Szalma Timea maga sem gondolta volna korábban, hogy ekkora boldogságérzést tud adni a Biocom autó elnyerése egy hónapra. Pontosabban, mindaz, ami mögötte van, hiszen a hónap legkiemelkedőbb hálózatvezetői ülhetnek bele a menő járgányba, amit – mint lentebb olvashatjuk – vezetni valóban élvezet… Az Audi boldog „sofőrje” mellett megszólalnak a szponzorok és az ágvezető is, akiknek egyöntetű véleménye, hogy Timi nagyon megérdemelte ezt az elismerést, hiszen nemcsak ezért tett sokat, hanem közben az egész közösségért is.
Szalma Timea: Sosem tapasztalt érzések szabadultak fel bennem
Amikor november 6-án, hétfőn dél körül megszólalt a készüléke és a telefonáló Kovács Benceként mutatkozott be elmondva, hogy ő nyerte meg ebben a hónapban a Biocomos autót, azt hitte, hogy ez most vagy egy vicc vagy egy félreértés… – Drága Bence, ezúton is elnézést, hogy nem hittem a fülemnek úgy az első egy percben. A regisztrációs szám egyeztetése után már kénytelen voltam elhinni. Óriási meglepetésként ért a hír, főleg, amikor kiderült, én választhatok autót! Sírás, remegés, addig sosem tapasztalt testi-lelki érzetek vettek hatalmukba.
Rengeteg rendezvény
Visszagondolva az elmúlt hónapokra, valóban hatalmas hajtás volt: a mindennapos online munka mellett nagyon sok utazás: Kolozsvár, Segesvár, Arad, Miskolc, Zilah, ahol képzéseket, biorezonanciás felméréseket és csapatösszerázó baráti esteket tartottunk a helyi csapatoknak. Mindemellett online rendezvényekre is heti szinten ültem be tanulni és tanítani a saját és a nagy csapatot is, néha napi 2-3 alkalommal. Szerda délelőtt és csütörtök délután a helyi, nagyváradi csapatommal ültünk össze tervezni, dolgozni – amikor épp nem voltam úton. És ami a legfurcsább ebben az egészben, hogy mindezt örömmel tettem és minden egyes lezárult nap hálát és sikerélményt adott: „Ma is érdemes volt élni!”
A rohanásban született két hatos láb…
S bár szeptember elején, amikor átláttam, mennyi utazást és fizikai rendezvényt vállaltunk be, el sem tudtam képzelni, hogy mindemellett mikor lesz időm a pontokra is (kapcsolattartásra, kúrázókra, munkatársakra, új regisztrációkra), de töretlenül hittem és tudtam, hogy az augusztusban betervezett két új 6-os láb meglesz szeptemberben! És hihetetlen, de meglett! Tényleg hátborzongató, hogy mennyire működik ez az adok-kapok arány. Ha szívből, tiszta szándékkal segítesz, adsz, mindenhol, ahol csak tudsz és hajlandó vagy erre minden nap szervezetten, akkor tömegesen gyűlnek köréd a tiszta, kedves, hálás, jó emberek… és a pontok is!
Élvezem minden pillanatát
Mérhetetlen hála van bennem, sosem hittem volna, hogy ez a „Biocomos autó” ekkora extázist és boldogságérzést tud adni! 21 éve napi szinten vezetek, mindig is imádtam, de ez az Audi, minden eddigi vezetési élményt felülmúl! Élvezem minden pillanatát, gurulnak a kerekek és velük együtt az örömkönnyek is! Köszönöm és végtelenszer is köszönöm!
Boross Ildikó és Tamás, szponzorok: Igazi tanítómester, aki szívesen osztja meg tudását
A szponzorai, Boross Ildikó és Tamás úgy látják, bőségesen kiérdemelte, hogy november elején beülhessen az új Biocomos Audiba, hiszen hosszú évek óta teszi a dolgát, Szalma Timi nevét mindenki ismeri! – Az évek folyamán sok mindent tett le az asztalra, viszont jó pár hónapja valósággal szárnyal, napról napra nő a csapata. De nem csak az övé! Timi által az egész Hermann-ág fejlődik, hiszen tudását, segítéségét bárkinek átadja.
Napszaktól függetlenül segít és dolgozik
Mindig minden rendezvényen ott van, de nem is ez a lényeg. Ő maga is szervez, akár heti több rendezvényt, online és élőben egyaránt. Ha szükséges, éjszaka is segít fordítani, hajnalban autóba ül és többszáz kilométert utazik. Hatalmas tanítómester számunkra, mérhetetlenül büszkék vagyunk rá és hálásak, hogy ismerhetjük és minden nap tanulhatunk tőle! Szívből és a legnagyobb szeretettel gratulálunk!
Hermann Judit, ágvezető: Mindig lehet rá számítani
A nagyváradi Arany Hálózatigazgató, Hermann Judit úgy fogalmazott, számára ez a hír mélységes boldogságot jelentett… – Szalma Timea az az ember a csapatunkban, akire az utóbbi 7 év folyamán mindig és bármiben számítani lehetett. A nagy csapat szempontjából és egyéni szinten is, minden téren. Akár egy rendezvényt kellett megszervezni, akár feltölteni, vagy csupán roll-upokat állítani, mindig tudtam, hogy ő elsőként fogja vállalni.
Román nyelven is
A román nyelvű részlegünk terén ő volt mindig is az elöljáró, már akkor szervezett román nyelvű kis képzéseket, mikor a csapat többi tagja még nem dolgozott román nyelven. Engem személy szerint ő „fordított át”, mondván, hogy „Judit, Romániának is szüksége van ránk”.
Sokat tett az autóért – és a minősülésért is
Ő az, aki bármikor eljött a világ bármely szegletére velem, vagy akár egyedül is, hogy többet lásson, többet tegyen és időt töltsünk egymással. Hatalmas büszkeség és öröm számomra, hogy most már mindez a struktúrájában is meglátszik, hogy így az Arany Hálózatvezető minősülése előtt 1 hónappal beülhetett a Biocomos autóba. Mélységesen büszkék vagyunk rá, rád, Timi és köszönjük, hogy ezt érezhetjük! Sok-sok sikeres kilométert kívánunk szeretettel!