Kezdőoldal Ágak Nemzedéken át öröklődő kitűző, valamint „biciklis” és délvidéki HV avatása is színesítette a júniusi Molnár Startot

Nemzedéken át öröklődő kitűző, valamint „biciklis” és délvidéki HV avatása is színesítette a júniusi Molnár Startot

A két új HV, Szilvia és Marianna mentorokkal

Június 2-án rendezték a Molnár-ág nyárindító Startképzését, amit még a Nap is beragyogott! Nagyon sok új embert köszönthetett Horváth Varga Sándorné Mariann, aki új hálózatvezetőként kapta meg a nap háziasszonya feladatot. Az egész napot összefogva, minden előadót csodásan felépítve vezette le a programot – ez a véleménye a beszámoló elkészítőjének, Sajbenné Ildikónak. Egyben azé a csapaté is, melyben biciklis és délvidéki HV-t is avattak, az ágvezető pedig duplán is örülhetett…

A hőmérséklet nem számít, a Molnár-ágon nagy az aktivitás

Határhelyzet, újratervezés

Ha a Molnár-ágat egy szóval kellene jellemezni, akkor azt mondanám, hogy megoldásban gondolkodó. Ugyanis a kezdés előtt kiderült, hogy „határhelyzet” van és az első előadó, Nagy Szilvia (Szerbiából), aki szintén új hálózatvezető lett, csak később érkezik. Így gyors újratervezés és máris indulhatott a nap!

Nagy Szilvia új HV a Vajdaságból

Zsóriné Bözse HV a TOP 10-ről beszélt, és terméktapasztalatok is elhangzottak a blokkban


Az elmaradhatatlan TOP10

Deák Bözse HV és természetgyógyász is egyben, ő a Top 10 termékekről tartott átfogó előadást és hallhattunk tapasztalatokat is.

2-3 hónap alatt 4. szint… – ők így csinálták

A 200 PÉ és a karrierszintet lépők

Majd következett Olasz Ildikó HV, aki a 200 pontérték fontosságáról beszélt, felvázolva a kereseti szinteket és mindezt a gyakorlatban is bemutatta olyan emberek által, akik 1-ről 3-ra, 1-ről 4-re, vagy 2-ről 4-es szintre léptek 1 hónap alatt. Megszólalt

  • Szabó Brigitta (4-es szint) és Mester Norbert (3-as szint), akik férj és feleségként külön vonalon dolgoznak és építik a csapatukat,
  • hallhattuk Kulcsár Angelikát, aki versenyépítéssel a 3-as szintet érte el
  • és Horváth Piroskát, aki a 4. szintre lépett.

Gratulálunk mindannyiuknak! Legyenek büszkék erre, hiszen ez azt jelenti, hogy elindultak azon az úton, ami által nagyon sok család életébe pozitív változást visznek!

Olasz Ildikó vezetői példákon keresztül mutatta meg a marketingtervet

Jövőkép a következő 3 évre

Harmath Csaba Ezüst HV pedig tovább mutatta a lehetséges jövőképet a következő 3 évre. Ez azért fontos, mert, jó, ha tudjuk, hogy ha komolyan vesszük magunkat és teszünk az álmaink megvalósulásáért, akkor mi fog velünk történni. A vele járó anyagi megbecsülés pedig nem más, mint annak a fokmérője, hogy hány család életében vittünk végbe pozitív változást!

Nagy Szilvia szabaddá tette magát Szerbiában

Szünet után pedig Nagy Szilvia új HV következett, akinek az előadása a „Jövőd és lehetőséged a Biocom üzlettel” címet kapta. Szerintem mindenki számára kiderült, hogy nem egyszerű Szerbiában hálózatot építeni, de ott is érvényes a Biocom jelmondata: ÁLMODD MEG! CSINÁLD MEG! Vagyis Szilvi számára sem volt lehetetlen, amikor eldöntötte, hogy az első jó lépés a HV szint. Miután felmondott a munkahelyén (amin nem kevés ideig gondolkodott…) tervezetten, szervezetten haladt a hálózatépítés útján. Gratulálunk Szilvi!

Az ágvezető a kiemelt vendégelőadóval, Jakab Istvánnal


A megőrzött egészség szerepéről szólt Jakab István

A következő előadást mindenki várta, hiszen már a címe is figyelemfelkeltő volt: „A megőrzött egészség többet ér, mint a legyőzött betegség”. Mindezt Jakab István mondja, aki egészségbe-fektető, termékfejlesztő, a VNTV megalkotója, óriási tudással rendelkező és azt szívesen átadó, tanító szakember. A hálózat régi partnere kiemelten foglalkozott a baktériumok, mikroorganizmusok szerepével, amit számos kutatási eredmény bizonyít, itt esett szó a Mikrobiomról (egyik kedvenc termékem…) és számos új termékekről, amikhez nemsokára hozzájuthatunk. Köszönjük, István, hogy itt voltál és átadtad a tudásod, tanítottál bennünket!

Így csináld sikeresen a hálózatépítést! (Molnárné Szélpál Andrea ágvezető útmutatásai.)

A sikeres hálózatépítés kortalan!

Az utolsó blokk azokról az emberekről szól, akik sikereket érnek el rövidebb-hosszabb idő alatt. Ezt a mindig mosolygó, energiával telt ágvezetőnk, Szélpál Andi koordinálta. Andi mindig teret ad azoknak, akik másolhatóságukkal, lendületükkel példát mutatnak mindenkinek. Itt kapott szót

  • Mészáros Marika és Pista bácsi (70 év felettiek…),
  • valamint Horváth Nikolett (aki mindössze 23 éves…).

Ők 5 hónap alatt érték el a vezetői szintet és hatalmas példák arra, hogy a hálózatépítés nem korhoz kötött!

A Hónap Hálózatvezetője Farkas Ildikó lett

Az információ áramoltatása
Majd Farkas Ildikó HV osztotta meg velünk (nem kevés energiával), hogyan dolgozik a mindennapokban, hogyan áramoltatja az információt az emberek felé.

Gyorsan haladnak

Szót kaptak azok az új munkatársak, akik rövid idő alatt 4-es szintet értek el csoportbővítéssel:

  • Fenyvesi Marika,
  • Szabó Brigitta,
  • Marton Szilvi.

Gratulálunk nekik!

Sokan minősültek

Következett az elismerések pillanata Dankó János 3 lábas Ezüst HV vezetésével, amikor is a minősült munkatársakat köszönthetjük. Számtalan példán keresztül láthattuk, hogy aki segít másoknak az ő maga is emelkedik. Gratulálunk mindannyiótoknak és további sikereket kívánunk!

A részvevők fele minősült…! Dankó János koordinálta az elismeréseket.

Farkas Ildikóé a vándorserleg

A vándorserleg átadása (amit minden hónapban az a Hv kap, aki a legnagyobb fejlődést hozza) igazi meglepetés volt Farkas Ildi számára, amit nagy-nagy örömmel vett át. Gratulálunk Ildi!

Farkas Ildikó HV-nak is volt egy álma, s a megvalósítása közben vezetővé vált…

Horváth V. Sándorné Mariann szponzorával, Olasz Ildikóval (jobbról)

Nagy Szilvia új HV szponzorával, Harmat Csabával


Új hálózatvezetőket avattunk

  • Horváth Varga Sándorné Mariann (szponzor: Olasz Ildikó HV). Mariann mindenki számára példaértékű, hiszen jogosítvány nélkül, biciklivel építi a csapatát! Ékes bizonyíték arra, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen…
  • Nagy Szilvia (szponzor: Harmath Csaba Ezüst HV). Szilvi Szerbiában, Magyarkanizsán kínált lehetőséget az embereknek, és akik Szilvit ismerték és ismerik, azok tudják, hogy mindig is az alázat, a pontosság és a fejlődés jellemzi. Szívből gratulálunk mindkettőtöknek és további sikereket kívánunk!

Molnár Letti, kitűzős HV az édesanyjával (az ágvezetővel…)

Molnár Violetta kitűzős HV lett

És ha mindez még nem lett volna elég, akkor következzen a Kitűzős HV avatás. Ugyanis Molnár Violetta megkapta munkája gyümölcseként az arany kitűzőt, amelyet édesanyja, Szélpál Andika tűzött fel és amit  büszkén visel, hiszen ő szó szerint születésétől kezdve éli a Biocomos életet… Szülei, Molnár Antal és Andika (ágvezetőink) terelgették ezen az úton és felnőtté válása után döntött úgy, hogy követi szüleit és főállású Biocomos lesz. Megható pillanatnak voltunk részesei, hiszen felcsendült Zorán: Gyémánt és Arany című dala, amivel köszönetet mondott szüleinek. Biztos vagyok benne, hogy édesapja nagyon büszke rá és támogatja őt odafentről…

Jakab István egészségbe-fektető és kulcsmondata

Passzív jövedelem az üzlettel, Harmat Csaba olvasatában

 

Ezeket olvastad már?