Zentainé Agárdi Annamária természetgyógyász príma előadást tartott, pozitív tapasztalatok hangzottak el a gombakészítményünk kapcsán, Garaczi Margót a hálózatvezetői kitűzőjéért ünnepelték meg, Pintér Pámer Krisztina újfent példát mutatott a legjobbaknak járó céges autó használatának elnyerésével, Ferenczy Lászlótól ismét sokat tanultak a résztvevők, Vass Szombatfalvi Zsuzsanna és Vass Oszkár előadása megint „szívből jövően emlékezetes” volt – és ezek még csak a szikáran felsorolt kiemelkedő programelemei voltak a februári Focus Daynek. És mindezek mögött ott van valami, amitől összességében inspiráló, élménydús és közösséget összetartó volt ez az újabb szakmai nap is a Ferenczy-Vass-ágon. A Benczúr Hotelben tartott téli képzésről a résztvevők reflexióiból állhat össze igazán a kép.
Vajdáné Sajó Ágota: Hasznos, egyben kellemes nap volt
Február 8-án 10 órától Focus Day napon vettünk részt Budapesten, a Benczúr Hotelben. Örültem, hogy a férjem most első alkalommal elkísért. Zentainé Agárdi Annamária természetgyógyász, fitoterapeuta előadását, majd a Myco Essence Elixír fogyasztásával kapcsolatos, pozitív tapasztalatokat hallgattuk meg. Ezután színpadra szólították azokat, akiknek sikerült szintet lépni a Biocom rendszerében. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy én is ott lehettem és mesélhettem a sikereimről. Végezetül Ferenczy László természetgyógyász, előadása káprásztatta el a közönséget. Témája az immunrendszer erősítése volt. Sokat nevettünk, de tanultunk is az itt elhangzottakból. Hasznosan, kellemesen töltöttük el ezt a napot közösen.
Pintér-Pámer Krisztina: Újra a csapatunkban a céges autó, ami közös munka és hit, kitartás eredménye
Csodálatos élmény volt a Focus Day. Magas színvonalú, inspiráló szakmai előadásokat hallhattunk, amelyekből mindannyian sokat meríthettünk. Nagyon büszke vagyok csapatunk kiváló szakemberére, Agárdi Annamáriára. Ferenczy László előadásából ismét rengeteget tanultunk, igazi értéket adott mindannyiunknak. Ágvezetőink, Zsuzsa és Oszi előadása szívből jövően emlékezetes volt. Hála van a szívemben azért, hogy újra nálunk lehet a legjobbaknak járó céges autó – ez közös munka, hit és kitartás eredménye. Végtelenül hálás vagyok a csapatunkért, és különösen büszke Ágotára és a férjére is, akik példát mutatnak mindannyiunknak.
Tangüner Ildikó: Jól szervezett, inspiráló és szakmailag hasznos nap
A Biocom Foocus Day számomra nagyon inspiráló és tartalmas volt. Agárdi Annamária természetgyógyász előadása a MycoEssence Elixírről különösen érdekes volt, érthetően és gyakorlatiasan mutatta be a termék összetevőit, hatásait és alkalmazását. Nagyon jó volt hallani a terméktapasztalatokat is, mert valós történeteken keresztül vált igazán kézzelfoghatóvá, mire képesek ezek a készítmények. A programot Ferenczy László előadása zárta, amely átfogó szemléletet adott az egészség és tudatosság témájában, motiváló gondolatokkal és útmutatással a résztvevők számára. Összességében a nap jól szervezett, inspiráló és szakmailag hasznos volt.
Szabó Katalin: Nagyon jó élmény volt
A Biocom szakmai nap számomra nagyon jó élmény volt. Mindig jó ebbe a közegbe megérkezni – családias a hangulat, ismerős arcok, olyan érzés, mintha egy kicsit hazaérkezne az ember. Amiért igazán szeretem ezeket a napokat, hogy mindig elhangzik valami új. Lehet, hogy csak egy gondolat, egy mondat vagy akár egy szó, de mégis tovább dolgozik bennem, és később a munkámban is visszaköszön. Jó volt a gyakorlati tapasztalatokat, valódi történeteket hallani, mert ettől válik igazán kézzelfoghatóvá az egész. Összességében feltöltő, inspiráló és szakmailag is hasznos nap volt.
Máthé Kovács Mária (a csapata nevében): Mindig tanulunk új dolgokat
Csodálatos napot töltöttünk együtt. Szeretünk a rendezvényekre járni, mert mindig tanulunk új dolgokat. Agárdi Annamária előadása a MycoEssence Elixírről lenyűgöző volt. Alapos felkészültségről és tudásról tanúskodott. A szakszerűség mellett érthető módon ecsetelte ennek a csodás terméknek a jótékony hatásait és az alkotóelemek jellemzőit is részletesen mutatta be. Sok hasznos és új tanácsot, tapasztalatot hallhattunk munkatársainktól és a felhasználók által elmondottakból. Nagyon köszönjük, hogy nemcsak a saját észrevételeiket osztották meg velünk, hanem elhozták az ismerőseik pozitív véleményét is egy csokorba összegyűjtve. Két örvendetes ünneplésben is részünk lehetett. Pintér Pámer Krisztina sikerének tapsolhattunk, mert ismét elnyerte a Mercedes autó használatát. Új kitűzős hálózatvezetőt avathattunk, szívből gratulálunk neki és a többi szintlépő munkatársunknak is. A program harmadik részében nagy figyelemmel hallgattuk és jegyzeteltük Ferenczy László szavait. Nagy tanítónk most is elkápráztatott bennünket tudásával. Igen aktuális témát választott. Előadásában a fókusz az immunvédelemre esett. Többek között hallottunk a tiszta víz fontosságáról, a hasznos gyümölcsökről, a gyógyteákról, a fermentált ételekről stb. Gyakorlati tanácsokkal látott el minket, amiért mindig hálásak vagyunk. A nap háziasszonya ügyesen vezette a programot. Megismertük az ő saját tapasztalatait is, neki mennyit segített stresszoldásban, az enerváltság leküzdésében a gyógygomba készítmény. Külön köszönet azért, hogy az elixír fogyasztásának egy új formáját, a pumpás adagolás lehetőségét mutatta meg. Vass Szombatfalvi Zsuzsi lelkesítő szavai érdeklődést keltettek a cég április 19-i ünnepségén való részvételhez. Zárásként megkóstoltuk a MycoEssence Elixirt, az Immun Protect Sprayt. Hasznos ötlet volt, köszönjük!
Beta Tünde: Csodálatos szervezés és csapat
A Focus Dayen egy igazán különleges napot éltünk meg. Felemelő volt együtt lenni, megélni azt az energiát és inspirációt, amit ez a közösség ad. Hálásan köszönjük az előadóknak az értékes gondolatokat és tapasztalatokat – rengeteget viszünk magunkkal belőlük a mindennapokba. Gratulálok Volenticsné Baji Máriának a nap kiváló koordinálásáért. Szívből gratulálunk Pintér Pámer Krisztinának a Biocomos Mercédeszhez, csodás vezetők vagytok! Minden szakembernek köszönjük a tanítást. Csodálatos szervezés, csodálatos csapat. Köszönjük!
Petróczky Marcsy: Hálás vagyok, hogy a részese lehetek
A február 8-i nap fantasztikus volt! Ez még csak a második, amin részt vettem, de mindig nagyon várom, hogy hasznos új infókat kapjak. Szeretem ezeket az előadásokat, mert a szakmaiság mellett csupa kedvességgel, pozítivitással, segítőkészséggel találkozom! A termékek, amiket használok hónapok óta, változást hoztak pozitív irányban az egészségemben. Én, amit érzek, az a hála! Köszönöm, hogy részese lehetek és tudok változtatni az egészségemen és így tudok segíteni a környezetemben élőknek!
Erdős Bea (Nagykőrös): Meggyőzőek voltak a beszámolók
Kedves barátnőm meghívásának tettem eleget vasárnap. A légkör nagyon baráti, közvetlen volt. Szerettem volna személyesen hallani a termékekkel kapcsolatos tapasztalásokat, hiszen számomra ez a hitelesség fokmérője, mivel a beszámolók meggyőzőek voltak. A napi életritmusom részévé szeretnék tenni bizonyos termékeket. Köszönöm Vörös-Kovács Kati útmutatásait, inspiráló szavait.
Garaczi Margó: A kitűző kötelez
A vasárnapi Focus Day csodás ismereteket és előadókat adott nekem. Nagyon büszke voltam a munkatársamra, Mohácsi Máriára, hogy egyből 2 szintet lépve minősült. Annyira felemelő érzés volt kinn állni és átvenni a kitűzőt, ami már kötelez! Csodás nap, szuper csapattal. Folytatjuk!
Vörös-Kovács Katalin: Végtelenül büszke vagyok a csapatomra
A havi Fókusz Day most is emelő és inspiráló volt: zseniális szakértők, rengeteg új tudás, friss terméktapasztalatok és szuper kapcsolódások. De ami igazán különlegessé tette, az a fantasztikus csapatom. Együtt tanultunk, nevettünk, megosztottuk a tapasztalatokat, végtelenül büszke vagyok rájuk! És külön gratuláció a szintlépőknek, kiemeltem Garaczi Margónak a megérdemelt kitűzőhöz. Hálás vagyok ezért a közösségért!





















































