Kezdőoldal Ágak Homokmégyen járt a Reg-Enor, ami bárhová eljuthat…

Homokmégyen járt a Reg-Enor, ami bárhová eljuthat…

Rózsa és Éva a Reg-Enor feltalálójával

„Lehet egy csodálatos napot kívánni magunknak? Március 30-a van, gyönyörű napsütésben száguld a kicsi Micra az M6-os, majd az 51-es úton. Cél, Bács-Kiskun megye, a Kalocsai Járásban Homokmégy község. 4 évvel ezelőtt azt sem tudtam, hogy van ilyen község Magyarországon.” Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg Bencsik Évában, amikor a Reg-Enor Estre tartott. Szerencsére, utólag papírra is vetette azokat, melyből kibontakozik egy szép, Biocomos történet, olyan, ami kapcsán sokan azt mondhatják: ezt tulajdonképpen én is meg tudnám csinálni! Köszönet a Vass-Beta-ág vezetőjének a jó példáért.

Csodalötyi Amerikába
Akkor, négy esztendővel ezelőtt találkoztam a neten először Czár Andrásné Rózsával, aki fogyni szeretett volna és akkor Amerikában dolgozott. Ugye, a Biocom háza táján nincs lehetetlen, eljutott a „csodalötyi” (azaz, a Reg-Enor…) Amerikába is.

A szponzor, Bencsik Éva a szervező házaspárral, Rózsával és Andrással

Ami késik, nem múlik…
A hatása nem lehet kérdés, ha most Homokmégy felé autózom és 4 év után először találkozom személyesen szponzoráltammal. Mindketten nagyon vártuk ezt a napot. Egyre közeledtem a cél felé, a villanypóznákon gólyafészkek, az úton délibáb kísért. Tudtam, hogy ez a mi napunk.

Rendezettség minden szinten
Leírhatatlan öröm egy ilyen találkozás, mintha mesébe érkeztem volna. „Tiszta, szép ház”, körötte gazdaság. Mindezt férjével, Andrással közösen tartják rendben. András az a típusú férj, akire mindig, minden körülmények között számíthat Rózsa. Igazi kincs. A rengeteg megbeszélni való és közös örülés után indultunk is a Művelődési Házba, ahol gondosan előkészítve várt bennünket a terem, székek, asztal, vászon és vetítő. Kis segítséggel sikerült a technikát megbűvölni és lásd, működik. Hurrááá! Kezdünk.

A feltaláló személyesen segített
Rózsa inspirálására már több kúrázó ért el eredményt, sokan tapasztalatból, mások kíváncsiságból eljöttek, hogy meghallgassák a Biocom által kínált Életmódprogramot és ennek fókuszában a Reg-Enor kúra ismertetését. A leghitelesebb forrásból, magától a feltalálótól, Szabó Sigfridtől hallhatták a szabályokat, miérteket. Az emésztőrendszer és a gerinc összefüggésére többen felfigyeltek, hiszen vannak, akiknél a szabályok betartása mellett is nehezebben indulnak meg a kilók, és náluk Sigfrid a Pro- és Prebiotikumok mellé a gerinc rendbetételét javasolta.

Bencsik Éva négy éve talált rá Czár Andrásné Rózsára. Avagy ő, Éva által a Reg-Enorra – nézőpont kérdése…

Zéró tolerancia
„A kúrát jól csinálni érdemes!” Hallhattuk a tapasztalatot önvizsgálattal is egy fiatal lánytól, aki már többedszerre lát neki a kúrának és ígérte, most minden szabályt be fog tartani ZÉRÓ toleranciával.

Szabó Sigfrid is vállalta az utazást a homokmégyiek szakszerű tájékoztatásáért


Kortalan életmód
Sok szép eredmény is a kúrázókat dicséri. Férfiak is bevállalósak és nagy örömükre náluk is működik. Van érdeklődő kisgyemekes anyuka, fiatal és idősebb korosztály is. A Biocom életmód és a Reg-Enor is kortalan, valamennyiünkhöz szól. Köszönjük a tapasztalatot a Szegedről érkezett, a Molnár-ágot képviselő Tóth Gábornak és munkatársának is!

Mindenki jól jár
Az előadás végén sokan körbefogják még Sigfridet, rengeteg kérdésre válaszol. Hála és köszönet, hogy a rendelkezésünkre áll! A tombolaajándékot is ő húzza ki. Vegyszermentes háztartási dolgokat sorsolunk a résztvevők között. Van, aki szappant kap, van, aki mosogatószert, takarítószert, öblítőt, mosószert, és olyan is, akinek a díjazott Ökomag jut.

Volt értelme a napnak!
Valamennyien élménnyel, tapasztalattal, hasznos információkkal indulunk útnak, én vissza a nagyvárosba, magam mögött hagyva a gólyafészkeket, a délibábot és szívemben az öröm, boldogság és hasznosság érzése, ma is milyen sok embernek vittem el az EGÉSZ-SÉG megőrzésének hírét. Rózsával az áprilisi Starton találkozunk újra.

Már volt bőven kúratapasztalat Homokmégyen

Jelentős volt az érdeklődés a kis településen

Ezeket olvastad már?