Kezdőoldal Ágak A Biocom más, mint a többi Veres Eszter, a Tóth-Wolford-ág hálózatvezetője számára, aki szerint fontos a kitartás és a fejlődés

A Biocom más, mint a többi Veres Eszter, a Tóth-Wolford-ág hálózatvezetője számára, aki szerint fontos a kitartás és a fejlődés

A 2019. februári Startképzésen, az ág több vezetőjével. A képzések és személyiségfejlődés kulcsszerepet játszott Eszter vezetővé válásában.

A fogyás motiválta a Dunaharasztiban élő Veres Esztert, ám hamar ráébredt, hogy sokkal több van a Biocomban, amely ráadásul „más, mint a többi”. Veszíteni valója (a kilókon kívül…) nem volt, így belevágott, majd megtalálta az útját a személyiségfejlődésben is, így a hálózatvezetővé válás irányába egyaránt. Csak türelem és kitartás kellett hozzá! S mielőtt átadnánk neki a szót, következzen a Tóth-Wolford Erika és Tóth Lali által fémjelzett ágon már Arany Hálózatvezető szponzorától, Botosné G. Melindától néhány sor róla: „Eszter nagyon becsületes, lelkes, segítőkész és rendkívül kitartó munkatárs. Szívből gratulálok a sikeréhez, és érjen el mindent, amit csak szeretne megvalósítani!” (Tegyük hozzá: felső vezetőjük Katonáné Tóth Tímea és párja, Szabolcs. Jól ismert nevek, ezen az oldalon is, számos vezetőjük története olvasható már!)

A fogyás motivált – kezdetben
2018 decemberében csatlakoztam a Biocom rendszeréhez, mint sokan, én is a fogyás miatt kezdtem el kipróbálni a termékeket. Miközben a termékek után érdeklődtem, Botosné Melindával hamar rátértünk, hogy ebben a rendszerben milyen jövedelmi lehetőség van.

Nem terhelő az indulás
Hamar felismertem, hogy ez végre nem egy olyan rendszer, amely több százezer forintért rákényszerít az emberre egy „induló csomagot” és soha egy fillért sem tudok kivenni belőle. Így meghoztam a döntést és belevágtam. Veszíteni valóm nincs, úgy voltam vele.

Ez más, mint a többi!
2019. januárjában már részt is vettem egy Startképzésen, ami szenzációs volt, családias hangulat, elismerések sorozata, pozitív energiák, csak pislákoltam, hogy hova kerültem. Ott is kaptam egy löketet és rájöttem, hogy ez a lehetőség más, mint a többi, amit valaha is próbáltam és igenis megkapja az ember a segítséget, hogy minél hamarabb és minél sikeresebb legyen. Az első hónapban 4-es szinten zártam. A második Startképzésen kaptam egy kis oklevelet ennek elismeréséül, teljesen meg voltam döbbenve és nagyon jól esett.

Fontos a személyiségfejlődés
Elkezdtem magamba szívni a tudást, szépen jöttek a kúrázók, akiknek segítettem és egyre több ismerősnek kezdtem el beszélni róla, hogy „mibe vágtam a fejszém”. A megszerzett 4-es szintet hónapokig tartottam, de nem haladtam előre, szponzorommal sokszor ötleteltünk, hogy vajon mi lehet az oka, hogy nem jön az áttörés, hiába hirdettem, hogy munkatársat keresek, nem jelentkezett senki sem. Aztán rájöttem, hogy itt valami más lesz a háttérben. 2019 májusában elmentem a Kulcsember-képzésre Vecsésre, ahol sok mindent megértettem és újabb megerősítést kaptam, hogy nagyon jó helyen vagyok, szuper vezetőkkel és szuper csapattal. És ahogy sejtettem, erősen rá kell gyúrnom a személyiségfejlődésre, magabiztosabbnak kell lennem, hogy haladhassak.

Látszott a változás
Teltek a hónapok, szépen lassan jöttek az újabb és újabb eredmények, egyre többen kezdtek el érdeklődni, hiszen rajtam is lehetett látni a változást mind külsőleg, mind pedig személyiségfejlődésben. Én is úgy éreztem, hogy kicserélődtem szellemileg, ami nagyon kellett.

A munkatársakkal felgyorsultak az események
Aztán 2019 szeptemberében jött az első komoly munkatárs, Fásiné Csintó Csilla, aki gőzerővel kezdett el dolgozni kolléganőjével, Falusi Mariannával. Abban a hónapban 5-ös szintre léptem és felgyorsultak az események, nagyon szorgalmasan és dinamikusan kezdtek el dolgozni, nagyon jó csapatjátékosok. 2020 januárjában pedig végre megtört a jég, elértem a 6-os szintet, márciusban Hálózatvezető lettem, azóta pedig egyre többen érdeklődnek a lehetőség iránt, úgyhogy másnál is megérettek dolgok.


A türelem…
„A türelem olyan fa, melynek keserű a gyökere, de édes a gyümölcse”. Ez az idézet nagyon sokat jelent számomra és nagyon is passzol az idáig megtett utamhoz.

2020. februárjában, a Shirazban, a kétnapos képzés szünetében

Jóleső elismerések
Sokaktól kaptam dicséretet társult hálózatvezetői szintem elérésekor, párat megemlítenék, mert szívemnek nagyon kedves szavak ezek: „Példaértékű a kitartásod Eszti! Szívből Gratulálunk, megérdemelted”, „Minden egyes lépcsőfok egy mérce Neked és a kitartásodnak! Csak így tovább” stb.

Hálózatvezetőjével, Botos Sándorral és szponzorával, Botosné Melindával

Összekovácsol az online világ
Március második felében azonban be kellett zárkóznunk az online tanulások, képzések világába. Még dinamikusabban szívtuk magunkba a tudást, szinte nap, mint nap, de ugyanúgy meg vannak tartva havonta a Startképzések, hetente a terméktapasztalatos előadások. Kinyílt számunkra egy új világ ezzel a helyzettel, de a személyes találkozók ereje nagyon hiányzik. De szerintem így még jobban összekovácsolódtunk olyanokkal is, akikkel a személyes találkozások alkalmával nem jut annyi idő a beszélgetésre.

A Shiraz mesés, kétnapos képzésének végén, egy szuper csapat tagjaként


Köszönet és hála
A mai napig hálás vagyok a sok tanításért vezetőimnek és a csapatnak, mert nélkülük szerintem nem tartottam volna ki ennyi ideig. És külön köszönet a családomnak, páromnak, hogy elviselték a sok külön töltött vasárnapokat, hogy ennyiszer távol voltam a képzések, oktatások végett, de örülnek a sikereimnek és a kitartásomnak.

Ne siettessük!
A most indulóknak pedig szeretném üzenni, hogy sose siettessünk dolgokat. Hogyha megrekednek egy szinten, csak menni kell és csinálni, hallgassanak a szponzorukra, a gyümölcs be fog érni! Eleinte én is üres frázisoknak gondoltam, de így, hogy a saját bőrömön is tapasztaltam, megértettem és igyekszem – most már én is szponzorként – ezt tanítani.

Cél a főállás
Jelenleg még mellékállásban csinálom ezt a lehetőséget. De terveim szerint szeretném minél hamarabb „főállásra” cserélni, segíteni másoknak, megmutatni egy új utat, mert ilyen szuper „munkáról” még álmodni sem mertem anno.

 

Ezeket olvastad már?