Kezdőoldal Ágak Tanulj, hogy taníthass – ez volt a szervezőelve a Czentlaki-ág tavaszindító Startnapjának

Tanulj, hogy taníthass – ez volt a szervezőelve a Czentlaki-ág tavaszindító Startnapjának

A szervezők, előadók vezetők egyaránt kitettek magukért!

A hálózatépítés fontos eleme a másolódás. Egy ágvezető pedig mitől is lehetne boldogabb, mint attól, amikor a csapat vezetői komolyan veszik a tanítást, a másolódást és képesek szeretetben, tudásban, szervezésben lebonyolítani egy rendezvényt. Czentlaki Zoltán és Beatrix ennek szellemében köszönik (gratulálva a nívóhoz) a Demeter csapat tagjainak (vezetőknek, munkatársaknak egyaránt) hozzáállását a rendezvényhez, hiszen ők viselték a márciusi Startrendezvény szervezésének felelősségét. Mi pedig köszönet mondunk a beszámolóért!

Új szerepben dr. Pollák Éva: ezúttal nem előadóként, hanem a rendezvény háziasszonyaként debütált a gyógyító, Ezüst HV

Az új érdeklődők is bátran nyilatkoztak

Az új érdeklődőket dr. Pollák Éva Ezüst HV, a rendezvény háziasszonya mutatta be

Lehengerlő indítás, bemutatkozásokkal
Az egész napos program különleges légkörét már az érkezéskor átélhettük, hisz ahogyan érkeztek a régi-új munkatársak, vezetők, úgy vált érezhetővé a szeretet és a jó hangulat. A nap háziasszonyaként dr. Pollák Éva Ezüst Hálózatvezető közvetlen hangvételű bemutatkozásával hengerelte le a résztvevőket, köszöntve az új csatlakozókat, akik között volt 80+-os érdeklődő is. Bemutatkoztak azok az új, frissen csatlakozott munkatársak, akik azért jöttek el közénk, hogy teljes képet kapjanak a Biocom, illetve a Czentlaki-ág együtt gondolkodásáról és lehetőségeiről.


Demeter Attila Ezüst HV saját sztoriján keresztül mutatta meg az üzleti lehetőséget

Vállalkozói mókuskerék helyett Biocom
A Biocom üzleti lehetőséget Demeter Attila Ezüst Hálózatvezető ismertette. Érzésekkel teli előadást hallhattunk tőle, hiszen 20 éves vállalkozását számolta fel a Biocom Életmódprogramért és ezen keresztül a jobb anyagi és minőségi életért.

Jakab Istvánné hálózatvezető is megosztotta saját történetét


Fogyasztóból üzletépítő, fodrászból hálózatvezető
Miért a Biocom? Jakab Istvánné Évi hálózatvezető gondolatait hallgathattuk, aki a Biocomnak köszönhetően visszakapta önbizalmát. Megmutatta azt az utat, amit bejárt, amíg fogyasztóból üzletépítővé vált. Lelkesen figyeltünk minden szavára, hogyan tudja fodrászszalonjában megszólítani az embereket, hogyan tud nekik segíteni abban, hogy rendberakják egészségüket és a pénztárcájukat. Fontos és megszívlelendő mondata, hogy „segíteni annak tudsz, aki kéri, illetve, aki változtatni akar.” Évitől sokan kérnek segítséget és ez a karrierlépcső bejárásán egyre jobban látszik, hisz hamarosan „megszületik” az első hálózatvezetője.

Kovács Zsuzsanna Ezüst HV, természetgyógyász a TOP10 termékeket ajánlotta

Születésnapi virágcsokor Kovács Zsuzsának. (A fotókból az is látható, hogy a nőnapról sem feledkeztek el…)

Gondolkodj prevencióban!
A szünet után már nagyon vártuk, hogy elkezdődjön az a blokk, amelyik betekintést ad a Top 10 termékek világába. Felkészülten és sok érdekes információval tálalta tudását a termékekről Kovács Zsuzsa természetgyógyász, Ezüst Hálózatvezető. Zsuzsa sok hozzá forduló munkatársnak segített már abban, hogy jobb életminőségben éljen. A termékpaletta ismerete és jó alkalmazása segíthet mindenkinek, hogy megelőzze a problémákat! Természetgyógyászunk előadásának fontos üzenete a prevencióban való gondolkodás megértése és elfogadása.

Pollák Zsuzsanna a Biocom Életmódprogramját mutatta be

Kinek nincs erre a programra szüksége?
Nincs Startprogram Biocom Életmódprogram bemutatása nélkül. Pollák Zsuzsa hálózatvezető lendületesen mutatatta be a programot, ami az ő életét és gondolkodását is megváltoztatta. Fontos mondata előadásának: Szerintetek kinek nincs erre a programra szüksége? Természetesen szerintünk mindenkinek szüksége van rá! Nincs is más dolgunk, mint minél több emberhez eljuttatni!

Demeterné Buzás Katalin Ezüst HV az első Biocomos hét évükről beszélt

Hét év a Biocomban: megváltozott az életük
Demeterné Buzás Katalin Ezüst Hálózatvezető a Biocomos üzleti 7 évüket mutatta be képekben, jó érzésekkel színezve. Lendületesen és érzelmektől fűtötten adta át gondolatait, hisz teljesen megváltozott az életük, sőt általuk is nagyon sok embernek, családnak változott pozitív irányba az élete. A csapat már túlszárnyalta a 60.000 pont forgalmat is. Természetesen már tovább is látnak, hisz a Biocomra számíthatnak és a Biocom is számíthat rájuk.

Legyünk minél többen az elismerések színpadán!
A nap zárásaként Czentlaki Zoltán ágvezető, Ezüst Hálózatigazgató gondolataival lettünk gazdagabbak, aki mindig nagy szeretettel ismeri el és köszönti a szintlépőket. Ez egy csodálatos és méltó befejezése a Startnapnak, hisz minél többen értik meg a marketing terv jelentőségét, a vásárlási kedvezmények fontosságát, az anyagi biztonságot, a vállalkozói szemléletű gondolkodást, annál többen lesznek kint a „színpadon”, hogy nagy tapssal és ajándékokkal köszönjék meg a szponzorok, vezetők azt a döntést, hogy a cselekvés szintjére lépett az elismert munkatársuk.

Visszavonzó érzések és gesztusok
A mai világban fontosnak tartjuk a mosolyt, az ölelést, az elismerő és dicsérő szavakat, hisz ezektől az érzésektől mennek úgy haza a rendezvény végén a jelenlévők, hogy már alig várják az újbóli rendezvényt és találkozást.

Néhány visszajelzés a napról:

  • Fantasztikus nap volt, már várom a következőt!
  • Egy újabb remek, tartalmas nappal a hátunk mögött!
  • Köszönöm nektek, Demeter csapat!
  • Gratulálok!
  • Kati, nagyon széppé, hasznossá tettétek a napomat (napunkat). Köszönöm!

Családban marad az oklevél – mondta Beczné Nagy Lídia, aki a lányát segítette HV címhez szponzora, Surányi Ági Arany HV támogatásával

Csapatmunka eredménye a Biocom autó! Kiricsi Istvánné és Szaniszló Tóth Anett, új, 6-os szintű kulcsember

Kiricsi Istvánné HV a Czentlaki-ágról, a februári, Biocomos autónyertes az ágvezető dicséretét hallgatja

 

Ezeket olvastad már?