Kezdőoldal Ágak Napokig tartott a hatása a Kónya-ág júniusi, újfajta Startrendezvényének

Napokig tartott a hatása a Kónya-ág júniusi, újfajta Startrendezvényének

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Akadémia kép cikkhez.JPG

„Egy hónapja készültek rá a szervezők rá és azt hiszem, megérte!” Így értékelte röviden Nemcsényi András a Kónya-ág júniusi Startképzését. Az ettől hosszabb beszámoló készítője eddig minden Starton ott volt, így kialakulhatott benne egyfajta rutin, amiből elvárhatta, mit adhat a következő. Persze a váltott előadók mindig beleadják saját egyéniségüket az egyes anyagokba, s ettől is mindig más tud lenni egy Start – de a Hotel Benczúrban ezúttal valami egészen más történt…

Különleges alkalomhoz felkészült házigazda
Az új Startra mindnyájan nagyon alaposan készültünk. A forgatókönyv megmutatta, hogyan kell felépülnie ennek a fajta rendezvénynek, és mi lesz az üzenete, mit várhatunk el.

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Ákos cikkhez.jpg

A napot Illés Ákos nyitotta meg. Nem véletlenül vette kezébe az irányítást, ehhez megfelelő rutin és magabiztosság kellett. Alaposan felkészült erre a napra, mint házigazda. Sajátos humorával és magabiztos, pontos mondataival „felkészítette” a hallgatóságot a napra, hogy ez egy különleges alkalom lesz mindenki számára!

A fogyás nyitotta fel a szemét
Az első, „Ép testben” blokkot Novák Istvánné tartotta. Judit elmesélte saját sikertörténetét, 14 kg-os fogyását, ami egyben felnyitotta a szemét a Biocomban lévő további lehetőségekre.

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Judit cikkhez1.jpg

Beszélt az egészségről, a környezetünk öko-tisztántartásáról és a tiszta víz fontosságáról saját szemszögéből és rengeteg tapasztalatával.

Sercegő tollak a vendégelőadó inspirálására
Judit után izgatottan vártuk következő, egyben vendégelőadónkat, Czikoráné Erzsike természetgyógyászt, hiszen már sokan ismertük. Volt, aki csak „hírből”, mivel hatalmas tudása szájól-szájra terjedt, viszont sokan még nem hallották élőben, de vasárnap végre itt volt közöttünk.

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Czikoráné Erzsike.jpg

Bámulva figyeltük mérhetetlen mennyiségű tapasztalatát, ezekből osztott meg jónéhányat. Csak úgy sercegtek a tollak a sorokban!

Meghökkentő esetek, megoldásokkal
Szünet után jöttek a felhasználói tapasztalatok, ahol többen elmeséltek meghökkentő eseteket, amikre a megoldást mind-mind a Biocom termékei adták. Ezt a blokkot a Szalay lányok közül Rita vezette végig.

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\348360993_993894788278324_7775131287006736697_n.jpg C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\tap cikkhez.JPG

Mindig jó érzés ilyeneket hallgatni, hiszen rengeteg ötletet kaphatunk az elhangzott élményekből, amit azután tudunk a hétköznapokban hasznosítani.

Mi lenne, ha ezután itt vásárolnánk meg?
Ezt követően jött az „Egy boltba járunk vásárolni” rész, melyben az én szemszögemből próbáltam átadni a saját fogyasztás, majd az ebből következő 200 pont egyszerű létrejöttét. Mindezt úgy, hogy egyre kedvezőbb áron tudunk kedvenc termékeinkhez hozzájutni.

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Én cikkhez.jpg

Valóban egyedi a Biocom, hiszen olyan termékek között válogathatunk, amiket valahol, valamilyen boltban eddig is megvásároltunk, csak most itt, egy helyen tesszük. Ennyi az egész.

Hogyan érhetjük el a céljainkat?
A szünet után fokoztuk a hangulatot! Egy fantasztikus tudású Arany Hálózatvezető, Szegő Tünde vázolta fel, hogyan tehetjük jobbá életünket csupán azzal, hogy segítünk másoknak abban, hogy elérhessék céljaikat, így a saját céljainkat is elérhetjük.

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Tünde cikkhez.jpg

Tündének valóban nagyon passzolt ez az előadás, rendkívüli módon „brillírozott” a gondolatokban, nagy hatással volt az emberek figyelmére, hiszen itt volt a „csúcspont”, neki a kisujjában volt ez az anyag! Bemutatta a céget, beszélt a jövedelmi lehetőségekről, majd a minősülteket is megismerhettük előadásában, akik átvehették okleveleiket, amiket nagy taps kísért. Ilyenkor érezhettük, hogy nagyon sok embert még soha, semmilyen eredménye miatt nem ismertek így el, pedig hányan megérdemelhették volna munkahelyeiken!

Motiváló történetek
Második szünetünk után jött a „hab a tortán”.

Az „Élet igazán” blokkban megismerhettünk három történetet:

  • Pomlényina Paulina,
  • Bükkfalvi Edit és
  • Bánki Róbert szemszögéből,

saját életútjuk rövid elmesélésével.

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\IMGP7067.JPG

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\348361594_804087220921033_6998352620762631388_n.jpg

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Robi cikkhez.jpg

Bánki Róbert átvehette a 6-os szintű minősülését is

Új vezetők a csapatban

7-es szintű vezetői kitűzős blokkunkban:

  • Jakus Zsuzsi és
  • Szabóki Rita

kaphatta meg az arany Biocomos kitűzőjét.

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\7-es.jpg

Jakus Zsuzsi és vezetője, Csurgainé Forgó Veronika

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\IMGP7084.JPG

Szabóki Rita közvetlen vezetője a Németországban élő Molnár Gabriella helyett Szegő Tünde adta át a kitűzőt

Bizony ez egy fantasztikus érzés, erre mindig szívesen emlékszik vissza az ember, még sok – sok év múlva is!

Nyári versenyzők
Következett azon munkatársak elismerése, akik elindultak a nyári versenyben és teljesítették is az első hónapját!

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Akadémia kép cikkhez.JPG

Ráadásul meghívást kaphattak a következő Biocom Üzleti Akadémiai tréningre is, ahol csak a legnagyobb fejlődést tanúsítók lehetnek majd ott!

Illés Ákos Ezüst HV lett!
Majd sokak számára meglepetésként jött a nap házigazdájának elismerése. Ugyanis Illés Ákost, a nap házigazdáját köszönthettük, aki áldozatos munkájának eredményeképpen Ezüst Hálózatvezető lett!

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Ákos EHV cikkhez.jpg

Kovács István gratulált Illés Ákosnak, az új Ezüst HV-nek

Mit adhat a Biocom?
A „Mit kapunk?” blokkban

  • Varga Eleonóra és
  • Szalay Judit történetét hallhattuk,

akik elmesélték különös, itt-ott rögös útjukat.

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\IMGP7096.JPG

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\348361305_322356410370880_1056908256295050944_n.jpg

Mindkettőben a megoldás közös volt, ami maga a Biocom! Mindkettőjük története nagyon tanulságos volt, hiszen ebből is láthattuk, hogy mindenki más-más helyről és helyzetből jön, de aki a hosszú távú biztonságot keresi, az mégiscsak előbb, vagy utóbb, de idetalál közénk!

Innen is ismét gratulálunk mindenkinek, remélem, valódi élményeket kaphattak az ott elismertek!

Lazán és egyszerűen az üzletről
Ekkor azt gondolhattuk, vége a napnak, hiszen mindenki megkapta jutalmát, oklevelét, elismerését, kitűzőjét…

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Gyuri cikkhez.jpg

Nos, ekkor felállt a Biocom egyik társtulajdonosa, Kónya György Smaragd Hálózatigazgató, és valami elképesztő tudatossággal, de ugyanakkor mégis lazán és egyszerűen beszélt az üzlet hatékonyabbá tételéről egy egyszerű új eszköz bemutatásával, amivel mintegy „megkoronázta” a napot.

Lenyűgöző nap volt
Azt gondolom, mindnyájunk nevében kijelenthetem, hogy teljesen lenyűgözött minket ez a nap! Mondhatni, szinte repültünk hazafelé, és azt hiszem, aki ott volt, ugyanezt mondhatta el, hiszen munkatársaim napokon át hatása alatt voltak ennek a rendezvénynek.

C:\Users\Lenovo\Desktop\Start júni 04\Hátulról a csapat cikkhez.jpg

Egy biztos, azok, akik most ott voltak, a következő Startra nem fognak egyedül jönni július 2-án!

 

Ezeket olvastad már?