Kezdőoldal Ágak Hidrikné Fribék Andrea azzal foglalkozik, amit szeret, s útközben hálózatvezető lett a Biocomban a Czentlaki-ágon

Hidrikné Fribék Andrea azzal foglalkozik, amit szeret, s útközben hálózatvezető lett a Biocomban a Czentlaki-ágon

Andrea a HV oklevéllel és a szponzor-ágvezető házaspárral, Czentlaki Zoltánnal és Beatrixszel

Hidrikné Fribék Andrea születése óta Pápán él, s két gyönyörű gyermeket nevelnek férjével együtt. Az Ökonet termékeivel még 2006-ban találkozott először egy kedves ismerőse jóvoltából. Egy újabb évtized kellett viszont ahhoz, hogy a már Biocom felé vezessen igazából az útja. S bár az övé nem tipikus eset (hiszen bioboltot vezet), mindenképpen jó példa arra, hogy a termékeink önmagukért beszélnek. Pláne, ha beszélnek is róla, mint Andrea… Meg is találta a helyét a Czentlaki-ágban, ahol az ágvezető házaspár iránymutatásával egyre többeknek tud segíteni, amihez egy sikeres Reg-Enor kúra is nagyban hozzájárult. Azt csinálja, amit szeret, s hálás a sorsnak, amit az alábbi visszatekintetővel fejez ki.

Hidrikné Fribék Andrea HV lett és azt csinálja, amit szeret

Regisztráció a forgalmazáshoz
Szakmai életem 2017-ben fordulathoz érkezett, amikor is lakhelyemen átvettem egy kis biobolt vezetését előző tulajdonosától. A kínálatban szerepelt pár terméke a cégnek, többek közt a Reg-Enor és az én addigi kedvenceim, a tisztítószerek. Ezeknek a termékeknek a további forgalmazásához céges regisztrációval csatlakoztam a hálózatba. Ebben segítségemre volt kedves szponzor házaspárom, Czentlaki Zoltán és párja, Beatrix. A célom ekkor elsősorban a már meglévő termékek megismerése és új termékek bevezetése volt üzletembe.

Akik elsőként követték őt: Paluk Marianna és Sebesi Zsuzsanna

Nagy rálátást adott a Startképzés
Egy Startképzésen való részvétel után, melyre még 2017-ben, csatlakozásom után, tavasszal került sor, nagyobb rálátásom lett az üzleti lehetőségre. Hálózatépítésben azonban még akkor sem gondolkodtam, annak ellenére sem, hogy három hónap alatt pár becsatlakoztatással hármas szintre léptem.

Egy sümegi kulcsember-képzés pillanata

Termékes sikerek
A bioboltban ugyanakkor nagy sikere volt a cég termékeinek. Az évek alatt pár Reg-Enor Estet szerveztünk Zoltánékkal, melyeknek köszönhetően még több fogyasztónak tudtunk segíteni.

Hidrikné Fribék Andrea első hálózatvezetőjével, Paluk Mariannával (balról)

Elindult valami
2019. januárjában, egy sikeres Reg-Enor Estet követően többen csatlakoztak általam a hálózatba, elindult „valami”. A több lelkes fogyasztónak köszönhetően hamarosan sikerült szintet ugranom. Ekkor tudtam, hogy nincs visszaút, még tovább kell mennem…

Pauluk Mariann is HV lett
A regisztráltjaim közül Paluk Mariann lelkesen fogott neki a Reg-Enor kúrához. A teljes életmódváltással járó kúra sikere mindkettőnk számára változást hozott, minek hatására további tagokkal bővült a csapatunk. Ennek köszönhetően fej-fej mellett váltunk hálózatvezetőkké 2020 november és december hónapban, amire mindketten nagyon büszkék vagyunk.

Plusz lehetőség, erős szakmai háttérrel
Mindez számomra úgy történt, hogy az elején ezzel nem is akartam foglalkozni… Ám a Biocom egy plusz lehetőséget adott számomra, amit be tudok építeni a mindennapi életembe. Szponzoraim továbbra is segítik a munkámat azzal, hogy szakmai képzéseket biztosítanak mindenki számára, ahol a legjobbaktól lehet tanulni.

A pápai Egészség Esten, ahol az ág Ezüst HV gyógyítója, dr. Pollák Éva is segített


Jó csapat
A többi hálózatvezető közt ugyan „kakukktojásnak” tartom magam, mert a hálózatvezetői munkát a bioüzletemre építve alakítottam ki. Nagyon örülök neki, hogy egy jó csapathoz tartozom és büszke vagyok a csapatomra és arra, hogy egyre több embernek tudok segíteni és megváltoztatni az életüket, ha ők is szeretnék.

Segíteni tudok
Köszönöm a lehetőséget Beatrixnek és Zoltánnak, s azt is, hogy kitartóan mutatták és mutatják nekem a sikerhez vezető utat. Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyannal foglalkozhatok, amit szeretek és ezáltal segíteni tudok a hozzám fordulóknak!

 

 

 

Ezeket olvastad már?