Kezdőoldal Ágak Óriási fejlődés a Kónya-ágon 2016-ban, amely az Év Hálózatépítőjét is adta idén a Biocomnak!

Óriási fejlődés a Kónya-ágon 2016-ban, amely az Év Hálózatépítőjét is adta idén a Biocomnak!

Sokan kaptak külön, ágvezetői elismerést a HV-karból

Sokan kaptak külön, ágvezetői elismerést a HV-karból

Az Év Hálózatépítője a Biocomban: Ujvári Zsuzsi!

Az Év Hálózatépítője a Biocomban: Ujvári Zsuzsi!

Ágvezetők mosolyognak a lencsébe az évzárón, megérdemelten. A Sinka házaspár (Gyula és Timi), valamint Kónya György.

Ágvezetők mosolyognak a lencsébe az évzárón, megérdemelten. A Sinka házaspár (Gyula és Timi), valamint Kónya György.

Ujvári Zsuzsi lett az Év Hálózatépítője 2016-ban a Biocomban! Ez a tény tökéletes jellemzi, hogy nagyot lépett előre idén a Kónya-ág, s a korábbi hírekből is kiolvashatóan főként a Sinka-ág, azon belül is a Komporday-ág szárnyalt, hiszen a vezetője, Annamari társaival együtt már gyakorlatilag 200.000 pontos csapatnak mondhatja magát! (A Sinka-ág miskolci évzárójáról külön is írtunk.) Az alábbiakban számok, tények következnek, s néhány, a december 11-i, budapesti évzárón készült, beszédes fotó…

Majd’ kétszer annyi pont, felével több vezető

91 százalékkal, összesen 390.000 PÉ-re nőtt a Kónya György által vezetett ág teljesítménye. A közel dupla pont mellett figyelemre méltó adat, hogy a vezetők száma is több, mint felével, 57%-al nőtt, eszerint 70-el több hatos és HV erősíti a csapatot.

Szép személyes fejlődés

A Kónya-ág vándorserlegét, a személyes HV csoportjában történt legnagyobb mértékű fejlődésért Bőke Zsuzsi Arany Hálózatvezető kapta, aki 67%-ot lépett előre.

A hónap HV-ja éves munkája is ragyogó

A Hónap Hálózatépítője az ágban Csordás Anikó lett, aki novemberben 59 új regisztráltat számolhatott össze végül csapatában, ráadásul 97 pontértékes átlaggal. Anikó egyébként is óriási fejlődött: az év végére megközelítette a 18.000 pontot!

Sokszoros fejlődések, csúcsmagas pontszámokkal

Látványos fejlődésben egyébként sem volt hiány 2016-ban a Kónya-, Sinka- Komporday-ágon. Nézzük a tényeket, amelyekért persze elismerés is járt a kiváló hálózatépítőknek.

  • Tasnádiné Mónika és Zsolt Ezüstből Arany Hálózatvezető szintre váltott. Pontjaik elképesztő mértékben ugrottak meg: 30.744-ről 119.829-re!
  • Tóth Wolford Erika és Lajos sokkal lentebbről, tulajdonképpen kezdőpozícióból indult egy éve (1008 PÉ), így a mostnai 23.183 pontjuk sokszázszoros fejődés százalékosan. De ettől több is történt náluk: Lajos otthagyta a sokak által „tutinak” és biztosnak minősített munkahelyét, ahol valóban jól keresett. De most már az is számít neki, hogy mennyi ideje van magára és a családjára, ami a Biocomban inkább garantálható…
  • A nagyváradi Hermann Judit túl azon, hogy 8036 pontról indulva 49.759-et ért el, Arany Hálózatvezető szintre is lépett! Jövedelme pedig már a hétszámjegy környékén van…
  • A csúcs viszont sok szempontból a Komporday-ág üdvöskéje, Ujvári Zsuzsi. Ő 17.839 pontról 95.189-re lépett, és elnyerte az Év Hálózatépítője címet is a Biocomban!

Országos serlegek

A Kónya-ágból egyébként hárman (Zsuzsival együtt összesen négyen) kaptak országos elismerést 2016-os munkájukért:

  • Ujvári Zsuzsanna (az év embere)
  • Hermann Judit,
  • Tasnádiné Mónika és Zsolt,
  • Tóth Wolford Erika és Tóth Lajos.

Négy afrikai utazó

S amit szintén érdemes megemlíteni: éves munkájuk elismeréseként (természetesen az ágvezető, Kónya György és más ágak kiemelkedő hálózatépítői társaságában) a következők utazhatnak Kenyába:

  • Komporday Annamária,
  • Sinka Tímea és Gyula.

Lovag és Nagyasszony

És az Aquincum Hotelben tartott évzárón két különleges pillanatnak is tanúi lehettek a résztvevők, hiszen az Ökonet Lovagrend tagjai sorába fogadták Sinka Gyulát, Sinka Tímea pedig az Ökonet Nagyasszonyok közé emelkedett. Szeretettel gratulálunk ehhez is!

Mint azt Kónya György megfogalmazta, fantasztikus év van mögöttünk, s minden reményünk megvan arra, hogy azt gondoljuk: előttünk is!

Ujvári Zsuzsi a párjával (jobbról), valamint az ágvezető párossal (Kónya György és Krigel Zsuzsi), továbbá Lőrincz Jánossal, aki a csúcsvezetést képviselte az eseményen

Ujvári Zsuzsi a párjával (jobbról), valamint az ágvezető párossal (Kónya György és Krigel Zsuzsi), továbbá Lőrincz Jánossal, aki a csúcsvezetést képviselte az eseményen

Ujvári Zsuzsi visszapillantása azok társaságában, akik országos elismerést is kaptak az ágból

Ujvári Zsuzsi visszapillantása azok társaságában, akik országos elismerést is kaptak az ágból

Ez valóban egy győztes csapat, amit nem csak a serlegek mutatnak...

Ez valóban egy győztes csapat, amit nem csak a serlegek mutatnak…

Van mire koccintani az év végén...

Van mire koccintani az év végén…

fkv-agak-evzaroja-2016-12-11-777

 

 

 

 

 

Ezeket olvastad már?