Kezdőoldal Ágak Négy új hálózatvezetőt is avattak virtuálisan a Molnár-ágon – az áprilisi Online Start a történelmi márciust erősítette

Négy új hálózatvezetőt is avattak virtuálisan a Molnár-ágon – az áprilisi Online Start a történelmi márciust erősítette


Április 16-án a Molnár-ág is csatlakozott az online képzési formához, rögtön egy Startképzéssel, amelyet már mindannyian nagyon vártak, hiszen ha másképp nem is, de legalább lélekben együtt lehettek. A kezdeményezés sikerét az is bizonyítja, hogy közel 200 ember döntött úgy, hogy otthonából kényelmesen tanul, fejlődik. Mindenki kíváncsi volt arra is, hogyan tudott a Molnár-ág a márciusi pontforgalmát tekintve csúcsot dönteni, hiszen az eddigi legeredményesebb hónapról beszélünk, 180.000 pontértékkel! A részletekről Sajbenné Ildi HV számol be a csapat nevében.


Új tudás, újfajta rendezvény
Még mielőtt részletezném a délutánt, szeretném mindannyiunk nevében megköszönni ágvezetőnk, Szélpál Andika példaértékű hozzáállását, mert  az Ő új tudása nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre.

Szükség van ránk
A mi munkánk emberközpontú, másokat segítő küldetés, ha fogalmazhatok így. A most kialakult helyzetben szerintem nagy szükség van arra az embereknek-családoknak, amit a Biocom, mint stabil cég ad. Egészség-Pénz-Szabadság!

Szélpál Andrea: A felvállalós döntéssel kezdődik minden
Az első témában Andi (ugyanolyan energiával, mint a „rendes” képzéseken) mutatta meg, hogy honnan-hova juthat el valaki, ha a lehetőséget kihasználja, és kezébe veszi az életét. Elsősorban egy DÖNTÉS, hogy felvállalja az élete irányítását!

Ferenczy László – Egészségről, minden szinten
A rendezvényhez csatlakozott Ferenczy László életépítő és tanító. Laci rámutatott arra, hogy milyen kincsek (termékek) vannak a kezünkben, hiszen az EGÉSZ-SÉG nagyon felértékelődött. Olyanok is nyitnak az étrend-kiegészítők felé, akik eddig nem igazán használták. Most is, mint mindig, a legfontosabb a megelőzés, a tudatos egészség felépítés. Fontos a lelki egyensúly, a gondolati pozitivitás. Ezek nélkül szerinte nem beszélhetünk tartós egészségről. A hármas egység: Test-Lélek-Szellem kéz a kézben együtt jár, hangsúlyozta Laci. Hálás vagyok, hogy ilyen tanítóktól tanulhatok!


Dankó János: A tudatos boltcsere alaplépés
A tagi áron túli  kedvezményszintek eléréséhez érdemes tudatosan boltot cserélni. Erről Dankó János beszélt, aki több mint 20 éve cserélte le a boltját – és vele az életét. Ahogy Jánostól megszoktuk: érzelmekben bővelkedő, egyszerűen másolható lépésekben mutatta be, hogy honnan és hogyan áramlik a pénz vissza a családokhoz.

Csodálatos vezetői hozzáállás
Hallhattunk két csodálatos vezetőt: Horváth Nikit és Farkas Ildikót, akik példaértékű hozzáállásukkal bizonyították, hogy nem a „szél fújta össze” a sikerüket.

  • Niki 23 évesen érte el a vezetői szintet: Beszélt a miértjeiről és a mindennapi munkamódszereiről, amit elmondása szerint bárki meg tud csinálni.
  • Ildi elmesélte az 50 kilónyi  fogyás történetét amit a Regenor életmód programnak köszönhet és hallhattunk arról is hogy hogyan vált a hálózatépítés   szenvedélyes szerelemmé a mindennapjaiban.Nem véletlen minősült Arany Hv szintre,amelyhez ezúton is gratulálunk!

Olasz Ildikó lett a hónap legjobbja, új hatosokkal
Andi gratulált a hónap hálózatvezetőjének, Olasz Ildikónak, aki 7200 pontot fejlődött az elmúlt hónapban, miáltal két új 6-os szintű munkatársa is lett. Gratulálunk, Ildi, a munkádhoz!

Négy HV-val bővült a csapat
Bővült a Molnár-ág vezetői létszáma is hiszen 4 új hálózatvezetőt is köszönthettünk:

  • Kozmáné Gyovai Katalin,
  • Faragó Ferenc,
  • Somogyi Tibor
  • és Kószó János.

Gratulálunk és további sikerekben bővelkedő éveket  kívánunk!

Dankó János példaértékű sikere
Köszönthettük a 3 hónapos ágverseny győztesét, Dankó Jánost, aki minden nap azon dolgozik, hogy egyre több ember váljon sikeressé. Gratulálunk, János, a munkádhoz, igazi példakép vagy!

Hála légkörért – is!
A legvégén Andi invitálta a csapatot a következő képzésre, ami már az üzleti lehetőségről szólt. Hálás vagyok, hogy ennek a csapatnak a részese vagyok, hálás vagyok, hogy ilyen szeretetteljes légkörben tölthettem el az estét. Nagyon várjuk már, hogy újra megölelhessük egymást!

Vedd a kezedbe az irányítást!
És még egy gondolat. Szerintem a jelenlegi helyzet üzenete: vedd kezedbe a jövőd, vállalj felelősséget a magad és családod egészségéért, környezeted védelméért és tégy meg mindent, hogy szabad emberré válhass! Csak így érdemes!

   

Ezeket olvastad már?