Kezdőoldal Ágak „Mindig többek vagyunk egy vecsési képzés által” – a Ferenczy-, Vass-, Beta- és Pintér-ág együtt tréningezett a Hotel Stációban

„Mindig többek vagyunk egy vecsési képzés által” – a Ferenczy-, Vass-, Beta- és Pintér-ág együtt tréningezett a Hotel Stációban


Ferenczy László és Szász Laura, Vass Szombatfalvi  Zsuzsanna és Vass Oszkár voltak a vecsési képezés megálmodói, nekik (is) köszönhetik a teljes Ferenczy-ág tagjai, hogy ott rendszeresen ott lehetnek. Meg persze maguknak, amit egy-egy újabb kétnapos tovább erősít, ahová egyre több új munkatárssal érkeznek, ami pedig még tovább gerjeszti ezt a végtelenül pozitív folyamatot… A legutóbbiról, melyet szeptember 4-5-én tartottak, Varga Edit, a Pintér-ág vezető munkatársa küldött az akkori énjén átszűrt, részint szubjektív beszámolót.

Nincs távolság! Németországból is szívesen jöttek az üzletépítők a vecsési tréningre

 Több, mint helyszín
Vecsés látszólag csak egy helyszín, de amitől mindenkinek, aki volt már ott, hasonló életérzés jut eszébe, az nem más, mint a tartalom, amivel megtöltjük Hotel Stáció adta nívós kereteket. A rezgések, a hangulat, az emberek, de legfőképpen az előadók. Sok-sok beszámolót olvastunk már Vecsésről, ahol egy-egy nagy csapat képzését tartják, s minden alkalomról más érzéssel, benyomásokkal, tanulságokkal, megélt pillanatokkal távozunk, de egy közös: mindig többek vagyunk általa! Találkozni a barátokkal, munkatársakkal élőben, átölelni egymást leírhatatlanul jó érzés, hisz az ölelés gyógyír a léleknek!

Ferenczy László a tanítás szünetében, együtt a csapat egy részével

Nincs két egyforma kétnapos
Mi, akik már szinte minden képzésen részt veszünk, a sokadik után is azt kérdezzük, mikor lesz a következő? Azért, mert nincs két egyforma, és mi magunk is mindig más gondolkodással, több tudással és persze újabb és újabb munkatársakkal érkezünk nyitottan a tanulásra, a fejlődésre. Hisz Szilvási Lajos szerint: „minél többet tud az ember, annál inkább rájön, hogy mennyi mindent nem tud még.”

Az esti csapatépítés egy pillanata, jövőtervezős tréningfeladattal

Vass Oszkár tartotta a tartalmas felvezetést

Programot is kapunk a termékek mellé
A két nap háziasszonya ágvezetőnk, Beta Tünde volt, aki nagyszerűen levezényelte a két napot. Az első nap cégünk arany hálózatigazgatói, Ferenczy László és Vass Oszkár tanításait hallgattattuk. A szokásoktól eltérően ezúttal Vass Oszkár kezdett, és ezzel nem csak a napot, hanem minket is elindított, újakat és régebbi munkatársakat egyaránt, megerősítve bennünk azt, hogy a legjobb helyen vagyunk! Részletesen, érdekfeszítően elmondta, hogy aki bizalmat szavaz a cégnek, az nem csak egy terméket kap valójában, hanem egy teljes programot. Eztán mindenki maga eldöntheti, hogy ebből mennyit épít be a saját életébe. Betekintést kapott az is, aki először érkezett Vecsésre, hogy a piaci bérekhez képest mit nyújt a Biocom, és hogy mekkora különbségek vannak a hagyományos saját vállalkozás és az MLM között.

Beta Kádár Tünde, a tréning háziasszonya

Célok nélkül csak vegetálni lehet
A nap további részében az águnk névadója, az egészségkönyv írója, a közkedvelt természetgyógyász és életépítő tréner, a mi nagy tanítónk, Ferenczy László előadása következett. Mondhatnám, ittuk a szavait rezdületlen arccal! Mondatai hatalmas felismeréseket, óriási személyiségfejlődést és dinamizmust adtak a munkánkhoz. Tőle tanultam meg azt is, hogy az esetleges „kudarcok” vagy nehézségek nem a siker ellentétei, hanem a siker velejárói. Segített fokozni az önbecsülésünket, rávilágított arra, hogy célok nélkül csak vegetálni lehet, és persze, hogy bármire képesek vagyunk, hisz tudjuk „amit az emberi elme el tud képzelni, azt meg is tudja valósítani.” Hálásak vagyunk, hogy ilyen csodálatos előadásnak lehettünk részesei most is!

E képzések megálmodója, nagy tanítója, Ferenczy László előadása most is sok felismerést hozott a hallgatóságnak

A Vass-ág és az annak részeként működő Beta-ág női felső vezetői


Esti csapatépítés
Az előadással persze nem volt vége az első napnak, hanem feltöltődve kezdődött a „második felvonás”, a csapatépítés azon része, ami a lazításról, az ismerkedésekről, a baráti beszélgetésekről, a játékokról szól, vagyis móka és nevetés – és akkor még nem beszéltem a gasztronómiai élményekről, a wellnessről, amit a szálloda nyújt nekünk!

Meglepetés vendégek a Kónya-ágról
Mintha előző nap mindenki pihent volna, reggel fitten, elegánsan, mosolyogva érkeztünk, együtt kávézgatva örömmel és izgalommal vártuk a meglepetés vendégeket. A kétnapos rendezvény háziasszonya Beta Kádár Tünde mindig kedves mosollyal köszönt, és elegánsan felvezeti azokat, akiktől most már konkrét gyakorlati tanácsokat, ötleteket hallhatunk, akik a saját példájukkal mutatják meg nekünk a munkamódszereket. Ezúton a Kónya-ág példás vezetőitől tanulhattuk meg, miként lehet úgy kihasználni a Biocom adta lehetőségeket, hogy aki szeretné, az gyorsan, főállásban, szabadon tudhassa magáénak ezt vállalkozást!

Köszönet Pivarcsi Krisztináéknak a szervező ágvezetőktől

Cél a hatékonyság
Pivarcsi Krisztina Arany Hálózatvezető önzetlenül, lépésről lépésre elmondta nekünk, hogy milyen munkamódszerekkel dolgoznak, és mit tanácsol arra az esetre, ha gyorsabban szeretnénk haladni. Röviden: hogyan tudunk még hatékonyabban dolgozni?

Marczy Gabriellát is szeretettel fogadták a Kónya-ágról

Fogyókúrával indult
A következő előadó Marczy Gabriella Arany Hálózatvezető volt, akinek szívhez szóló, saját
történetét is meghallgathattuk. Ő is átadta a példaértékű munkamódszereit is. Gabriella egy kitartóan végig vitt fogyókúrájának köszönheti, hogy jobban megismerhette a rendszert, s most példás vezetője a nagy csapatának. Ezúton is hálásan köszönjük a sok-sok tanítást nekik.

Pintér Pámer Krisztina (jobbról) is igazi példa arra, hogyan lehet a család mellett egy nagy csapatot is menedzselni

Csapatépítés család mellett
A nap második fele nem csak nekem, hanem a teremben még sokunk szemébe könnyeket
csalt, hisz sok saját történetük volt az előadóknak, amivel bárki azonosulni tudott. Nem tudok elfogultság nélkül írni erről, hisz két olyan előadóról beszélünk, akik az én közvetlen mentoraim, barátaim, példaképeim, és nem utolsósorban vezetőim. Először a közvetlen ágvezetőm, Pintér Pámer Krisztina életútját hallgathattuk, aki két csodálatos gyermek édesanyja. Kisgyerekes anyukaként most már főállásban szabadon, férjével, Pintér Istvánnal úgy látják el az ágvezetői feladataikat, hogy közben a csapatépítésben és a segítségnyújtásban is példaértékűek.

Gruicsné Sümegi Éva (jobbról) előadása is sokaknak adott pluszt


Elmondta a receptet másoknak
Krisztát nem csak a Biocomos életben követte Gruicsné Sümegi Éva Ezüst Hálózatvezető, hanem Vecsésen az előadásával is. Éva is sokunkat megérintett érzelmileg, hiszen igazán csak fogyni szeretett volna, csakhogy a sikeres fogyásának a receptjét bizony elmondta másoknak… Ily módon az anyagi helyzete is megváltozott, méghozzá pozitív irányba! Most már nyugdíjasként építi a hálózatát és nem csak a nyugdíja többszöröséért, hanem azokért az emberekért is, akiknek szívvel-lélekkel adja át a tudását!

Nem áldozat, hanem öröm
Végül szeretnék kiemelni néhány olyan példaértékű résztvevőt, akikről mi azt gondolnánk, hogy áldozatot hoznak azzal, hogy eljönnek egy ilyen képzésre, de szerintük nem áldozat, hanem öröm, hogy ott lehettek.

Sem a távolság, sem a gyereklétszám nem számít!

  • Időt, energiát és távolságot nem nézve eljött közénk Gáspár Sándorné és Gáspár Sándor, akik Németországban kezdték el építeni a hálózatot.
  • Hasonlóan elismerésünket fejezzük ki Györfi Erikának, aki szintén 650 kilométert utazott azért, hogy velünk tölthesse ezt a két napot, és elmondása szerint annyi töltést kapott, hogy hónapokig „táplálkozik” ebből.
  • Óriási példa a csapatunk hálózatvezetője, Juhos Katalin, aki hét (igen 7) gyermek mellett építi a hálózatát és megoldotta, hogy még a legkisebb kisfiát, a tizenhárom hónapos Kendét is felügyeljék az idő alatt, ameddig ő tanul, hogy taníthasson!
  • Bearanyozta napjainkat, és minden nap mosolyt csalt az arcunkra a legkisebb Biocomosunk, Virág, aki apukájával elkísérte az édesanyját, Sárközi Juditot, hogy anyuka is fejleszteni tudja magát.

Tudod, mit akarsz?
Mindez tényleg csak néhány példa volt, amivel megerősítenek minket abban, hogy „Amikor az ember tudja, hogy mit akar, akkor mindenre képes.”

 

Ezeket olvastad már?