuperek vagytok!)
  4. Ott vagyok minden képzésen (Márti).
  5. Az üzletet rakom a fókuszba (Edina, mint energiabomba!)
  6. Fejlesztem magam, folyamatosan tanulok (Farkas Ildikó).
  7. Rendszeres 1/1, családi tájékoztatók.
  8. Állhatatosság.
  9. „Amit elterveztem, ha a fene fenét eszik is, megcsinálom! (Ld. ágverseny első hónapja, 3.-5. szint.)” (Király Judit)

Fantasztikusak vagytok „fiúk”, „lányok”, büszke vagyok, hogy a csapatom lelkes tagjai vagytok! Klassz dolog ágvezetőként látni, ahogy a vezetők, felnövő vezetők remek, lelkes startnapot kovácsolnak össze!

Bözse és Béla – fej-fej mellett a Hónap HV-k

Az én tisztem csupán annyi volt, hogy elismerjem a Hónap Hálózatvezetőjét, Hálózatvezetőit. Most kivételesen 2 vezetőt, akik fej-fej mellett 2000 pontot fejlődtek, példamutató, aktív hálózatépítéssel! Zsóriné Bözse, Szeles Béla nagyon büszke vagyok Rátok! Harmat Csaba 30.000 pontos egyéni rekorddal, Ezüst HV-ként zárta a napot a minősültek köszöntésével.

Horváth Niki HV lett

Nagy ováció fogadta Horváth Nikit, akit szponzora, Ocskó Erzsébet köszöntött vezetői minősüléséért, a Molnár-ágban már hagyománynak számító pilótatáskával.

A pezsgés folytatódik

Aki újként ott ült a sorok közt megerősítést, lelkesedést kapott, hogy… igen, én is meg tudom csinálni! A pezsgés tovább folytatódik, a Molnár-ágban a rendezvény után sok üzletépítő indult útjára. Jövő hónapban ismét jelentkezünk a soron következő sikerekről egy szuper élménybeszámolóval!

Harmat Csaba vajdasági HV koordinálta a minősültek köszöntését

Horváth Nikolett Ivett új HV

Ők minősültek magasabb kereseti szintre (a képen a szponzoraikkal láthatók)

Molnár Letti a 200 pont fontosságáról faggatja az új tagokat

Niki szponzorával, Ocskó Böbével (jobbról) és kulcsembereivel

Ők a haladás mellett döntöttek…

Olasz Ildikó volt a nap koordinátora

Sikerszokásokat moderált kiváló szereplőkkel Dankó János

Szeles Béla vajdasági vezető a pénzről, mint energiáról beszélt

 

Király Judit és Zsóriné Bözse több, mint 1000 pontot fejlődtek, így teljesítették az ágverseny első hónapját

Tóth Gábor és csapata

Gazdag Katalin természetgyógyász-ágvezető volt a meghívott szakelőadó

Vituska Albin kivetítette a jövőképet

 

Ezeket olvastad már?